Az élő rovás: nemzeti írásunk a meghamisítás útján (Hosszú Gábor és társai könyvéről)

Hosszú Gábor, Rumi Tamás és Sipos László szerkesztésében jelent meg egy kötet, amely egyes részleteiben a magyar értelmiség szégyene. A kötet Lezsák Sándor támogató levelével dicsekedhet.

1.ábra. A Hosszú Gáborék által javasolt Unicode szabványnak "Az alapvető székely-magyar rovás karakterek" címet viselő fejezetében szerepel a csak napjainkban feltalált, ám teljesen szükségtelen X, W, Q és Y jel is 

A mű "Az élő rovás" címet viseli és a Hosszú Gábor által összeállított - hibákkal teli - Unicode szabványtervezet támogatását célozza.

A kötet megjelenése azt jelzi, hogy újabban néhányan jogot formáltak maguknak a székely írásra vonatkozó sohasem volt szabályok feltalálására és elterjesztésére, ezáltal tömegeket vezetve félre. E "szabályokat" oktatják aztán a Kárpát-medencében ártatlan gyermekek százainak, s ugyanezeket kívánják beadni a Unicode-szabvány segítségével az egész világnak is. 

A Magyar Tudományos Akadémia (bár egy becsületes világban az akadémiák dolga a hasonló szabványok kidolgozása, vagy ellenőrzése) méla undorral fordul el a székely rovásírástól s ez ad lehetőséget arra alkalmatlanoknak a Unicode szabvány tervének összeállítására. 

Ennek lehet valamilyen szerzői jogi következménye is, azaz Hosszú Gábornak esetleg érdeke fűződhet az általa javasolt terv bevezetéséhez. Ez korántsem bizonyos (mert a szabványokat a magyar szerzői jog deklaráltan nem védi); azonban lehet a dolognak olyan járulékos eleme, amiből mégis némi anyagi, vagy nem anyagi haszon származik az alkotóra. Azért gondolom ezt, mert rémlik, mintha olvastam volna Hosszú Gábor valamelyik írásában egy szerzői jogi védettségre vonatkozó figyelmeztetést. Lehetséges, hogy tévedett és ez a figyelmeztetése csupán az egyik tévedését tükrözte, de e cikknek nem az ő szerzői jogi lehetőségei képezik a tárgyát. Annak persze örvendenénk, ha Hosszú Gábor kifejtené, hogy anyagi célok, a téveszméi, vagy milyen egyéb ok miatt készít a székely rovásírásról olyan szabványt, amely eltér a valóságtól.

E kritika nemzeti írásunk eredeti állapotának gondos feltárását és megőrzését szeretné elérni. Hosszú Gábor ugyan összetrombitált néhány - a jelek szerint - hozzá nem értő embert, s velük megszavaztatta az újításokat, de tudományos kérdéseket nem népszavazással kell eldönteni.

A hibákkal teli kötet elemzése cikksorozatot kívánna meg. Most csak arra hívom fel a nagyérdemű figyelmét (mert Arany János szerint vétkesek közt cinkos, aki néma), hogy a székely rovásírásnak van egy történelmi értéket képviselő jelsora, amely legalább 4 ezer éves hagyományra épült, s ez a nikolsburgi ábécében maradt ránk. E helyett Hosszú Gáborék a latin ábécé rendjét követik, s a téveszméik szerint hiányzó Q, X, Y és W jelekre is kitalálnak valamit, ami sohasem volt és nem is szükséges a székely írásban (1.ábra).

Egyesek azt hiszik, hogy ők elkövethetik a hasonló torzításokat - pedig tévednek. Ahogy értelmes embernek nem jut eszébe a Mona Lisa kiegészítése, mondjuk egy kackiás bajusszal; ahogyan nem lehet bauhaus stílusú emeletet építeni az Országházra és nem lehet átalakítani a Szent Koronát sem bukósisakká - ugyanúgy nem szabad avatatlan kezekkel a latin íráshoz közelíteni a székely rovásírást sem.

A nyomdák persze minden ostobaságot kinyomtatnak, de ettől az általuk sokszorosított ötlethalmaz nem válik igazzá és követendővé.

A székely írást nem ezekből a téveszme-gyűjteményekből lehet megismerni, hanem a forrásokból és a leletekből.

A leletek körét Hosszú Gábor és társai fel sem képesek mérni, nem hogy megérthetnék a bennük rejlő elméleti értéket és mondanivalót. Ennek a társaságnak - a jelek szerint - nincs érzéke az íráselméleti tanulságok iránt.

A nyájas olvasónak joga van azt vélni, hogy jobbára a közös sörözés élménye, netán a szereplési viszketegség motiválhatja némelyiküket.

A q, x, y, és w "rovásjelek" megalkotásának ötlete azért merülhetett fel bennük, mert nem tudták helyesen megoldani az idegen szavak leírásának feladatát - bár az értelmesebb általános iskolások számára ez már megoldható feladat. Ebben a társaságban azonban megbecsült szerepet kaphat az a Friedrich Klára is, aki a saját nevét sem képes rovásbetűkkel helyesen leírni. A többiek meg szavazással jóváhagyják a hasonló színvonalú "szakmai vezetők" által kialakított újításokat.

A székely írásban ezt a kérdést már régen megoldották (a kiejtés után kell leírni mindent). Ezek a hosszúgáborista "tudósok" azonban nem ismerik sem a székely írást, sem a helyesírási szabályokat, vagy nem hajlandók a székely íráshagyomány folytatására; ezért próbálkoztak valamiféle újítással.

Ez az újítás persze nem felel meg sem a nemzetközi szokásoknak, sem a magyar helyesírási szabályok szellemének, sem a székely íráshagyománynak.

Ez a néhány új jel annak a dokumentuma, hogy az alkotóiknak nincs elég tudása e feladathoz, s nem szent nekik maga a székely rovásírás sem.

Joguk van a játszadozásra, amint bármiféle kóbor ötletük kinyomtatására is. Azonban ahhoz nincs erkölcsi és tudományos alapjuk, hogy ezt a butaságot a székely írással összekeverjék; s a tömegek, valamint a világ előtt úgy állítsák be, mintha a székely rovásírásról lenne szó az irományaikban.

A kötet néhány részlete vagy fatális tévedésnek, vagy hosszúgáborista viccnek tekinthető. Rossz viccnek, amin nem lehet jóízűen nevetni.

A nyájas olvasónak joga van elsüllyedni szégyenében, ha magyar ember létére ezt szó nélkül tűri.

Oldal: Élő rovás: nemzeti írásunk a meghamisítás útján (Hosszú Gábor és társai könyvéről)
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2024 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat