Varga Géza: A székely rovásírás

Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata


MANDICS GYÖRGY RÓVOTT MÚLTJA (1)


Bár a székely írással kapcsolatos téveszméit keménykötésben adta közre – a karaván azért halad. 

Számíthatunk-e arra, hogy egy kommunista szülők által nevelt írástörténész el tudja dönteni, miképpen kell helyesen leírni rovásbetűkkel a Friedrich nevet?


TARTALOM

Az 1. részben olvasható:

Bevezető

Sírrabló brigantinak számít-e a magyar jelkultúra eredetének kutatója?

Mandics György a viszokói jelekről töpreng

Mandics György tévesen értékeli Vásáry István cikkét a székely rovásírás eredetéről

Mandics György Szekeres István kínai teknősjeleiről

Mandics György a székely írás ókori forrásait feltételező elméletekről


A 2. rész tartalma:

Hány jele lehetett a székely írás szó- szótagoló változatának?

Mandics György téved a szentgyörgyvölgyi tehén jeleiről szólván

Mandics György a székely írás jelsorrendjéről

Mandics György a szentgyörgyvölgyi tehénszoborról


A 3. rész tartalma:

Mandics György a kazár írásról és az írás fogalmáról

Amitől egy analfabéta visszariad, azt a rettenthetetlen írástudó elolvassa?

A rovásírásforrai.hu értékelése Mandics György kötetéről

Mandics György: "Hogy durvább jelzőt ne használjunk"

Mit tanulhatnának a rovásírók Friedrich Engels példájából?

Válasz Mandics Györgynek „A magyarság jelképei” c. kötetemre adott kritikájára

A Kr. e. IV. évezredi gradesnicai edényjelek értelmezhető szimbolikája


BEVEZETŐ


E cikkgyűjteményben olyan írásokat talál a nyájas olvasó, amelyekben Mandics György „Róvott múltunk” című zsengéjét értékeljük. A három kötetes mű közel 2000 oldalon ontja a hozzá nem értést, amelyet a szerző a Tudomány fennkölt papja pózában ad elő.

Ez a trilógia néhány írásrendszer és írásemlék megemlítése; a megfelelő leírásuk és a felmerülő kérdésekre való megbízható válaszadás nélkül. Azoknak lehet érdekes ez a mű, akik nem fordulnak elő gyakran a szakkönyvtárakban. A szerző bemutatja a régi korok – esetenként a székely írásra hasonlító – írásait, de semmi komolyan vehetőt sem mond a hasonlóságok okáról. Nem adja meg az esetleges rokonság magyarázatát és nem tud mit kezdeni a hasonlóságok sorával sem - amely pedig lehetőséget adott neki egy sor írásrendszernek a köteteiben történt egybemosására.

Azért lehet feltűnő ez az írástörténetben jártasak számára, mert az írásrendszereket összekapcsoló rokonság és az ebből fakadó jelhasonlóságok magyarázatát az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett kutatás keretében már sikerült megtalálnunk, s azt közre is adtuk. Akit érdekelt, az elolvashatta; akinek megfelelő képességei voltak hozzá, az követhette a gondolatmenetet és magáévá tehette a magyarázatot is. Mandics György kimaradt ebből a munkából, sőt annak eredményeit – a jelek szerint – máig sem érti, csupán gúnyolódni próbál rajta. A kritikai tevékenység azonban csak akkor jogos, ha a kritikus vállán nem lötyög nagyon a Tudomány köpenye.

Mandics György a rovológiai irodalomban szokatlan méretű trilógiájában összelapátolt minden írásemléket, amelyik a legkisebb mértékben is emlékeztette a székely jelekre; vagy amelyikről feltételezhette, hogy valaha köze volt a rovástechnológiához. Eközben nem tudjuk meg, hogy hány jele is van a székely írásnak, hogy milyen íráshasználati módokat használtak eleink; hogy kik, mikor, hol és milyen célokra alkalmazták a magyar jelkészletet. Nem zavarta, hogy olyan írásrendszerek is a „Róvott múltunk” cím alá kerültek, amelyeknek egymáshoz, a rovásírásírásunkhoz, vagy a múltunkhoz talán semmi köze sincs. Ezzel a „módszerrel” sikerült összehordania egy se füle, se farka adathalmazt a lineáris és hasonló írásrendszerek emlékeiből; amelyben elsőként ő maga nem igazodott el, s őt követően az olvasók százai sem fognak. A kötetnek ugyanis nincs rendező elve, nincs értelmes rendszere, semmi köze az alapos munkához. Csupán a szerző hozzá nem értésének az emlékműve.



Sírrabló brigantinak számít-e a magyar jelkultúra eredetének kutatója?



Nemeskürthy István tanár úr cizelláltan, Mandics György egykori politikai tiszt elvtárs pedig minden elegancia és irodalmi érték nélkül nélkül fejti ki az álláspontját, amikor a saját kérdésére válaszol a hazulról hozott tudománytalan előítéleteire alapozva.


1. ábra. Rövid részlet Mandics György rovológiai kötetéből; a kérdőjel arra utal, hogy nem hisz a magyarság antik eredetű (írás)kultúrájában, a betű- és mondatszerkesztési hibát is tartalmazó mottó pedig a véleményét fejezheti ki a másként gondolkodókról; ez a stílus esetleg megszokott lehetett annál a temesvári harckocsizászlóaljnál, amelynek céljai között Szeged és Szolnok is szerepelhetett, s amelynél Mandics György politikai tisztként szolgált Ceausescu idején - nálunk azonban még nem tekinthető általánosan elfogadottnak


Közhely, hogy a lét határozza meg a tudatot. Nincs ez másként az írástörténeti kutatások terén sem. Ha az elnyomó hatalom a hamis állítások terjesztésének kedvez, akkor könnyen akad jelentkező, aki a hamis állítások képviseletében lép fel. E fellépés visszavezethető megélhetési okra is, fakadhat zsigeri gyűlöletből, vagy betudható a nehezen megváltoztatható "tudós" téveszmék hatásának is.

Az elmúlt évszázadokban szinte folyamatosnak mondható, az egykori szép hazánk egyes területein ma is fennálló osztrák, német, orosz, tót, oláh és egyéb megszállások kitermelték az idegenszívűek meg- megújuló dominanciáját a "tudományos élet" területén is. A magyargyűlöletüket alig leplező "szakértő urak" a Tudomány álruháját a vállukra terítve bátran szórják a tudományos érvek helyett alkalmazott "finnugrista szókincset" a tudományos kritikát megfogalmazó értelmiségre.

Amikor a székely írás eredetéről van szó, érdemben nem is vizsgálják azokat az adatokat, amelyek a magyar jelkincs korai és belső (azaz magyar) eredetét bizonyítják, csupán elítélő jelzőket osztogatnak. Mintha jelzőosztogatással a tudományos kérdéseket meg lehetne válaszolni.

Van e stílusnak képviselője a dilettánsok között is. Ha némelyik hozzá nem értő magyargyűlölő hasonlítani akar az akadémikus áltudomány szerzőihez, akkor elítélő jelzőket kezd osztogatni. Mosolyt fakasztó, hogy mindezt a Tudományra hivatkozva teszik; bár nincsenek tisztában a magyar írástörténet alapfogalmaival sem.

A tájékozatlan tömeg nem mindig lát át a szitán, ezért néha ünnepelni is hajlandó a kultúráján gúnyolódókat, ha azt kemény kötésben, jó sok képpel illusztrálva teszik az asztalára.

Alább két reakciót is bemutatunk, amelynek szerzői azt is kifogásolják, ha a múltunkat kutatjuk. Elfogadhatatlan lehet a számukra már a kérdés felmerülése is, hogy kereshető-e a magyar kultúra (azon belül a székely rovásírás és általában az íráskultúra) kezdete az antik kultúrákban, vagy azt megelőzően?

Előbb Nemeskürthy tanár úr rótta meg a magyar múlt búvárait a tőle megszokott irodalmi stílusban, arra emlékeztetve, hogy ékkövek után kotorászunk az elhalt elődök ládájában. Nem volt ez nyíltan elítélő, vagy sértő, az érzékenyebb olvasó mégis úgy érezhette, mintha meg lennénk róva, hiszen illetlen dolog mások holmijában kutatni. Ugyanis Nemeskürthy tanár úr elmulasztotta hozzátenni, hogy az örökösnek kötelessége felmérnie és felhasználnia az örökségét.

Mandics György frissen kiadott írástörténeti tárgyú kötetének egyik fordulata is (Róvott múltunk, II. 2011.) hasonló gondolatkörben fogant, de nyersebben fogalmaz. A 167. oldalon, "Az antik magyar örökség?" fejezet alcímében ugyanis a következő bökvers olvasható:



"Nem mind tiéd, mi antik, Ti sírrabló brigantik."

Etrúriai rendőrmondás (M. Gy. átköltése)



Nem néztem át a célból e fejezetet, hogy megállapítsam, hány tökfej és hány zseni neve sorakozik benne. Egyben azonban mindannyian azonosak lehetnek: a régmúltban keresték a magyar jelkultúra eredetét.

Mifelénk az járja, hogy a történelmünk kutatói megérdemlik a tiszteletünket. Ennek szellemében tiszteletet, de legalább az útszéli hang kerülését várnánk a szerzőtől is. Ezzel azonban meredeken szembemegy a szerző által alkalmazott "sírrabló brigantik" jelzős szerkezet.

A szerző kifakadása mögött nem áll tudományos igényű bizonyítás. Mandics György nem cáfolja meg az állításokat, sőt esetenként nem is érti, mire alapozódik a magyar íráskultúra antik (vagy még régebbi) eredeztetésének egyik – másik elmélete. Hiszen sok esetben fogalma sincs a vonatkozó íráselméleti megfontolásokról és a magyar írástörténet tényeiről; de talán nem is volt annyira fontos számára ez a kérdés, hogy elmélyülten tanulmányozza.

Mandics György csupán felhördül a számára képtelen ötlettől és csúnya szavakat használ hirtelen felindulásában.




Mandics György a viszokói jelekről töpreng



Miről is ismerhetők fel a valós írásjelek? Arról-e, hogy el lehet olvasni, meg lehet érteni őket; vagy arról, hogy sok jel van egymás után írva?

A boszniai „piramisok” (minden e tárgyban folytatott lelkiismeretlen tömegszédítés ellenére valójában természetes hegyek) jeleiről írja Mandics György a „Róvott múltunk” c. trilógiája II. kötetének 29. oldalán a következőket:

Az eddig talált jelek „megalapozhatják a bosnyák piramis komoly írástörténeti kutatását. A továbbiakban most már arra kell koncentrálni, hogy melyek a boszniai jelrendszer egyedi jegyei: a párhuzam nélküli jelek, a párhuzam nélküli jelkombinációk, s ezek száma hogyan viszonylik a más ábécékkel közös jelekkel.”

 

1. ábra. A „magas tengely” értelmű felirat cégtáblaként szolgált a piramis alakú boszniai hegyek alatti barlang bejáratánál



Egy újonnan feltárt jelrendszer esetében sokféle elemzést lehet végezni s ennek eredményeképpen különféle statisztikai adatokhoz juthatunk. Az így nyert adatokat ugyan többnyire nem sokra lehet használni, de ennek ellenére illik ezeket az összehasonlításokat is elvégezni. Kiderülhet általuk, hogy a párhuzamokkal rendelkező és a párhuzamokkal nem rendelkező jelek nagyjából ugyanolyan számúak és szórásúak e boszniai jelcsoportban is, mint a többiben. Ami önmagában nem sok, azt azonban feltételezhetjük általa (de ezt Mandics György nem említi), hogy itt is egy – a többihez hasonló – írásrendszer nyomaira bukkantunk.

Pusztán a székely jelekkel párhuzamos boszniai jelek nagy száma alapján meg lehetne fogalmazni azt a következtetést is, hogy itt a székely írás rokonának jelkészlete került elő – de Mandics György ezt sem tette.

A boszniai jelek feltehetően a Tordos-Vincsa kultúra jelei közé tartoznak, amelynek jelszáma Winn kötete alapján valamivel 200 felett van. Ez a jelszám megfelel egy korai szó- szótagoló rendszer jelszámának. Amiből megalapozottan következtethetünk arra, hogy a boszniai jelkincs is elsősorban szójelekből állhat.

Néhány elolvasható, vagy közel elolvasható emlék alapján (amelyeket az „Így írtok ti magyar őstörténetet” c. kötetem végén soroltam fel) feltehető, hogy a szójelek nagy része egyszótagú szavakat jelöl. Ez azt is jelenti, hogy szótagoló, mássalhangzós, vagy hangzóugrató írásra is lehetőséget adhatott ez az írásrendszer. Persze Mandics György ezt sem említi.

Meggondolatlanul használta ugyanakkor az ábécé kifejezést, ami újabb jele annak, hogy vagy nincs tisztában a legalapvetőbb írástani alapfogalmakkal sem, vagy nem ügyel kellően megfogalmazásainak pontosságára. Az ábécékben ugyanis csak betűk (egyetlen hangot jelölő jelek) találhatók. Amikor a boszniai jelekről van szó, amelyeket Mandics György is még megismerendőnek tart, akkor ezeket és párhuzamaikat korai lenne ábécéknek tekinteni. Mandics György talán nem is azért nevezi ezeket ábécének, mert betűírásoknak tartja őket; hanem mert nem érzi a különbséget az ábécé és a jelkészlet fogalma között. Ez utóbbi használata szerencsésebb lett volna és írástörténeti tájékozottságra, az íráselmélet alapfogalmaival való megismerkedésére utalt volna.

„Már a kutatás következő szakaszában kell megvizsgálni a jelsorok, jelkomplexumok kérdését” – írja a szerző – „hiszen csak ezek mutathatják meg, hogy az „írás” a fejlettség milyen szintjén állt. Mennyire jutott a protoírásokból az igazi írások felé való fejlődés útján?” A szerző ítéleteinek torz voltára jellemző, hogy e mondatban az „írás” szót teszi idézőjelek közé (mert e boszniai jelek „valódi” írás voltában kételkedik), miközben a piramis szót egy alkalommal sem tette idézőjelek közé (bár azok csak természetes hegyek). Ami csupán azt jelenti, hogy Mandics György kötetében a világ a feje tetejére van állítva: a hamis valódinak, a valódi pedig hamisnak van feltüntetve.

A cikk utolsó mondatával felteszi a koronát az elméleti bizonytalanságáról tanúskodó megállapításaira: „A kutatás jelenlegi szintjén ugyanis csak annyi bizonyos, hogy ott a köveken régi jelek vannak, ám hogy ezek valódi írásjelek, az kérdéses, hiszen eddig feliratszerű hosszú jelsorok nem kerültek elő.”

Ez azért tévedés, mert a valódi írások nem csak hosszú jelsorokat alkalmaznak, hanem rövideket (akár egyetlen jelből állókat) is. Azaz nem a jelsorok hossza dönti el, hogy egy írás valódi írás-e; hanem az, hogy rögzít-e gondolatot, el lehet-e olvasni, meg lehet-e érteni a jeleit, vagy sem. Az írás fogalmának ez a fajta félredefiniálása azoknál a dilettáns írástörténészeknél szokott felbukkanni, akik még nem tudtak elszakadni az általános iskolai tankönyveiktől, amelyekben valóban hosszú sorokban jelent meg az írás.

Azt a kérdést, hogy a boszniai jelek szójelek-é, avagy egyetlen hangot jelölő betűk, egyébként is eldöntötte már egy jó párhuzamokkal rendelkező, „magas tengely” értelmű, két szójellel írt felirat (1. ábra). A székely írás „m” és „t” betűjének újkőkori megfelelője a viszokói hegy barlangjának bejáratából került elő, ahol „cégtáblaként” szolgált. E feliratnak kitűnő párhuzama van a kácsi Lyukaskövön és egy anaszazi indián piramison is – ezért az értelmezésük és az olvasatuk nem kétséges. A korabeli kultikus helyeken szokásos íráshasználattal találkozunk Viszokóban is. A jelek egyike (a „magas” jel) mindhárom helyen azonos. Mindegyik felirat a magasba vezető útra utal a boszniai „piramison”, a piramisszerűen használt kácsi sziklán és az épített indián piramison is – mert ez volt az ősvallás központi gondolata s ezek voltak az ősvallás szent helyei.

A fentiek alapján bizonyos, hogy a boszniai jelek egy valódi írás jelei, amely szójeleket alkalmazott; a viszokói „piramist” pedig – bár csak egy természetes hegy – piramisként (az égbe vezető út jelképeként) használták.

Mandics Györgyöt az irodalom nem kellő ismeretén túl az vezette tévútra, hogy nincsenek kimunkált képzetei az írás fogalmáról. A könyve alapján azt hiheti, hogy az írás sok jel egymás után. Ez a megközelítés azonban nem talál, bár sok analfabéta egyetérthet vele. Az írás ugyanis a gondolat jelölése jelekkel.

Ha Mandics György sohasem ment be olyan helyiségbe, amelynek ajtaján egy nőt ábrázoló piktogram van, akkor tudat alatt elfogadta és a gyakorlatban alkalmazta is már ezt az álláspontomat.



Mandics György tévesen értékeli Vásáry István cikkét a székely rovásírás eredetéről


Vásáry István közel 40 évvel ezelőtt írt egy semmitmondó cikket a székely írásról, annak alapvetően türk eredetét feltételezve, ám – indokoltan – megemlítve a sok, bizonyosan nem türk eredetű székely jel létét is. Ezt a régi cikket most Mandics György félremagyarázza.

Azt írja ugyanis a „Róvott múltunk” c. kötetének 255. oldalán: „Vásáry István már 1974-ben kimondta, hogy a Németh Gyula által megfogalmazott türk eredetű rovásírás elgondolás tarthatatlan.”

Ez azonban tévedés, Vásáry István semmi ilyesmit nem mondott ki. Sem a tudása, sem a bátorsága nem volt akkora, hogy ezt ki tudta és ki merte volna jelenteni. Szándékában sem állt hasonlók fejtegetése.

Az idézett cikke nem több egy óvatoskodó mellébeszélésnél, amiben tartózkodott bármiféle komolyan vehető álláspont kidolgozásától. A cikkében nem említette, hogy legalább öt írás, vagy jelrendszer is van, amelyben 20-20 db., a székely jelekkel azonos formájú jelet találunk. Pedig, ha a türk eredeztetés cáfolata lett volna a célja, akkor legalább ezt a tényt megemlíthette volna.

Neki azonban nem állt szándékában szakítani a szakma közkeletű, de megalapozatlan eredeztetés-elméletével. Azzal véget vethetett volna a karrierjének. Rögös lett volna számára hasonló állítás kifejtése szakmailag is – hiszen a magyar írással kapcsolatos íráselméleti és írástörténeti adatokkal nem volt tisztában. S persze azóta sem ért ezekhez annyit, amennyit egy új eredeztetés kidolgozásához (vagy a székely rovásírás magyar eredetének felismeréséhez) tudnia kellene.

A lényeg mindebből az, hogy Vásáry István nem szakított a Németh Gyula által is megfogalmazott, de sohasem bizonyított ótürk eredeztetéssel.

Mandics György a fenti megtévesztő álláspontja illusztrálására a következőket idézi Vásáry Istvántól: „Amikor azt mondjuk, hogy a székely rovásírás a törökkel rokon, kapcsolatban áll, ez nem valami egyértelmű genetikus kapcsolatot jelent, hanem csak azt, hogy az írás létrehozója a török rovásírás egyfajta helyi változatát vette alapul, de azt módosította”. Mandics György talán nem vette észre, hogy az általa kiválasztott Vásáry-idézet nem alkalmas a Vásárynak tulajdonított forradalmi álláspont illusztrálására. Igaz ugyan, hogy Vásáry István egyik állítása üti a másikat, de ennek a Vásáry-cikknek ez a jellegzetessége: nem akart egyik irányba sem elmozdulni. Nem is mozdult el semerre sem.

Aki jól érti a magyar nyelvet, annak aligha kérdéses, hogy Vásáry István ebben az idézetben is az ótürk eredet mellett teszi le a voksát. Csak megengedi azt, hogy az adaptálás során új jeleket is alkottak az átvételt végző tudósaink. De ez nem új az akkortájt szokásos akadémikus vélekedéshez képest sem, hiszen mindenki tudta, hogy egy sereg eltérő jel van a két írás között. Az ótürk eredeztetés hívei ezeket csak újonnan létrehozottnak (esetleg a glagolitából, vagy a pehleviből származónak) tekinthették.

Vásáry István észrevehette, hogy az öt biztosan egyeztethető jel kevés a székely írás 70 - 100 jeléhez képest, de semmilyen tudományos igényű magyarázatot nem dolgozott ki a többi jel megértésére (a későbbi hazai fejlesztésre vonatkozó megalapozatlan találgatását nem tekinthetjük annak). Csak az óhaját fejezte ki, hogy talán egyszer majd megértjük a többi székely jel esetében is a türk kapcsolatot. Azaz Vásáry István idézett tanulmánya nem írástörténeti jelentőségű mű, mert semmilyen szakmai eredmény nem jelent meg benne. Vásáry István csupán a szokásos finnugrista történelemhamisítás egyik áriáját ismételte meg imponáló óvatoskodással.

Ez a kicentizett semmitmondás tévesztette meg Mandics Györgyöt.

Az ótürk eredeztetés hunfalvysta ideájával csak Simon Péter számolt le (de akkor egyszer s mindenkorra) az Írástörténeti Kutatóintézet által 1993-ban kiadott Bronzkori magyar írásbeliség c. közös kötetünkben. Azóta komoly ember a székely írás ótürk eredetét nem emlegeti.



1. ábra. Szekeres István a kínai teknős rajzából származtat néhány székely jelet



Mandics György Szekeres István kínai teknősjeleiről


Mandics György most megjelent kötete imponáló írástörténeti olvasottságról, de – esetenként – az olvasottak meg nem értéséről árulkodik.

Azt írja Szekeres István egyik visszatérő gondolatáról: „A székely rovásírás jeleinek java részét egy kínai teknősbékaformából származtatja Szekeres István ... Elméletét itt csak megemlítjük, ám nem tárgyaljuk, mivel a teljes ábécét nem tudja így generálni. Különös elméletének azonban megvannak a hívői, s később is visszatérünk rá, a hunok írása kapcsán” (131. oldal).

Az elutasítás indoklása azonban nem helytálló, elutasításra nincs is szükség. A Szekeres István által említett kínai teknősábrázolással szemben nem lehet azt a követelményt megfogalmazni, hogy abból minden székely jel (Mandics téves megfogalmazásában: az ábécé, azaz minden betű) származtatható legyen.

Szekeres István nem is betűket, hanem szójeleket azonosít a teknősön s Mandics Györgynek semmi oka sincs arra, hogy ezeket egy ábécével (tehát betűkkel) keverje össze. Szekeres István – helyesen – szójelekből származtatja a székely betűket; Mandics György pedig – bár tud a székely szójelekről – a székely jelkészletből rendszeresen csak a székely ábécét tárgyalja, a székely jelkészlet teljessége helyett csak ábécéről beszél. Pedig ez a két fogalom nem azonos; a szó-, szótag- és mondatjeleket is tartalmazó jelkészletet nem lehet leegyszerűsíteni a betűkből álló ábécére.

A lényeg azonban nem ez, hanem hogy nincs olyan szabály (ami alapján Mandics György ítélkezni szeretne), miszerint ennek a kínai világmodellnek minden székely betűt, vagy szójelet tartalmaznia kellene. Ez a képtelen feltétel nem szükséges Szekeres István elméletének igazolásához. Egy-egy világmodellben csak annyi jel szerepel, amennyire a világmodell mondanivalójának kifejtéséhez egykor szükség volt. A mai kor emberének nem az a feladata, hogy fanyalogjon a jelkészlet szűkössége miatt, hanem az, hogy megértse az elődök szándékát.

A kínai teknősábrázoláson akkor is lehetnek – vannak is – székellyel azonos szójelek, ha nem található meg rajta minden székely betű, vagy szójel. A székely írást pedig nem csak a kínai teknős rajzából, hanem általában a világmodellek jelkészletéből lehet származtatni. Azonban a világmodellek összesített jelkészletének sem kell minden székely jel ősét tartalmaznia, hiszen a székely jelkészlet a saját külön életében is gyarapodhatott további jelekkel a neolitikum óta eltelt évezredekben. Mandics Györgynek ez a feltétele nyilvánvalóan indokolatlan és átgondolatlan. Csak arról tanúskodik, hogy a Szekeres István által leírtak cáfolatához íráselméleti tájékozottságra is szükség lenne.

Szekeres István törekedett arra, hogy minél több székely jelet azonosítson a teknősön. Nehéz ellenőrizni (a világmodellek jelkészletének felmérése azonban segíthet), hogy ezek közül melyik azonosítás valóságos és melyik téves – de ez nem is döntő szempont. A lényeg az, hogy a Szekeres István által képviselt gondolat alapja (hogy a kínai teknősnek köze van a székely írás eredetéhez) megbízható és valóságos összefüggést fejez ki.

A kínai teknős ugyanis egy felülnézeti világmodell (Szekeres István szóhasználatával: szélrózsa), amely kőkori előzmények nyomán alakult ki és maradt fenn Kínában azzal az hagyományos értékeléssel együtt, hogy a teknősön lévő rajzolatoknak köze van a világ térképéhez és az írás kialakulásához. A székely rovásírás ennek az üzenetnek megfelelően kőkori világmodellek jelkészletéből származtatható, amit seregnyi kőkori és későbbi írásemlékkel (köztük a Szekeres István által felmutatott kínai teknősábrázolással) is illusztrálni tudunk.

A kőkorban a székely jelek előképeit szinte kizárólag világmodellek jeleiként alkalmazták. Az ősvallás számára a világ leírása fontos feladat volt és ezt e képszerű jelekkel oldották meg (a székely jelek képi tartalma jórészt megérthető).

A világmodelleknek van felülnézeti, szembőlnézeti, térbeli és mozgó változata is, mint azt A magyarság jelképei c. kötetünkben már kifejtettük és bemutattuk. Például a tatárlakai kerek tábla egy felülnézeti világmodell, a szentgyörgyvölgyi tehénszobor pedig egy térbeli világmodell. Közös bennük, hogy a világot (az ősvallási világelképzelést) mutatják be székely jelek előzményei segítségével.

Az 1993-ban megjelent Bronzkori magyar írásbeliség c. (Szekeres Istvánnal és Simon Péterrel közös) kötetünknek az volt a számomra is csak később nyilvánvalóvá vált tanulsága; hogy én is, meg Szekeres István is egy-egy világmodellen találtuk meg a székely írás szójeleit, s azoknak néhány évezredes előzményeit mutattuk ki. Ezek az előzmények egy kőkori eredetű preírás (Mandics György szóhasználatával: protoírás) napjainkig fennmaradt emlékei.

Ami a kínai írásban a teknős rajza, az a székely írásemlékek között az énlakai rovásírásos mennyezetkazetta (az egyikkel Szekeres István, a másikkal e sorok szerzője foglalkozott a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben, egymástól függetlenül is hasonló következtetésre jutva).



2. ábra. Az énlakai rovásírásos mennyezetkazetta ugyanúgy felülnézeti világmodell és székely rovásjelek szójel-előképei találhatók meg benne, mint a kínai teknős rajzában; Mandics György azonban csak a középen látható ismert rovásfelirattal foglalkozik a kötetében, a feliratot övező világmodell jeleire, például a sarkokban olvasható Egy usten ligatúrára - az elméleti felkészületlensége miatt - nem tért ki



Ezen az énlakai mennyezetkazettán számunkra nem az ismert rovásfelirat a fontos, hanem a kazetta szerkezete; amely a Föld szójelének (a székely „f” betűnek) a megfelelője, azaz egy felülnézeti világmodell. A szegélyben található „ak” szójel (ez a teremtett és rendezett világot körülölelő Ókeánosz jelképe); valamint a sarkokon lévő „Egy usten” ligatúra (amelyik az istennel azonos égigérő fa elolvasható jelképe). Aki megérti a kínai teknős és az énlakai mennyezetkazetta lényegének közös gyökereit, az megértheti a a székely írás eredetének kérdését is.

Mandics György a kötetében több helyen említi a protoírásokat (saját elnevezésem szerint preírásokat). Ilyesmit vél felfedezni – persze minden alap nélkül – a kazár és a szkíta jelek esetében is. Ugyanakkor azonban a létező, és az irodalomban leírt preírás emlékeit nem észleli, az elfogadásukkal szemben komolytalan kifogásokat támaszt (a kínai teknőssel szemben azt, hogy nem vezethető le belőle a teljes székely ábécé).

Társul ehhez az a hibás megközelítése is, amely az ősvallási és általában a vallási jelentések ellen nyilvánul meg. A kötetében kifejezetten ki is jelenti egy helyen (természetesen minden indoklás nélkül), hogy a vallásos jelekkel nem foglalkozik, ezeket nem is tárgyalja a kötetében.

Ilyen prekoncepciók bilincsében azonban a szerző nem lehet képes a székely írás eredetkérdésének tisztázására, sőt egyes írásemlékek értékelésére és a magára vállalt rováskorpusz megfelelő összeállítására sem. Ezek miatt az elvi megalapozatlanságok miatt a nagy munkával összeállított kötete nem tükrözi sem a klasszikus székely írásemlékek körét, sem a rokonságukat – azaz leltárnak sem felel meg.

Mandics György a kötetben megfogalmazott célkitűzése szerint csupán egy leltár készítésére vállalkozott. Ez eleve egy szűkített program, hiszen az irodalom kiollózása útján jórészt megoldható (igen sok szerző jár el így). Ez a munka hasznos, de ehhez is kell némi íráselméleti tájékozottság – ha rendszerezni akarjuk kötetünkben a sok írásemléket és írásrendszert.

Mandics Györgynek sem ártott volna ez a fajta tájékozottság, mert a leltár készítése közben egyes íráselméleti kérdéseket is érintett és azokban állást is foglalt. Ez egy szimpla leltár készítése esetében is alig elkerülhető, hiszen csak a helyes elméleti alapok birtokában lehet eldönteni, hogy egy-egy írásemlék bekerüljön-e a korpuszba, vagy sem. Sajnos, Mandics György szinte kivétel nélkül rosszul ítél az elvi kérdésekben és ennek köszönhetően a kötete téveszméket terjeszt.

Esetünkben Szekeres István álláspontjának megértésére és közvetítésére sem volt képes. Pedig Szekeres István alapvetően helyes gondolatokra épülő felismerését nem kidobni, hanem továbbgondolni kell.




Mandics György a székely írás ókori forrásait feltételező elméletekről



Azt írja Mandics György, kötetének a székely írás eredeztetés-elméleteit ismertető fejezetében, az „Ókori írás, mint forrás” alcím alatt: „Ha a középkori átvételek feltevései hatalmas vitákat, dühöket, tiltakozásokat, érzelmi és erkölcsi viharokat váltottak ki, azt gondolhatnánk, hogy az ókorral kapcsolatban a származási viták egyre kevesebb szerepet játszanak. Ám ez nincs így, hiszen a kezdetek megválasztása minden korban pontos tükörképe a jelen politikai szándékainak, követendőnek tartott értékrendjének. Ezért valamelyik származáselmélet elfogadása vagy el nem fogadása immár biztos jele az adott regnáló hatalomhoz vagy annak ellenzékéhez való viszonyunknak.”

Hiába is keresnénk, a szerző nem hagy kicsiny rést sem e megállapításában azok számára, akik a székely írás ókori kapcsolatait nem politikai prekoncepciók, hanem a létező írástörténeti kapcsolatok alapján kutatják. Szerinte a székely írás ókori forrást feltételező eredetelméleteit csak és kizárólag a politikai szándékok szülhetik.

Elképesztő gondolat, amivel – természetesen – nem érthetünk egyet. Mi úgy véljük, hogy az eredetelméleteket nem csak politikai szándékokra lehet alapozni (sőt, arra alapozni illetlenség és tudomány- meg nemzetellenes bűn). Szerintünk elképzelhető az is (valójában ez már meg is történt), hogy a székely írás eredetét a valóságban meglévő és évtizedekig tartó aprómunkával feltárható ókori és még régebbi adatokra építjük.

Az egyes írásrendszereknek ugyanis seregnyi ismertetőjegye van, amelyek segítségével az arra képes elme összefüggéseket fedezhet fel. Az összefüggések alapján aztán közelebbi, vagy távolabbi rokonsági viszonyokat állapíthat meg, sőt időrendbe is sorolhatja a különböző jelenségeket. Ilyesmire ad lehetőséget például az azonos, vagy eltérő formájú és jelentésű jelek sora is. Ha a székely írásban olyan jelek sorát találjuk, amelyek a kőkori jelrendszerekben fordulnak elő; de hiányoznak a sémi, a görög és a latin írásból; akkor nyilvánvaló, hogy a székely írás nem lehet a sémi, görög vagy latin írás leszármazottja, de lehet kőkori eredetű. Különösen erőssé válhat ez a meggyőződés akkor, ha a kutató ismeri a jelhasonlóságokkal kapcsolatban elvégzett matematikai valószínűségszámítás eredményét is – amely kimutatta, hogy a hasonlóság a rokonság jele ebben a tudományban is. Ha mindezekről egy szerzőnek fogalma sincs, akkor tudományon kívüli magyarázatot is kereshet magának.

Belátjuk, hogy Mandics György, aki az interneten olvasható életrajza szerint Ceausescu politikai tisztje volt, más környezetben szocializálódván, másként látja a székely írás eredeztetésének lehetőségeit. Kényelmesebb valamit szimpla hazugságnak minősíteni; mint ellenőrizni az érveit és megértve elfogadni; esetleg hasonlóképpen nagy munkával, a tudományos igényű cáfolatát kidolgozni.

Mandics Györggyel ellentétben úgy véljük, hogy a valóság éppen elég értékeletlen adatot tartogat a számunkra, amelyre építve a székely írás kapcsolatrendszere nagy vonalakban tisztázható. Nincs szükség ostoba hazugságok kreálására és közzétételére, amikor az írástörténeti tények sokkal érdekesebbek és értékesebbek.

Például a Szekeres István által évtizedek óta kutatott kínai kapcsolat is létező adatok feltárását jelenti. Szekeres István értéket teremtett azzal, hogy ezeket az összefüggéseket feltárta. Ma már bizonyosak lehetünk abban, hogy a kínai írásban megtalálható sok székely írásjel rokona.

Más kérdés, hogy ezek magyarázatában eltérő a véleményünk. Szekeres István ugyanis nem vizsgálta a sumer, hettita, neolitikus stb. kapcsolatokat, ezért a székely íráshoz csak a kínaiban talált megfelelőképpen ősi előképeket. Ha a vizsgálatát nagyobb területre és korábbi időkre (például a Szibériából Amerikába vándorló indiánok legkorábbi jeleire) is kiterjesztette volna, akkor rájöhetett volna, hogy a dolog fordítva történhetett: a székely írás kőkori őséből kerültek jelek a legkorábbi kínai írásba.

Visszakanyarodva Mandics György kötetére: az eltérő véleményünkben szerepet kaphat a tudásunk korlátozottságán kívül a politikai prekoncepció is, amely teret nyerhet a gondolkodásban. A feltárt írástörténeti összefüggések azonban mindezektől függetlenül léteznek; s nem lehet őket figyelmen kívül hagyni.

A kínai vonalhoz hasonlóképpen létezőek azok a kapcsolatok is, amelyek a székely írást többek között a Mas d' Azil-i, a Tepe Yahja-i, a sumer, az egyiptomi, a hettita hieroglif és az indián írásokhoz kötik. A megértésük nem könnyű azoknak, akik nem látnak át az akadémikus áltudomány ostoba prekoncepcióin.

A lényeg az, hogy az értékelés során le kell hajolni a tudományos igényű bizonyítékokhoz, s azok alapján kell véleményt formálni. Az értékelés így nehezebb, mint a politikai prekoncepció emlegetése, de igazabb eredményt ad annál.

Mandics Györggyel ellentétben úgy véljük, hogy lehetőség van a székely írást az antik írásokhoz kötő fonalak feltérképezésére és e kapcsolatrendszer megértésére. E téren jelentős eredményeket értünk már el. A magyarázatok nem feltétlenül csengenek egybe, de lehetségessé vált olyan magyarázat kidolgozása (s ilyen létezik is), amely minden eddiginél jobb, s amely tisztázza az ókori kapcsolatok lényegét is. Ezeket azonban a felületes szemlélők csak mérsékelt sikerrel képesek megérteni és/vagy megcáfolni. A jelek szerint ez Mandics Györgynek sem sikerült.


A folytatás:


A "Mandics György róvott múltja" c. füzet képekkel együtt kapható a Honterus antikváriumban (Múzeum krt) és a Magyar Menedék Könyvesboltban (Márvány utca).






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 39
Tegnapi: 278
Heti: 694
Havi: 3 974
Össz.: 355 676

Látogatottság növelés
Oldal: Mandics György róvott múltja (1)
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2017 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: frankfurti botrány - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »