Varga Géza: A székely rovásírás

Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata


Mandics György róvott múltja (5)


TARTALOM


Az 1. rész tartalma:

Bevezető

Sírrabló brigantinak számít-e a magyar jelkultúra eredetének kutatója?

Mandics György a viszokói jelekről töpreng

Mandics György tévesen értékeli Vásáry István cikkét a székely rovásírás eredetéről

Mandics György Szekeres István kínai teknősjeleiről

Mandics György a székely írás ókori forrásait feltételező elméletekről


A 2. rész tartalma:

Hány jele lehetett a székely írás szó- szótagoló változatának?

Mandics György téved a szentgyörgyvölgyi tehén jeleiről szólván

Mandics György a székely írás jelsorrendjéről

Mandics György a szentgyörgyvölgyi tehénszoborról


A 3. rész tartalma:

Mandics György a kazár írásról és az írás fogalmáról

Amitől egy analfabéta visszariad, azt a rettenthetetlen írástudó elolvassa?

A rovásírásforrai.hu értékelése Mandics György kötetéről

Mandics György: "Hogy durvább jelzőt ne használjunk"

Mit tanulhatnának a rovásírók Friedrich Engels példájából?


A 4. rész tartalma:

Válasz Mandics Györgynek „A magyarság jelképei” c. kötetemre adott kritikájára

A Kr. e. IV. évezredi gradesnicai edényjelek értelmezhető szimbolikája

Mandics György „Róvott múltunk” c. kötetéről

Egy Catal Hülyük-i szobron feltételezett „ország” képjelről


Az 5. rész tartalma:

Léteznek e a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor székely jelekkel rokon jelei? 

Mandics György a budapesti hun jelvényről

Mandics György a sumer-magyar írástörténeti kapcsolatokról





Léteznek e a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor székely jelekkel rokon jelei?


Mandics György is beállt azok sorába, akik nem hiszik el, hogy létező jeleket olvastam el a szentgyörgyvölgyi tehénszobron. Azaz elkönyvelhetjük, hogy legalább két „szakértő” is állítja, hogy rosszul rajzoltam le Bánffy Eszter régész rajzát és vagy 36 helyen eltér az én rajzom az általa közölttől. Közülük Friedrich Klára a saját nevét sem tudja rovásbetűkkel helyesen leírni és eddig is több ellenőrizetlen téveszme elterjesztésében jeleskedett. Mandics György meg – aki a könyvében sokadszor gúnyolódik a székely írás eredetével kapcsolatos felismeréseken – valami olyasmit írt, mintha csak képzelném ezeket az írásjeleket (amelyek szerinte csak díszek?). Lehet, hogy egymást vezetik félre ezek a szerzők. Hasonló módon terjedt el sok másik írástörténeti téveszme is: az egymást követő nem túl igényes szerzők közül senki sem vette a fáradságot az ellenőrzésre. 

Egyszerű lett volna pedig a kritikusaim dolga, ha megnézik a szentgyörgyvölgyi tehénszobrot, rajta vannak-e azok a jelek, amelyeket székely jelekkel vetettem össze. Ez azonban munkát, sőt esetleg költséget is jelentett volna nekik, amit – a jelek szerint – nem vállaltak. Talán egyébként sem az volt a céljuk, hogy az igazság tisztázódjon – hiszen akkor kénytelenek lennének azt megállapítani, hogy jól rajzoltam le a szentgyörgyvölgyi tehénszobor jeleit, s vállonveregetni azért mégsem akartak. Bizonyos csoportokban a hiteles teljesítmény nem elismerést, hanem értetlenkedést és irigységet kelt.



1. ábra. Részlet Mandics György kötetéből; szerinte a szentgyörgyvölgyi tehénszobron vonaldíszek vannak és nem szójelek


A 2. ábrán a kép bal felső sarkában (a tehén homlokán) látható függőleges szár jelet mutatom be. Csupán azt illusztrálva ezzel a fotografikával, hogy a jel a valóságban létezik, nem a képzeletem terméke, s hogy annak azt kellően pontosan adom vissza a rajzomon is, amit Mandics György kérés, köszönet és aprópénz küldése nélkül átvett a kötetemből. 

Nem túlzás aprópénzt emlegetni, amikor mintegy 100 000 Ft-ba került e szobor jeleinek ellenőrzése (ebből 60 000 Ft-ról számlám is van). Megértem, hogy nem mindenki szán ennyi munkát és pénzt egy tudományos feladatra, amely csak a nemzetnek fontos. A huhogóknak – a jelek szerint – nem volt az. 



2. ábra. Ezen a fotógrafikán a szentgyörgyvölgyi tehénszobor homlokán lévő függőleges jel látható, amely a székely „sz” (szár „úr”) jel megfelelője


A 2. ábrán látható fotógrafikához hasonló pontosságú részletkép még nem jelent meg a tehénszoborról. 

Ennek az az oka, hogy senki sem szánt rá elegendő figyelmet rajtam kívül. Például hiteles múzeumi másolatot készíttettem, hogy a lehető legalaposabban tanulmányozhassam a jelek térbeli elhelyezkedését. Ennek köszönhetően tökéletes hűségű fényképeket és a fentihez hasonló fotógrafikákat készíthettem róluk. 

Nem áll módomban a mintegy 60 darab hasonlóképpen éles és pontos fotógrafikámat közzétenni, mert remélem, hogy a becsületes embereknek ez az egy is elég ahhoz, hogy belássák: az Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötetemben közzétett rajzom megbízható.

A nem becsületes embereknek meg úgyis hiába mutatnám be a többit, ők minden bizonnyal találnának valamilyen nem túl épületes kifogást. 

Ilyen kifogás lehet az is például, hogy nem pontosan azonos a fotógrafikám a Bánffy Eszter által közölt rajzzal. Azonban ez nem lehet szempont a hitelesség eldöntésekor, hiszen több különböző rajz is lehet egyszerre megbízható (de ezt egyes nehéz felfogású „szakértőknek” még alaposan el kellene magyarázni).

Más kérdés, hogy ezeket a vonalakat dísznek, vagy írásjelnek tekintjük-e (ez attól függ, hogy el tudjuk-e olvasni). 

A fogalomjelek (szójelek) elolvasásához azonban – mint azt Záhonyi András olyan jól megfogalmazta – némi intelligenciára van szükség. Ezért a huhogni akarókra nem számíthatunk. Az analfabétáknak az írás is díszítésnek tűnhet. 

De – szerencsére – nincs olyan szabály, hogy a tudományos eredményeket a fafejűek népszavazásával kellene hitelesíttetni.



Mandics György a budapesti hun jelvényről


A nagy olvasottságú, de az elméleti kérdések iránt nem túl fogékony szerző ezt az írásemlékünket sem volt képes önellentmondásoktól mentesen értékelni.

A szerző egy háromkötetes rovológiai sorozat összeállításába kezdett, amiből két kötet e sorok írásakor már megjelent. Az igen nagy, ám meg nem értett anyagba bekerült szinte minden, aminek a szerző szerint valamilyen vélt, vagy valós köze lehet a rovásírásokhoz, vagy a lineáris írásokhoz. Ezek között felbukkant a budapesti hun jelvény is – amit eredménynek tekinthetünk, hiszen növekszik általa a jelvényt hírből ismerők száma. 

A szerző persze – a tőle megszokott módon – most sem az elismerés hangján szólal meg. A nagy felfedezések sorsa ez, amelyek fogadtatásáról az a hír járja, hogy kezdetben le szokás szólni a felfedezőt a képtelen gondolatáért; később meg azért szokás megróni, mert unalomig ismert dologról számol be. Egyes népek ugyanis jobbára csak ezen a módon képesek elismerni a teljesítményeket. 

A hun jelvény jeleit ismertetve a „négy székely S jel” és a „felette három rovásbetű” szövegrészekbe botlik az olvasó Mandics György kötetében – azaz székely rovásjeleknek tekintheti őket. Ha azt is olvasta a leírásban, hogy e tárgyat öt régész minősítette hunnak, vagy hun korinak; akkor annyi nyilvánvaló lehet a számára is, hogy ez – amennyiben a régészek nem tévednek – egy székely jelekkel megírt hun tárgy. 

Ennek ellenére úgy látja, hogy tévedek, amikor a lelet jelentőségéről beszélek (bár a magyar őstörténet legnagyobb problémáját a hun-magyar azonosság kérdése jelenti): "A K alakja ismét (ez egy célzás Mandics György részéről a tolna-megyei hun kori súlyon előforduló hasonló jelre – VG) egy vegyes feliratra hasonlít egy latin torz K-val, ami alapvetően megtorpedózza Varga Géza magabiztos kijelentését, , hogy "ez a felirat egyedül is bizonyítja a hunok magyar nyelvűségét és a székely írás hun eredetét".

Vegyes feliratok azonban nem nagyon szoktak készülni, ez inkább csak egy íróasztal mellett kitalált butaság. Ha egy írást évszázadokon, vagy évezredeken keresztül használnak, akkor annak minden szükséges hangra, szóra, fogalomra saját jele szokott lenni. Egyébként nem lehetne használni.

Ha ez a felirat székely jelekből áll – s ezt nem érdemes vitatni, mert kétségtelenül megtalálható a székely írásban a hun jelvény négy jele – akkor a kérdéses K alakú jel is székely betű és nem latin. Mandics György talán nem tudja, hogy ilyen K alakú jel is van a székely írásban. A félig tájékozottak meg azt tehetik hozzá, hogy az ismert székely jelek között ugyan előfordul ez a K alakú jel egyetlen esetben, de az „ö” hangot jelöli.

Ebből az is nyilvánvaló az értelmesebb emberek számára, hogy e hun jelvényen nincs latin K; ezért ez a hun felirat nem nevezhető vegyesnek. Mandics Györgynek – ha íráselméleti kérdésekkel is kíván foglalkozni – meg kellene próbálnia legközelebb az egy-két bekezdésből álló rövid értekezését belső ellentmondásoktól mentesen megírnia. 

Az derül ki mindebből, amit a könyve olvastán többször is megállapíthattunk már, hogy Mandics György nem ismeri eléggé a székely írást. 

Ez a K alakú jel egy helyen valóban az „ö”, két helyen a „k” hangot, további két helyen pedig a szót jelöli. A cikkemben le is írom, hogy az akrofónia lezajlását bizonyító emlékek ezek. A szójeléből a szemünk láttára alakult ki a „k” meg az „ö” betű. Erre azonban a szerző nem figyelt, vagy nem hisz a szemének.

Mandics György a K alakú székely jeleket (és a hasonló ótürk jelet) nem ismeri eléggé, vagy nem veszi őket tudomásul – de ez nem riasztja vissza a könyvírástól, meg az ész osztásától. Ez meglehetősen módszertelen eljárás, aminek a tudományhoz nem sok köze van. Szerintünk előbb tanulni kell, s csak azután illik tanítani.

Mandics Györgynek joga van bármi mást hinni erről a folyamatról, a latin K-t azonban szükségtelenül keveri bele ebbe a hun feliratba – mert a latin K-nak a hunok általi használatára, vagy a székely írásba való kerülésére semmilyen adata nincs (azon túl, hogy a latin K is hasonló alakú). Ezzel a hasonlósággal a latin K nem áll egyedül, mert pl. a karcagi karikán is szerepel néhány esetben ilyen jel, s persze ott sem latin hatásra jelenik meg. 


1. ábra. A karcagi karika szójelei


Ezt írja Mandics György a hun jelvényről:


2. ábra. Mandics György szócikke


A szerző állítását, miszerint minden szakértő mosolyog az ilyen fedezet nélküli kijelentésen, nem tudom tudományos igényű kritikának tekinteni, mert csak Mandics György irodalmi vénájáról és íráselméleti-írástörténeti tájékozatlanságáról árulkodik, a hozzáértéséről nem. Szakértők ugyanis nincsenek e kérdésben. A Magyar Nemzeti Múzeum „szakértőinek” – akiknek a legtöbb lehetőségük volt a tárgy vizsgálatára – a budapesti hun jelvény jeleinek számát sem sikerült önállóan megállapítaniuk. 

A pillanatnyi szakirodalmi-jogi helyzet a következő: Az e tárgyat leíró letéti szerződésen a Magyar Nemzeti Múzeum pecsétje és a főigazgató aláírása azt tanúsítja, hogy ez egy hun írásemlék. Az Erdélyi István és Ráduly János – tehát két másik szakértő – által legutóbb kiadott rováskorpuszban ez a lelet szintén hun kori rovásírásos emlékként szerepel. Mivel ezeken kívül nincs más értékelés erről a tárgyról, a fentebb emlegetett szakértői mosoly csak Mandics György fantáziájában létezik. A Mandics György által vizionált „minden szakértő mosolyog”-ból semmi sem igaz, a kijelentésem fedezeteként pecsétes szakértői véleményt és szakértők által kiadott rováskorpuszt tudok felmutatni.  

A fenti K alakú jelhez hasonló ótürk jelre azonban felhívom a szerző figyelmét, mert talán még nem ismeri. Ha ismerné, akkor feltehetően nem a latin K-ból magyarázná a K alakú székely jelet. 

Elképzelhető ugyanis – mivel a hun kort követően élt sztyeppi népek szinte mindent a hunoktól vettek át – hogy a szakértők által ismert ótürk ök, ük, kö, kü szótagjel a hunok magyar írásából (a magyar szójelből) került az ótürk írásba. Ez persze csak egy feltételezés, de megalapozottabb, mint a Mandics György által felvetett latin hatás.


3. ábra. Az ótürk ök, ük, kö, kü szótagjel néhány ázsiai alakváltozata Vasziljev nyomán; figyelmet érdemel, hogy a jelnek telt (lépcsőhöz hasonló) és lineáris (fésűhöz hasonló) változatai is vannak; a telt változatok a „magas kő” ábrázolási konvencióhoz (a sztyeppi piramisábrázoláshoz) közelebb álló eredetibb alakok



Mandics György a sumer-magyar írástörténeti kapcsolatokról


A Ceausescu politikai tisztjéből avanzsált „írástörténész” előbb sírrabló brigantikat emleget az antik magyar örökség kutatóinak ismertetésekor, majd tagadja a sumer és a magyar írás kapcsolatát.

Azt írja, hogy a sumer-magyar örökség hirdetői főként nyelvészeti adatokra építenek. Ettől eltért Novotny Elemér (ő a sumer írásjeleket hasonlította a székely írás jeleihez – VG), akinek a kísérletét Mandics György szerint „a sumerológia hívei is elutasítják”.


1. ábra. Novotny Elemér sumer ékjeleket és székely rovásjeleket összehasonlító táblázata 


Novotny Elemér fenti táblázata ér annyit, mint az írástudományban ismert – különböző írásrendszerek jeleit összevető – táblázatok zöme. Egyes összevetései jók, mások vitathatóak. Például jobb lett volna, ha a sumer jeleknek a legkorábbi, még nem ékírásos változatait veszi figyelembe. Akkor ugyanis néhány sumer és székely jelforma hasonlósága nyilvánvalóbb lehetett volna. Novotny Elemér táblázatának alapkoncepciója az akrofóniára épül (a halat ábrázoló sumer ha „hal” szójelet a székely „h” betűvel veti össze), ami előremutató gondolat volt. Sokakban ez azóta sem merült fel, vagy ma sem hisznek a magyar írástörténetben kimutatható akrofónia létében (ami persze nem hit kérdése). Novotny gondolatát ki kell egészítenünk, mert az akrofóniával könnyen magyarázható kapcsolatokon kívül másféle összefüggések is vannak, amelyeket Novotny Elemér még nem ismert fel. Ettől függetlenül az eredménye és a gondolatmenete egyértelműen értéket képvisel: a sumer jelek és a székely jelek egy része kétségtelen rokonságban van egymással.

Azaz Mandics György végkövetkeztetése téves, amiből következően a gyanútlan olvasót félrevezetheti. Novotny Elemérnek a sumer és a magyar írás összehasonlítását célzó úttörő kísérlete korántsem volt eredménytelen. Nem igaz Mandics Györgynek azon állítása sem, miszerint még azok sem fogadják el az általa felmutatott összefüggéseket, akik pedig hisznek a sumerológiában. Ezek semmit sem érő, pontatlan megfogalmazások.

Először is, mit jelent az, hogy „a sumerológia hívei”? Ki számít „a sumerológia hívének”? Mi számít „sumerológiának”? Ezek bizony meghatározatlan gumifogalmak, amelyekbe mindenki azt képzel, ami neki jólesik. Például Mandics György ez esetben a sumerológiát nem tekintheti tudománynak, hanem a sumer-magyarológiával azonosíthatja, amit tudománytalannak tarthat. Azonban ezt is nekünk kell találgatnunk, mert nem fogalmazza meg világosan.

Nézzünk egy példát, ami megvilágítja e gumifogalmak értékét!

Én például az eddigi, mintegy negyven éven át folytatott kutatásaim alapján bizonyos vagyok benne, hogy a sumer írást és a székely írást ősrokonság köti össze (oly sok más írásrendszerhez hasonlóan). Ezt az állításomat bárkivel szemben meg tudom védeni, aki szán e kérdésre annyi időt, amennyi szükséges a kiinduló axiómák megfogalmazásához és megértéséhez. Ehhez előzetesen abban kell megállapodnunk, hogy mi az írás, mi számít rokonságnak, stb. S persze kell egy kis idő a rokonság bizonyítékainak megismeréséhez is. Olyan emberrel azonban még nem találkoztam, aki erre elegendő időt szánt volna, mert könnyebb jelzőket osztogatni (erre egy analfabéta is képes), mint dolgozni (erre csak kevesen alkalmasak). 

Abban azonban nem hiszek, hogy a magyarság a sumerek egyenes ági leszármazottja lenne. Úgy vélem, hogy a minden népet minden más néphez kötő, Ádámtól és Évától kiinduló ősrokonságon túl másodlagos, rokonságszerű kapcsolatok is lehetnek a két nép között – e lehetséges utóbbiról azonban egyelőre nem sok biztos adatunk van.

Most akkor én a sumerológia hívének számítok, vagy sem?

Nem hiszem, hogy értelme van e (Mandics György lapos stílusából fakadó) kérdésen való töprengésnek, amint a rá adható sommás válaszoknak sem lenne. 

A kutatók által hangoztatott álláspontok olyannyira eltérőek és változóak (még ha akadnak csoportok, amelyek egy-egy közös érvet is előadnak), hogy aligha lehet csupán két (egy „mindig tudós” és egy „mindig dilettáns”) csoportba osztani a kérdéssel foglalkozókat. 

Az akadémikus áltudomány azonban a legkevésbé igaz álláspontot képviseli, amikor a sumer rokontalan szigetnyelv voltát hangoztatja. 

Jellemző a helyzet bonyolultságára, hogy legutóbb egy magyarországi finnugrista nyelvész azzal dicsekedett: a közeljövőben jelenik meg egy finn kötet, amelyben egy finn nyelvész azt fogja bebizonyítani, hogy a finn nyelv minden más nyelvnél közelebbi rokona a sumernek. E magyarországi nyelvész azért dörgölte e finn kötetet az orrunk alá, hogy az általa vélt hülyeségünket bizonyítsa vele (miszerint nem is mi vagyunk a sumerek leszármazottai, hanem a finnek). S fel sem merült az ártatlanban, hogy a finn-magyar nyelvrokonság talaján állva ez a finn kutatási eredmény egyúttal sumer-magyar rokonságot is jelent. 

Azaz a sumer-magyar írástörténeti kapcsolatok olyannyira érdekesek, a Mandics György féle megközelítés pedig ehhez képest olyannyira földhözragadt, hogy a szerző tolmácsolásában elvész a kérdés minden szépsége, izgalma és tudományos tartalma. 

Ilyen alacsony szinten már csupán gúnyolódásra, a magyar kultúra eredetét kutatók lejáratására lehet használni a sumer-magyar kulturális kapcsolatok felvetését.

Nem is használta másra.

Akkor „érdemes” ilyen békaperspektívából tárgyalni egy tudományos témát, ha a cél nem a megismerés, hanem a kutatók lejáratása. Ez azonban a legkevésbé sem nemes célok közé tartozik. Nem akarom annak vitatásával tölteni az időt, hogy Mandics Györgynek joga van-e ezen az úton elindulni (s hogy ez őt lefelé, vagy felfelé viszi-e a korábbiakhoz képest). Abban azonban bizonyos vagyok, hogy a választásával csak a saját munkáját és a saját személyét értékelte.


2. ábra. Egy másfajta (Novotny Elemér által figyelmen kívül hagyott) összefüggésrendszert illusztrál a sumer SILA „út”, TAR „törvény” szójel (balra) és az énlakai unitárius templomban fennmaradt székely „zászlós s” (jobbra) kapcsolata


A 2. ábrán látható képjelek a sarok hegyén álló égigérő fát ábrázolják, amely az ősvallás szerint azonos az égbe vezető úttal (ezen érkeztek az isteni eredetű törvényeink is). Ezért világos, hogy a sumer szójel jelentései között miért találjuk meg az „út” és „törvény” jelentést. A székely jel „s” hangértéke a sarok (szár Óg „Óg király”) összetételből származik, amelynek töve a sumer tar szóval rokon, egy szóeleji t-sz-s hangváltozással, szóhasadással függ össze. Ez esetben tehát a jelforma, a jelek hangalakja és eredeti jelentése is összefügg egymással, az összefüggés azonban nem olyan közvetlen, mint amit Novotny Elemér példái mutatnak. Ugyanis figyelembe kell venni a szóeleji hangváltozást és (az ősvallási képzetek ismeretében) fel kell fedezni a jelentések összefüggéseit is. Ez természetesen mit sem von le Novotny Elemér érdemeiből. Ő annak a sikeres kutatóútnak a kezdeti lépéseit képviseli, amelyet Mandics György fel sem ismert.


3. ábra. Samas napisten sumer jele (balra) és a székely írás „us” (ős) jele a nikolsburgi ábécéből (jobbra); a két jel a Tejút hasadékában kelő Napot ábrázolja, akitől népünk származik az ősvallás szerint; azaz a jelforma azonos, a képi tartalom azonos, a jelentések (a Nap és az ős) összefüggése pedig megérthető az ősvallás ismeretében



Mandics György a székely írás jelszámáról


Új kötetének „Az írás rendszere” címet viselő fejezetét a jelszám meghatározásával kezdi a szerző. Egyszerűnek tűnő, valójában mégsem könnyű feladat.

A jelszám meghatározását az írásemlékek számbavételével, a jelek azonosításával és megszámolásával lehetne elvégezni. Ez csak látszólag készülhet el hamar, mert előzetesen két elméleti kérdéscsoportot is tisztázni kell. Az egyik a székely írás újonnan felfedezett kőkori, népi stb. rokonságával; a másik az ismert klasszikus emlékekkel kapcsolatos feladványok sora.

A székely írás esetében ugyanis a „szakértők” – mint azt Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is megállapította – az alapfogalmakkal sincsenek tisztában. Ezért nincs egyetértés abban sem, hogy például a népi hieroglifáink, vagy az uralmi jelképeink, amelyeket a székely szójelek segítségével el lehet olvasni, a székely írás körébe tartoznak-e. A „szakértők” többsége ezeket nem tárgyalja, s a jelszám meghatározásakor sem veszi őket figyelembe.

Mivel a tudományos kérdéseket nem népszavazással, hanem a tudományos bizonyítás módszereivel szokás eldönteni; a jelek megszámolásához nincs is szükség a „szakértők” seregére, azt elvileg bárki elvégezheti.

Az írásemlékek elhatárolása és leírása azonban meghaladhatja egyetlen ember lehetőségeit. Amikor ezen az újonnan feltáruló területen évente, vagy még gyakrabban bukkan fel új elolvasható emlék a templomok díszítésében, a Szent Korona zománcain, a hímes tojásokon vagy a fazekasok jelei között; akkor a leírásuk és az összegzésük csupán egy folyamat lehet. Ennek elvégzése a magyar értelmiség együttműködését igényelné, ami azonban az alapelvek tisztázása nélkül nem lehet sikeres.

A másik körülmény, ami a jelszám meghatározásának előkészítését (az emlékek körülhatárolását és leírását) akadályozza, egy makacs téveszme, miszerint a székely írásnak csak betűi vannak. Ez megakadályozza a klasszikus székely emlékeken található szó-, szótag- és mondatjelek számbavételét is (1. ábra).


1. ábra. Az énlakai rovásírásos mennyezetkazetta, amelynek sarkaiban egy több ezer éves előzményekre visszamenő mondatjel, az „Egy usten” ligatúra található; ezt Mandics György nem számította be a jelek közé


Az első esetben még menthetőnek tűnik a „szakértők” húzódozása az újabb emlékek, például a fazekasjeleink figyelembevételétől. Ha a székely írás történetének finnugrista klasszikusai (Németh Gyula, Sebestyén Gyula és társaik) még mit sem tudtak ezekről, akkor intellektuális önállóságra lenne szükség a figyelembe vett emlékkör bővítéséhez. A „szakértők” azonban többnyire csak azt tudják, amire tanították őket. A lecke felmondásánál, egy-egy leltár jellegű mű összeállításánál több – a jelek szerint – nem várható tőlük. Ebből a leltárból is kimaradnak az új felfedezések, ha a megértésük az íráselmélet ismeretét igényli.

A másik akadályozó körülmény, hogy a „szakértők” az elméleti tisztázatlanságok miatt az elődök hagyatékát sem értékelik megfelelően. Amiből következően gyakran a leltár készítése is meghaladja a képességeiket. Például Veit Gailel hiába hagyta ránk, hogy a székelyeknek szójeleik is vannak. Mandics György a régen ismert énlakai rovásfeliratos mennyezetkazetta sarkaiban lévő „Egy usten” ligatúrát (1. ábra) sem tárgyalja és a székely jelek számának megállapításakor sem veszi figyelembe az egyébként a székely írás fogalomkörébe nem tartozó írásemlékek tömegét bemutató, hatalmas terjedelmű korpuszában. 



2. ábra. Magyarszombatfai cseréptál közepén a Jóma, szélén a Jóma ten jelekkel; ezek a székely szójelekkel elolvasható ligatúrák sem szerepelnek a Mandics György által megadott jelszámban


Mandics György a most megjelent „Róvott múltunk” c. kötetben egy grandiózus leltár készítését tűzte ki célként; a jelszám meghatározásakor azonban elkövette mindkét fent említett hibát: nem vett tudomást az újonnan felfedezett jelekről és rosszul értékelte a hagyományt is.

Helyesen állapítja meg, hogy a „Hány jel?” kérdésére a szakirodalomból „nem kapunk egyértelmű választ, ugyanis a különféle szerzők különféle elvek szerint számítják az ábécék betűit, ezért eltérő eredményre jutnak” (96. oldal). Hozzátehetjük: a székely írás jelsorát nem is lehet ábécének tekinteni, mert szó- és szótagjeleket is tartalmaz. A jelei sem említhetők betűkként, hiszen nem csak betűkről van szó. A szerző szóhasználata egy jellegzetes tévedésről (az alapfogalmak nem ismeretéről) árulkodik, amely akadályozza a jelszám tisztázását.

Megállapítja, hogy „akik a legrégibb ábécéből indulnak ki, a Nikolsburgi ábécéből, azok válasza 46 jel ... Akik Telegdiből indulnak ki, azok válasza 32 jel, mivel ennyit említ Telegdi is. ... Ettől radikálisan eltér Hódoly László elképzelése, aki 24 betűre szorítja le a székely-magyar ősi jelek számát”.

A fenti számok azonban különböző fogalmakra vonatkoznak. A Nikolsburgi ábécé valóban 46 jelet tartalmaz, amiben többhangértékű jelek és betűk egyaránt szerepelnek. Ezzel nem vethető össze Thelegdi fenti adata, mert ő csak a betűk számát határozza meg 32-ben. Ezeken kívül felsorol még 33 szótagjelet is, amelyek közül hármat capita dictionum-nak nevez. Ezeket a szótagjeleket Mandics György – más szerzőkhöz hasonlóan – tévesen hagyja ki a jelszámból. 

A következő fejezetben elismeri, hogy az egyes írásemlékek nem azonos típusú jeleket tartalmaznak, de ezt a tudását nem hasznosítja a jelszám megállapításakor. A jelszámról írt fejezetét olvasó csak a különböző szerzők félrevezető adataival találkozik.

Amikor egy írás jelszámát kell meghatározni, akkor annak minden jelét figyelembe kell venni; azok típusára és előfordulási gyakoriságára való tekintet nélkül. Amikor ezek közül csak a betűk számára vagyunk kíváncsiak, akkor e jelszámból kiemelhetjük a betűk számát. A kettőt azonban nem lehet összekeverni (amint azt a szerző teszi), mert a jel és a betű nem azonos fogalom.

Nemzeti írásunknak a klasszikus székely írás forrásai alapján is legalább 65 jele van – a forrásokat azonban Mandics György nem ismerteti hitelesen.

Ha figyelembe vesszük, hogy a különböző szerzőknél és a klasszikus írásemlékeken esetenként további jelek is felbukkannak (1. ábra), akkor a jelek számát ezekkel is növelni kell. További új jeleket találunk még azokon a nem klasszikus (népi, uralmi, stb.) emlékeken is, amelyeket Mandics György nem is tárgyal (2. ábra). Összességében a székely jelek száma akár 100 fölé is emelkedhet.

Ez nagyjából megfelelne például az urartui hieroglif írás jelszámának, amelyhez a székely írást közel 20 hasonló jelforma köti.



3. ábra. Székely rovásjelek népi hieroglif megfelelőiből (a Bél/belső és a Föld szójelekből) alkotott felülnézeti világmodell egy veleméri rajzos sindün (tetőcserépen); amelynek pontos nepáli magar párhuzamát Hoppál Mihály közli


Vége


A "Mandics György róvott múltja" c. füzet képekkel együtt kapható a Honterus antikváriumban (Múzeum krt) és a Magyar Menedék Könyvesboltban (Márvány utca).





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 206
Tegnapi: 328
Heti: 206
Havi: 2 997
Össz.: 370 171

Látogatottság növelés
Oldal: Mandics György róvott múltja (5)
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2017 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: frankfurti botrány - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »