Varga Géza: A székely rovásírás

A székely írás u és v betűje

A székely és a latin írás u és v betűi hasonlóak egymáshoz. Eredetileg képjelek voltak, a fizetőeszközként használt - állatbőr alakú - bronzkori fém félkészöntvények rajzából alakultak ki.

1. ábra. A székely írás "v" (balról) és "u" (jobbról) jele

A székely írás "u" és "v" jele egy közös ősképből alakult ki, amelynek az "u" formája felel meg, s amely lenyúzott állati bőrt ábrázol. A bőr sajátos szerv, amely nem csak ipari alapanyag, hanem az egyéniség határa, felülete, élettere is egyben. Ebből fakadnak a bőr rajzához kötődő jelentések, amelyek az antik írástörténetben dokumentálhatók.

Az eredeti jel az indián párhuzam alapján még a kőkorban keletkezhetett, amelynek a jelentése - amennyire ez megállapítható - a "bőr", a "terület" és az "egység" fogalmához kötődhetett.

A bőr ősvallási jelentéséről ma már alig sejtünk valamit. Azonban érdemes emlékeztetni Balzac feledhetetlen "Szamárbőr" c. regényére. Ennek főhőse csodálatos erejű szamárbőrt kap ajándékba, amely minden kívánságát teljesíti, de minden esetben csökken a mérete és ezzel párhuzamosan csökken a főhős élethossza is. Ez azt jelenti számunkra, hogy a bőr "élettér", vagy "mértékegység" jelentése realitás. Balzac ókori mítoszok babonává és mesévé szelidült változatai alapján írhatta meg e remekművét.

A bronz- és vaskorban a jelentés némi változáson ment át. Erre utal az a tény, hogy a "v" rovásbetű pontosan azonos alakú a germán "e" (vö. eisen "vas"!) és a türk "lt/ld" (vö.temir/demir "vas"!) jellel. Azaz a fémkorokban a jel már az állatbőr alakú, pénzként is használatos fém félkészöntvényeket (a keftiukat) jelölhette. Ez a jelentésváltozás megérthető és levezethető a bőr fenti "egység" vagy "mértékegység" értelméből (hiszen pl. minden marhabőrbe nagyjából azonos mennyiségű és minőségű marha van "csomagolva"). A fém félkészöntvények a fizető- és kincsképző eszköz szerepét töltötték be, azaz pénzhelyettesítők, értékmérők voltak. Ezért a bőr alakú fémtárgyak a vagyon mértékegységévé, a bőr rajza pedig a félkészöntvény jelképévé válhattak. Ezzel függhet össze a magyar, a germán és ótürk jelek közötti párhuzam keletkezése. Ami arra utal, hogy ezek az írásrendszerek a bronz- vagy vaskorban különülhettek el egymástól.

A székely "u" és "v" rovásjeleket feltűnő kapcsolat köti a latin U és V betűkhöz is. Hasonló (egymásból levezethető) az alakjuk, hasonló helyen jelentkeznek a jelsorokban, és azonos a hangalakjuk is. Ez a rendelkezésre álló adatok alapján csak úgy magyarázható, hogy a latin betűk a székelyből (a székely jelek őséből, rokonából) alakultak ki.

A székely jelek ugyanis kétségtelenül archaikusabbak. A székely "u" betű még őrzi a bőr alakját, a kőkori jelformát. Ebből a székely jelformából kivonatolható a latin V betű alakja (amelyből a latin U is kialakult), fordítva azonban a jel átadása nem történhetett. Alatin jelformákból a kőkori képi tartalom nem ismerhető fel (már nem hasonlítanak a lenyúzott bőr alakjára).

A latin betűk esetében nem rekonstruálható az akrofónia folyamata sem. A latin jelformák és jelentések nem kapcsolódnak közvetlenül a fentebb jelzett jelentésváltozási folyamathoz. A fémkori jelentéshez nem vezetnek el közvetlenül (csak a magyar szavakon keresztül), mert a latin cuprum "réz" és ferrum "vas" nem "u"-val, vagy "v"-vel kezdődik.

A székely "u" és "v" változatai

2. ábra. A székely "u" változatai Szemerey Zsolt kéziratából (Rovásírásunk gyakorlati alkalmazásáról); a jelformák a legkorábbi indián, sumer (ZAG), urartui és Tepe Yahja-i jeformákkal tartanak kapcsolatot; csak egyetlen jelforma azonos a sumer ZAG későbbi, elforgatott változatával, meg ennek bübloszi és délarab megfelelőjével

3. ábra. A székely "v" változatai Szemerey Zsolt kéziratából

A székely "u" és "v" párhuzamai

Bár az akadémikus tudomány képviselői szerint a székely írást nem lehet távoli írásrendszerekkel összehasonlítani, mi most mégis ezt fogjuk tenni. Egyetértünk ugyanis Püspöki Nagy Péterrel és Sándor Klárával, akik szerint a tudomány nem ismeri, vagy nem ismeri eléggé a székely írást. Sándor Klára megfogalmazása szerint e körben "minden alapvető kérdés tisztázatlan". A hozzá nem értők felhőre sem alapozott tilalmait pedig nem lenne helyes komolyan venni és betartani; ha nem a magyar- és tudományellenes finnugrista prekoncepciók alátámasztására, hanem a valóság megismerésére törekszünk. 

Róna-Tas András professzor úr például arról hírhedett, hogy meghatározta (feltűnően szűkre szabva, komolyan vehető indoklás nélkül) azokat a földrajzi koordinátákat; amelyek között a magyar őstörténet kutatható. Horváth Iván professzor úr pedig azt feltételezi egy újabb keletű, de szintén minden alapot nélkülöző cikkében, hogy a székely írást a humanisták találták fel. 

Az 1993-ban Nemetz Tiborral, a Matematikai Kutatóintézet munkatársával elvégzett valószínűségszámításunk azonban azt mutatta ki, hogy a legtávolabbi lineáris írásrendszerek jelei sem a véletlen egyezésnek; hanem a genetikus kapcsolatnak, azaz a rokonságuk következtében hasonlóak egymáshoz. Ez azt jelenti, hogy a székely írás története csak a klasszikus írásokkal és jelrendszerekkel való összevetéssel tisztázható; legyenek azok bármilyen távoliak is földrajzilag, vagy időben.

A székely jeleknek formai párhuzamait találjuk a germán rúnák, az ótürk írásjelek és a kínai szójelek között is, amely párhuzamokra Szekeres István hívta fel a figyelmet. A hasonló germán rúna az "e" ( eisen "vas") betűt, az ótürk jel az "lt/ld" ( temir/demir "vas") hangokat jelöli, a kínai szójel pedig "üst" értelmű. Ezek mindegyike a "fém" fogalomkörébe tartozik.

Kiegészíthetjük a párhuzamok sorát a görög, a kár és a latin írás megfelelő alakú "u" és/vagy "v" betűjével is; valamint a Tepe Yahja-i, urartui hieroglif és az indián jelkészletek ismeretlen jelentésű jeleivel is (amelyek feltehetően szavakat jelöltek), továbbá két sumer szójellel is. 

A latin jeleket nem csak a közelálló jelforma rokonítja a székely jelekkel, hanem a hangalakok azonossága is. E kétségtelenül meglévő kapcsolatból egyesek a székely írásra gyakorolt latin hatásra következtettek. Az akadémikus áltudomány rendes szokásához híven minden érvelés nélkül, pusztán a latin kultúra eltúlzott tisztelete alapján tették ezt. Körültekintés híján nem figyelhettek fel az említett egyéb párhuzamokra és nem rekonstruálták az akrofóniát sem - ezért a hipotézisük nem tartozik a komolyan vehető gondolatok közé.

4. ábra. Inka ruhaminta részlete; a jelentése ismeretlen, azonban a legkorábbi és legszélesebb körben elterjedt indián ősvallási jelformák közül mintegy 20 jelforma azonos a székely írás jelformáival - azaz nem véletlen egyezésről, hanem rokon jelrendszerről van szó; az indiánok 40-30 000 évvel ezelőtt mehettek át Amerikába - amiből következően legalább ilyen idős lehet ez az Eurázsiában és Amerikában egyaránt elterjedt jel is

5. ábra. Az inka ruhaminta egyik négyzete (fotógrafika); e négyzet felülnézeti világmodell, azaz a világot ábrázolja (a székely "f" betű és a kínai Föld szójel rokona); a negyedeiben lévő jelek a székely írás "us" (ős) szójelének és "u" betűjének felelnek meg; ezek jelentése kapcsolódhatott a világ negyedeinek ősvallási értékeléséhez; ez esetben az állatbőr indián rajza az "élettér", a "földterület" és a "felszín" fogalmához kötődhetett; a teljes indián négyszög jelentése talán "ősi földterület", vagy "a Föld ősi negyedei" lehetett - ami a magyar koronázási ordó négy kardvágásával, valamint a sumer uralkodók címzésével ("a négy világtáj ura") is rokonítható; ebből a székely "u" megfelelője a "terület", "felület", "negyed", vagy "mértékegység" fogalmának felelhet meg

6. ábra. A Tepe Yahja-i (Irán) jelkészlet e jelformája pontosan megegyezik a székely írás "u" betűjének jelformájával; a Tepe Yahja-i jelkészlet gyökerei kb. 6000 évesek; a jel jelentése ismeretlen, csupán feltehető, hogy eredetileg állatbőrt ábrázol; e sumerek előtti jelkészletnek 19 jele egyezik meg a székely írásjelekkel (a jeleket Makkay János közli); ez az eredetibb jelforma megtalálható a székely írásban; de nincs meg az ótürk, a sémi, a görög és a latin jelek között

7/a. ábra. A sumer ZAG (Labat 332. jele) lineáris és ékírásos változata; jelentései között szerepel többek között a "határ", "kerület", "fedőszerv", "lap", "oldal", "borítás", "kendő" - ami megengedi egy eredetibb "bőr" jelentés feltételezését (a rajz belső vonalai nem érthetőek); a jelforma kezdetben úgy állt, mint a székely "u" betű, később azonban az agyagtábla (tehát az írástechnológia) követelményeinek megfelelve 90 fokkal elforgatták

7/b. ábra. Labat magyarázatai a sumer ZAG szóhoz és akkád megfelelőjéhez

8/a. ábra. A sumer GESTU, TAL, PI (Labat 383. jele) lineáris és ékírásos változatokban; a PI jelentései között megtalálható a "felszín", "felület", ami szintén megengedi egy eredetibb "bőr" jelentés feltételezését; ez a sumer jel is 90 fokkal el lett forgatva az ékírásos technológia igényeinek megfelelően

8/b. ábra. Labat magyarázata a sumer GESTU, TAL, PI jelekhez és akkád megfelelőikhez

A sumer jelek között ugyanúgy megtaláljuk a székely "u" és "v" jelpáros megfelelőjét, mint a latinban. Nincs tehát okunk arra, hogy pusztán ezen ikerjelek léte miatt a székely jeleket a latinból eredeztessük - hiszen ugyanezen az alapon a sumerből is eredeztethetnénk őket.

9. ábra. Egyiptomi szolga fém félkészöntvényt cipel a vállán; a félkészöntvény formája a bőr alakját utánozza

10. ábra. Az ótürk írások lt/ld jelének alakja pontosan megegyezik a székely írás "v" (vas) jelének alakjával;

11. ábra. Kínai jóscsont öt jellel a Kr. e. II. évezred második feléből; a rajta látható jelekből négy székely jelek formai párhuzama, az egyik esetben szemantikai párhuzam is kimutatható

12. ábra. A kínai jóscsont "üst" szójele a székely írás "u" jelének megfelelője

Szekeres István felismerése szerint a fentebb látható ótürk jelforma a székely "u" jelforma (pontosabban a néki megfelelő kínai "üst" szójel) egyszerűsítése lenne. A jelek kapcsolatát helyesen ismerte fel, az eredeztetési elképzelése azonban téves. Ugyanis azt a jóval korábbi, formailag azonban pontosan azonos indián változat cáfolja. A kínai krónikák adatai is a hun Xia dinasztia kultúraátadó és szervező szerepéről tanúskodnak. Ami azt is jelenti, hogy a székely írás nem keletkezhetett az ótürkből, vagy a kínaiból (mert ott az eredeti alak ismeretlen), de az ótürk és a kínai jel keletkezhetett a hunok által használt, a székely írás ősével azonos jelkészletből.

13. ábra. Nyugatgörög (balra) és kár (jobbra) "u" betűk; a nyelvtudomány által ismeretlen nyelvűnek tartott kár nép Magor/Makar néven tisztelte Heraklészt, Fáy Elek sok magyar-kár szópárhuzamot sorol fel, nevük a hurrita (harri) népnév változata lehet

14. ábra. A székely "u" betű és egy hozzá hasonló, de elforgatott
helyzetű jel a bübloszi pszeudohieroglif írásból



15. ábra. A délarab írás "z" betűje az elforgatott bübloszi jellel azonos; a hangalakja talán a sumer ZAG szóból keletkezett az akrofónia során; a jel 90 fokkal elfordított állása talán annak bizonyítéka, hogy az ékírásos technológia kialakulása utáni időszakban keletkezett



16. ábra. Az urartui és a székely írásjelek formai megfelelései; szerepel közöttük a székely "u" jel és urartui párhuzama is

Figyelemre méltó a székely "u" urartui hieroglif írásban előforduló párhuzama is, mert az urartui hieroglifák közül 19 hasonlít a székely jelekre. 

Az urartui állam alapnépessége a hurrita volt (a hurriták másik neve a szabír/szubartui volt, ami a magyarság régi szabír nevével azonosítható), az urartuiakat az örmény nép egyik összetevőjének tekintik. A hurrita ushu "réz", örmény waske "vas" szavak megfeleltethetők a magyar vas szó eredeti vaske"ős kő" alakjával. Ez a hurrita és a magyar fémkultúra (ezen belül a székely írás "u" és "v" betűjének) közös gyökereire enged következtetni.

Az urartui hieroglif írás a hettita hieroglif írás közeli rokona, vagy változata. A hettita hieroglifákat a hasonló számú formai egyezés mellett nagyszámú tartalmi (nyelvi, jelentésbeli) kapcsolat is fűzi a székely íráshoz és a magyar nyelvhez. A hatti/hettita és a fémek megmunkálásában élen járó urartui kultúra meghatározó hatást gyakorolt a görög, az örmény és a szkíta kultúrára is.

A fenti párhuzamokból következően a Kr. e. évezredekben, legkésőbb a szkíta kor hajnalán a Közel-Keleten és a sztyeppén már az ushu/vaske hangalakhoz és a "valamilyen fém" jelentéshez kötődött a két vizsgált jelforma. Ez lehetett az a nem sémi és nem indoeurópai kultúrkör, amelyből közvetve a latin "u" és "v" is származott. A latin "u" nem származhatott sémi írásokból, mert azoknak nyelvi okok miatt nem volt szükségük magánhangzókra. Feltehető, hogy ezeket - görög közvetítéssel - a Közel-Kelet ragozó nyelvű népeinek írásaiból szerezték be.

Az "u" és a "v" a latinos jelsorrendben

A székely írás legkorábbi ábécéje a nikolsburgi ábécé. Ez nem is igazi ábécé, mert a betűk mellett többhangértékű jeleket (szó- és szótagjeleket) is tartalmaz. Pontosabb lenne a nikolsburgi jelsor megnevezés, de a szakirodalomban - tévesen, mert az ábécék elvileg csak betűkből állnak - az ábécé megnevezés kötődik hozzá.

Nos, e nikolsburgi ábécének a jelsorrendje eltér a székely rovásírás többi ábécéjének jelsorától. A későbbi székely jelsorok ugyanis külön listában sorolják fel azokat a több hangértékű jeleket, amelyeket a nikolsburgi ábécé a betűkkel vegyesen közöl. Ez a nikolsburgi vegyes jelsorrend azonban nem véletlen, egyedi ötlet, hanem egy ókori hagyomány. A nikolsburgi ábécében ugyanis az egyes jelek elhelyezkedése rokonítható a többi antik (pl. az ugariti) jelsorral.

Alább bemutatjuk, hogy a latinos sorrendű ábécék végén miképpen helyezkednek el a különféle jelek, közöttük az "u" és a "v" betű. Az egyes ábécék eltérnek egymástól, mert a külön történetük során változásokon mentek át; azonban felismerhető a rokonságuk is, sőt ezek alapján az időbeli egymásutánjukra is lehet következtetni.

A Z (azaz az egymással rokon Zs/Z/S csoport) és a jelsor vége közötti részletek a nikolsburgi, az ugariti, a kazár, a görög és a latin jelsorrendből:

Nikolsburgi: Zs .. S . T . nT ....... U..V...ö..ü.....SZ..Z......zT..sT tprus us
Ugariti: ...... Z ......... T .. T . e/i ..U..................S 
Kazár: ...... ........ S . T .. T ........ U.......ö..ü.....Z....S.......T

Görög .......................T ....... .......U
Latin ......... .........S. .T.......... .....U..V.............Z... X

Hozzá kell tennünk, hogy az összes többi ábécében e helyen csak egyetlen T jel van. A Nikolsburgi ábécének az a sajátossága, hogy két T (vagy T-t is tartalmazó) jele van, csak az ugariti és a kazár jelsorban található meg. 

Az írástörténészek általában egyetértenek abban, hogy a hasonló jelkettőzés a korábbi szótagírásos gyakorlat maradékának tekinthető. Azaz a kettős T (a T jelcsoport) előfordulása nem véletlen, hanem egy korábbi szótagírás emléke lehet.

Ez a fenti nikolsburgi jelsorrend-részlet nem származhat sem az ugariti, sem a kazár jelsorrendből, mert azokban vagy a Z, vagy az S van meg, míg a nikolsburgiban mindkettő. Ugyanez a tanulság vonható le a végső T jelcsoport alapján: a nikolsburgi zT és sT gazdagabb hagyományt képvisel, mint a kazár T, nem is beszélve a többi ábécéről, ahonnan a végső T hiányzik.

Ebből következően a székely jelsorrendből (ennek őséből) származhatott az ugariti is, meg a kazár is, de fordítva nem. Az ábécék kialakulása ugyanis a korábbi szó- szótagoló írások jeleinek egyszerűsödésével, jelszámának csökkenésével ment végbe - ebből következően a nikolsburgi székely ábécé az eredeti szó- szótagoló hagyományhoz közelebb áll, mint a latin, vagy a görög; a székely írás őse lehetett az átadó.

Nyilvánvaló, hogy a latin ábécé nem származhatott teljes egészéban a görögből (mert onnan a végső V, Z és X jeleket nem vehette) és mindezek az ábécék nem származhatnak mindenestül a sémi írásokból sem (mert azokban nincsenek e/i, u, ö, ü magánhangzók).

A nikolsburgi jelsorrend távol áll a sokkal rövidebb latin jelsortól s leginkább az ugariti ékírásos ábécé jelsorával egyeztethető, amely a legkorábbi ismert "latinos" jellegű jelsor. 

A nikolsburgi ábécé jelsorrendje világossá teszi azt is, miért nem szeretnek foglalkozni az akadémikus "tudomány" képviselői a székely írással. Azért, mert akárhol kaparjuk is meg a székely írással kapcsolatos állításaikat, azonnal kiderül, hogy a finnugrista őstörténeti modell egy (nem is túl éleselméjűek által összeeszkábált) téveszme.

A székely "u" és "v" akrofóniája

Amikor a székely írás "v" betűjének akrofóniáját próbáljuk tisztázni és a betű szójel-előzményét kívánjuk meghatározni; akkor figyelembe kell vennünk a germán rúnák és az ótürk rovásírás jelei között található párhuzamokat is. Az akrofónia rekonstrukciójának ez az egyik kézenfekvő és általánosan használható módszere: fel kell használni a rokon írásrendszerek által nyújtott segítséget. 

Esetünkben arról van szó, hogy a székely "v" betűnek pontos formai párhuzamai vannak a germán és az ótürk írásban. Ezeknek lehetséges egy közös magyarázata: mindegyik egy ősi "vas" szójelből alakult ki. 

A magyar "v" (vas) jel formai megfelelője a germánban az "e" hangot, az ótürkben pedig az "lt/ld" hangcsoportot jelzi. Azaz a germán "e" betű az eisen"vas" szóból keletkezhetett, az ótürk "lt/ld" jelnek pedig köze lehet atemir/demir "vas" szóhoz (ez utóbbinak a pontosítása azonban turkológus segítségét igényelné; mert nem tudjuk, minek köszönhető a "t/d"-hez társuló "l"). 

Ebből következően a germán, az ótürk és a székely írás nem betűírásként, hanem még szóírásként lehetett kapcsolatban egymással. A szójelek átadása úgy történt, hogy a eredeti jelnevet lefordították a többi nyelvre, esetünkben avas (eredetileg hurrita ushu "réz", magyar vaske "őskő") szót fordították le germánra és ótürkre. 

Azt, hogy a kiindulás a magyar szó volt, két megfontolással is alátámaszthatjuk. 

- Az egyik a magyar vaske és hurrita ushu közelálló hangzása. A hurriták közismerten a fémfeldolgozással legkorábban megismerkedő népek közé tartoztak. Ha velük (végső soron) közös szót használunk az első fémek megnevezésére; akkor az annak a jele is lehet, hogy elsőként, vagy az elsők között ismerkedtünk meg a fémfeldolgozással és fém jelével is. Ezt alátámasztja, hogy a hurriták másik neve (a szabír, vagy szubartui), a magyarság régi nevével (a szavartü aszfalü-vel) azonos; a székely írásnak pedig a legközelebbi rokona a hettita hieroglif írás és az ebből kialakult urartui hieroglif írás (a hettita és urartui állam alapnépessége a hurrita volt).

- A másik ilyen adat a vaske és ushu szóösszetétel eredeti jelentése. Ez a szó ugyanis "őskő" értelmű lehetett, ami az ősatya által nekünk ajándékozott fémet (a meteorvasat) jelentheti. A meteorvas az első fémelőfordulás, vagy az első fémelőfordulások egyike, amellyel az ember megismekedett. Ez arra is utalhat, hogy a hurriták tőlünk vették át a fém megnevezését - vagy ez közös volt a hurritáknál és a magyaroknál is. 

Egy vasat, fémet ábrázoló közös szójelre, ősalakra megy vissza a "v" és az "u" rovásjelünk (s ebből egyszerűsödött tovább a latin "v" és "u" betű alakja is). A bekövetkező akrofónia során aztán a székely, germán és ótürk írásban más és más betű keletkezett az ősi szójelből. A magyar vas (vaske) szójeléből "v" betű lett. A germán eisen szójeléből "e" betű lett. Az ótürk temir/demir szójeléből "lt/ld" jel lett. Mert amit a magyar vas-nak mond, azt a német eisen-nek, a török meg temir/demir-nek mondja. Ezért azonos alakú a székely "v", a germán "e" és az ótürk "lt/ld" jel.

Kétségtelen, hogy a formailag hasonló latin "u" és "v" betűk is ebből a közös ősalakból alakultak ki a rendszeres íráshasználat megkövetelte további egyszerűsödés során. A latin írásról tudjuk is, hogy átvétel volt, a lehetséges forrásai azonban nincsenek teljesen feltárva.


A jelforma képi tartalma

Érthető a jelforma is, amely a bronzkorban fizetőeszközként széles körben használatos fém félkészöntvények alakját őrzi. Erre az ősalakra megy vissza a "v" és az "u" rovásjelünk (s ebből egyszerűsödött tovább a latin "v" és "u" alakja is). 

A fenti összefüggések megengedik azt a következtetést, hogy a székely írás "u" és "v" betűi egykor az ushu és a vaske szójelei lehettek. A formailag hasonló latin "u" és "v" betűk is ebből az ősalakból alakulhattak ki a rendszeres íráshasználat megkövetelte további egyszerűsödés során. A latin jelformák ugyanis a legtávolabb állnak a fém félkészöntvény rajzától, míg a székely, a germán ls az ótürk alak közbülső helyzetet képvisel.

A formailag hasonló, de eltérő hangot jelölő betűket többnyire véletlen formai egyezésnek tekintették - persze minden matematikai ellenőrzés nélkül. Mert nem ismerték fel azt, amit Szekeres István felismert: hogy itt közös szójel-előzményről van szó. Szekeres István helyes felismerését azonban további szempontokkal kell kiegészítenünk. Az írásrendszerek rokonításakor úgy kell rekonstruálni az akrofónia folyamatát, hogy a szójel lehetséges jelentéseit össze kell vetni az ősvallási magyarázatokkal is. Ha a kutató nem ismeri az ősvallás jelképeit és témáit, akkor a magyarázata téves lesz.

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat