A Nikolsburgi ábécé

1. ábra. A Nikolsburgi ábécé jelsorrendjének legközelebbi rokona az ugariti (más néven: Ras Shamra-i) ékírásos ábécé jelsorrendje

A Nikolsburgi ábécé története

A rovásírásos pergamenlap, amelyen ez a nevezetes székely jelsor megőrződött, a nikolsburgi Dietrichstein-könyvtár 1483-i ősnyomtatványának hátsó táblájába volt bekötve. A Dietrichstein-könyvtár 1933-ban árverésre került Luzernben s ez alkalommal a Nemzeti Múzeum megvásárolta.

Jakubovich Emil, a Nemzeti Múzeum könyvtárának igazgatója írt egy ismertető tanulmányt az ábécéről, amelyet 1935-ben közölt a Magyar Nyelv. Vékony Gábor szerint az ábécé lejegyzője Janus Pannonius lehetett.

A Nikolsburgi ábécé leírása

A székely írás eredeti jelsora mellett az "ámen" szót is tartalmazza.

Az ábécéként emlegetett jelsor egyetlen vegyes listában adja a betűket, a szótagjeleket és a szójeleket is. Bár a szakirodalomban elfogadott megnevezésről van szó, az "ábécé" titulus mégis félrevezető, amelyet csak a közismertsége miatt alkalmazunk. A Nikolsburgi ábécé esetében ábécénél többről van szó, mert nem csak betűket, hanem többhang-értékű jeleket is tartalmaz. Ez utóbbiak szó-, szótag- és mondatjelek; többnyire ligatúrák, azaz betűösszevonások, de van közöttük olyan is, amelyik nincs más jelekből összerakva.

Az „us” (ős) és az „nt/tn” (Ten) szójel; a "tprus" (tapar us „szabír ős”) pedig mondatjel.

Az "us" az ős szójele, a Tejút hasadékában karácsonykor kelő napistent ábrázolja. Azért éppen ez az ős szavunk jele, mert az ősvallás szerint a magyar nép és uralkodó dinasztiája isteni származású.

A „t” és az „n” jeléből képzett „nt/tn” ligatúra az Isten "ős Ten" eredeti nevét, a Ten szót jelöli és az égigérő fa leegyszerűsített, mindennapi használatra alkalmas ábrázolása. Megtaláljuk az énlakai unitárius templom mennyezetkazettáinak sarkában, az égigérő fát ábrázoló ligatúra USTeN (azaz Isten) szavában és a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobron is.

A "tprus" jel a "tapar us", azaz "szabír ős" jelképe, amely az égig érő fát (a Tejútat) ábrázolja. A jelforma bonyolult, ünnepi alkalmazásokra szolgálhatott. Mivel a „tprus” jelnév nem lehet régebbi a szabír (tapar) népnévnél, feltehető, hogy eredetileg a Ten szót jelölte.

A nikolsburgi ligatúrák közé tartozik az "st" jel, amelyet az "s" és a "t" jeléből állítottak össze. Ezt alkalmazták például a bögözi rovásfelirat "sta" ligatúrájában (az Están, azaz István szóban) egy további "a" jellel megtoldva.

A nikolsburgi ábécé jelsorrendje

A nikolsburgi jelsorrend eltér a többi székely jelsortól. Ezek a későbbi jelsorok ugyanis külön adják meg azokat a több hangértékű jeleket, amelyeket a nikolsburgi ábécé a betűkkel vegyesen közöl. Ez a nikolsburgi vegyes jelsorrend azonban nem véletlen, egyedi ötlet, hanem egy ókori hagyomány lehet. Erre utal pl. a fent említett ent jel elhelyezkedése is, illetve annak párhuzamai az ugariti és a kazár jelsorrendben.

A Z (azaz az egymással rokon Zs/Z/S csoport) és U betű közötti részletek a nikolsburgi, az ugariti és a kazár jelsorrendből:

Nikolsburgi: Zs . S . T . nT ....... U

Ugariti: ...... Z ........ T .. T . e/i .U

Kazár: ............. S . T .. T ....... U

Hozzá kell tennünk, hogy az összes többi latinos sorrendű ábécében ezen a helyen csak egyetlen T jel van. A Nikolsburgi ábécének az a sajátossága, hogy két T (vagy T-t is tartalmazó) jele van, csak az ugariti és a kazár jelsorban található meg. (1)

Az írástörténészek általában egyetértenek abban, hogy a hasonló jelkettőzés (2) a korábbi szótagírásos gyakorlat maradéka. Azaz a kettős T (a T jelcsoport) előfordulása nem véletlen, hanem egy korábbi szótagírás emléke lehet.

Ez a fenti jelsorrend-részlet nem származhat sem az ugariti, sem a kazár jelsorrendből, mert azokban vagy csak a Z, vagy csak az S van meg, míg a nikolsburgiban mindkettő. Ebből következően a székely jelsorrendből (ennek őséből) származhatott az ugariti is, meg a kazár is, fordítva azonban nem történhetett.

Azaz a nikolsburgi jelsorrend távol áll a sokkal rövidebb latin jelsortól s leginkább az ugariti ékírásos ábécé jelsorával egyeztethető, amely a legkorábbi ismert "latinos" jellegű jelsor.

A nikolsburgi ábécé jelsorrendje világossá teszi azt is, miért nem szeretnek foglalkozni az akadémikus "tudomány" képviselői a székely írással. Azért, mert akárhol kaparjuk is meg a székely írással kapcsolatos állításaikat (3), azonnal kiderül, hogy a finnugrista őstörténeti modell téves.

A két "K" azonosítása

Feltűnő, és magyarázatot követelő sajátossága a nikolsburgi ábécének, hogy a két K betűje (pontosabban az aK és eK szótagcsoportjele) nem egymás mellett van a jelsorrendben, hanem kifejezetten távol egymástól.

Az aK a jelsor közepén (az I után és az L előtt) található, pontosan azon a helyen, ahol az ugariti, etruszk, latin, kazár, föníciai, arameus, pehlevi és görög jelsorban a K szerepel (az y/I/j jelcsoport után és az L előtt).

Az eK pedig a nikolsburgi jelsor vége felé (a P után és az R előtt) fordul elő azon a helyen, ahol a fenti latinos jelsorokban a Q található (ezek is a P/f után és az R előtt).

Ebből következően a magyar aK a latinos jelsorrendben lévő K-val azonos, a magyar eK pedig a Q megfelelője (rokona, leszármazottja, vagy őse).

A nyelvtörténészekre vár, hogy e tényből a szükséges hangtörténeti következtetéseket levonják.

A jelsorrend oka

Joggal merül fel a kérdés, hogy az elődök miért éppen ebbe a sorrendbe rakták a jeleiket ?

A székely betűk akrofóniájának a 90-es években elvégzett rekonstrukciója lehetőséget a válasz megfogalmazására. A rekonstrukció során nyert ősi magyar szavak ugyanis az ősvallás legfontosabb fogalmait jelölik. A fentebb tárgyalt néhány jel esetében is tapasztaltuk, hogy a jeleknek volt vallási jelentősége, s feltételezhetően ez határozta meg a sorrendjüket. A jelentősebbek a sor elejére kerültek, a kevésbé jelentősek pedig a sor végére. Ezt ellenőrízhetjük is a sor elejének megértésével.

Az "a" betűről tudjuk, hogy az "anya" (s a véle rokon nevű, Anat és Anahita alakjával összefüggő istennő – azaz Enéh ősanyánk) szójele. A jel egy függőleges gerincábrázolásból és a rajta lévő háromszögből, a női szeméremtest jeléből áll. Grafikai változatai több írásban megtalálhatók, hasonló jelentéssel.

A "b" betű Bél fiúisten jelképe. Az X alakú jelforma a világ teremtett középpontjából négy irányba ömlő szent folyók térképe. Ezt a középpontot a fiúistennel azonosították. A bél/belső szóból alakulhatott ki a pel-pil-pi-fiú hangváltozás során a fiú szavunk az elmúlt 10 000 évben.

A "d" betű a Du és Dana néven is említett Ten jele. Ő lehet a Teremtő, az ős Ten, az isteni triász atyja. A jel grafikai formája szintén a négy szent folyó, a teremtett és rendezett világ isteni középpontjának térképe.

A fenti sor igazolja azt, hogy a jelsor elejére valóban a legfontosabb jelek kerültek - azaz valamikor valóban a jelek ősvallási jelentősége határozhatta meg a jelsorrendet.

Ugyanezt a rendező elvet a csukcs szójelek listájában is tapasztalhatjuk. Ott is az isteni triász jelei kerültek a sor elejére (igaz, ezek grafikai formája nem azonos a székely "a", "b" és "d" jelekével).

A sémi és a velük egyeztethető görög jelnevek (mint pl. az "a" esetében az "alef" és az "alfa") általában nem érthetőek, nincs ismert jelentésük. A különféle szerzők által közölt értelmezések többnyire csak hipotézisek. A jelnevek értelme csupán néhány sémi jelnév esetében nyilvánvaló. Mivel azonban ezeknek sincs ősvallási jelentősége, joggal feltehető, hogy utólagos népies etimologizálásról lehet szó ez esetekben is (ahogyan azt már Gelb is feltételezte). Azaz a sémi népek az írás átvételekor átvették tanítóiktól (szabíroktól, hurritáktól, hettitáktól, károktól?) a jelneveket is, azonban azokat eltorzították és a saját szavaikhoz való esetleges hasonlóságnak megfelelően (félre)értelmezték.

Egyedül a "beth" és "béta" jelnevek esetében tehető fel, hogy az egykori "Bél atya" kifejezés töredéke őrződött meg bennük - alig felismerhetően.

Jegyzet

(1) A főníciai ábécében és az arameus ábécében sem az U, sem a két T szokása nincs meg. Ezért a székely jelsorrend és a székely írás sem a föníciai írásból, sem az arameus írásból nem vezethető le. A föníciai és az arameus írás ugyanis későbbi az ugariti ékírásnál - ami arra utal, hogy a székely írás az ugariti lineáris elődjével állhat rokonságban.

Az ugariti ékírás ugyanis nem a szokásos mezopotámiai ékírások egyike, hanem önálló fejlemény, egy helyi - feltehetően a székely íráshoz hasonló - lineáris írás ékírásos technológiára átalakított változata.

(2) Amikor ugyanarra (esetünkben a T) hangra több jele is van egy ábécének.

Ilyen a székely írás két K (a nikolsburgi aK és eK) jele is (amelyek feltehetően a mély, vagy magas hangrendű szótagokban voltak használhatók).

A türk írásban is több hasonló szótagjelcsoport-jel van.

(3) Pontosabban a mestereik állításait, mert a fiatalabb "tudós"-generáció már biztonságosabbnak véli, ha meg sem szólal ebben a kérdésben.

(4) Azaz itt megőrződött a korábbi szabír népnevünk, amelyet a Bíborbanszületett is említ s amelynek szibériai használatáról Patkanov is beszámol.

Irodalom

Németh Gyula: A magyar rovásírás. A magyar nyelvtudomány kézikönyve. 1934. MTA. Bp.

Varga Géza: A székely rovásírás eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1998.

Oldal: A nikolsburgi ábécé
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2024 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat