Módszertan

A székely írás itt olvasható bővebb leírása nem készülhetett volna el a különböző módszertani kérdések megoldása nélkül. A kutatással eltöltött négy évtized alatt ismételten szembekerültünk olyan helyzetekkel, amelyek megoldásához módszertani újításra volt szükség. Érdemes ezeket a módszertani megfontolásokat e külön fejezetben felsorolni. Egyrészt azért, hogy az olvasó számára megvilágítsuk a nem szokványos összefüggéseket. Másrészt azért, mert ezek az írástudomány számára általában is jelentősek lehetnek. 

Ezeket alább vázlatpontszerűen soroljuk fel és csak röviden írjuk le.

A matematikai valószínűségszámítás alkalmazása 

Az írásrendszerek rokonságának megállapításakor gyakori probléma, hogy a szerzők a távoli lineáris rendszerek jeleinek hasonlóságát a véletlennek tulajdonítják. A valószínűségszámítás alkalmazásával nyilvánvalóvá vált, hogy a jelek nem véletlenül, hanem a genetikus kapcsolat miatt hasonlítanak egymásra.  

Az antik írások jeleinek tartalmi rokonítása

A modern betűírások összevetéséhez szokott kutatók a jeleket gyakran betűknek tekintik és betűként vetik össze egymással. Ha a különböző írásrendszerekben hasonló formájú jelet találnak, amelyeknek a jelölt hangalakja eltér egymástól; akkor könnyen megszületik az ítélet, hogy ez esetben csak véletlen formai hasonlóságról van szó.

Neolitikus írásjelek hangalakjának felderítése

Nem teljesen reménytelen próbálkozás az egyes neolitikus írásemlékeken látható jelek egykor volt hangalakjának kutatása. A szentgyörgyvölgyi és a tatárlakai neolitikus írásemlékek esetében e téren némi sikert könyvelhetünk el. A kulcs két körülményben keresendő. Egyrészt fel kell deríteni a jelek párhuzamait a későbbi, ismert írásrendszerekben. Másrészt a fennmaradt neolitikus írásemléket is helyesen kell megközelíteni (ne várjunk összefüggő szöveget egy világmodelltől).

****************************************************************

Honnan lehet tudni, hogy egy 40 000 éves írásjel milyen hangalakot rögzített?

Az első pillanatban meghökkentő, ám jogos kérdést ma tette fel egy kedves szállóvendégem a veleméri Cserépmadár szállás udvarán. A választ ismerjük, sőt néhány példánk is van.

 A válasz lényege az, hogy ha ismerjük az írásrendszert, amelyhez a jel tartozik, akkor a jel hangértékét is ismerjük, vagy felismerhetjük. Amennyire jól ismerjük azt a bizonyos (a vizsgált jelet tartalmazó) írásrendszert, annyira lesz megbízható a jel hangalakjának a meghatározása is.

Na jó - mondhatná erre a nyájas olvasó - de ismerünk-e 40 000 éves írásrendszert? E kérdésre az a válasz, hogy igen, ismerünk, s ez a kőkori eredetű székely rovásírás és rokonsága, amelyből a kőkori rendszer rekonstruálható. 

Az alábbiakban néhány példával illusztráljuk a fenti elv működését.

A ceasar példája

A latin betűk általános ismeretének hála még a római korban írt ókori latin írásemlékeket is el tudjuk olvasni. Ezt természetesnek tartjuk, hiszen - a kisebb változásoktól eltekintve - ugyanarról az írásrendszerről van szó, amelyiket a rómaiak is használtak, meg mi is naponta használunk. Azaz azért tudjuk elolvasni, mert a latin írásrendszert kétezer éve folyamatosan használjuk és sohasem merült feledésbe. A latin írás ugyan csak kb. kétezer éves, de az évek száma most nem érdekes, mert az elv működését ezen a példán is beláthatjuk.

Tudjuk, hogyan kell kiejteni a latin írás egyes betűit (persze vannak modern nemzeti változatai az egyes jeleknek, de ez nem jelent áthidalhatatlan akadályt), így aztán a rég holt latin szerzők nemes veretű sorait ma is nagy biztonsággal hangzósítani lehet.

Vannak persze vitatott esetek is, például a ceasar szó kezdőhangját némelyek c-nek, mások k-nak olvassák. A hasonló kivételes esetek azonban nem akadályozzák meg az írás megértését, a régi feliratok kiolvasását. A ceasar vitatott esetét azért említjük, hogy illusztráljuk: még ezt az igen jól és széles körben ismert írásrendszert sem ismerjük tökéletesen. 

Azonban e kivétel is erősíti a szabályt: annak a jelnek tudjuk a hangértékét, amely jel írásrendszerét ismerjük.

A tatárlakai korong atya szójele

A neolitikus tatárlakai táblák Orion csillagképet ábrázoló jele újabb, jó illusztrációja a fentieknek - ezt ugyanis a rendszer megértésével, körülhatárolásával és a párhuzamok segítségével sikerült hangzósítanunk.

Előfordul ez a jel a sumer írásban is (ahol nem csak az Orion csillagképet jelöli, hanem azada "atya" szót is), valamint megtalálható a párhuzama a kínai fu "atya" szójelben és a székely írás "ty" ( atya) jelében is - mert mindegyik jel ugyanabból a kőkori ősvallási jelképből alakult ki.

1. ábra. A székely rovásírás egyik "ty" (atya) jele Kájoni János ferences szerzetes nyomán

2. ábra. A kínai írás fu "atya" jele

A kőkori jelek használata oly nagymértékű a korai írásrendszerekben, hogy talán helyesebb lenne, ha az esetükben nem is új írások megteremtéséről, hanem egy régi jelrendszer hasadásáról (több, némileg eltérő írásrendszerré válásáról) beszélnénk. Ezek elegendő alapot nyújtanak a székely írás kőkori elődjének részleges rekonstrukciójához. 

3. ábra. A klasszikus ciprusi szótagírás "a" betűje és a székely írás egyik "ty" betűje az Orion csillagképre rajzolva

Az atya szójele azért hasonló a fél világon és azért ábrázolja az Orion csillagképet, mert a kőkori ősvallás szerint az Orion csillagkép az atyaisten égi mása (az isteni triász fiúistenéről, népünk atyjáról van szó). A csillagokból rajzolt égi kép szerint Orion és fiai (a Gemini) a Tejúton a Sarkcsillag felé menekülő (a Cassiopeia, Auriga és Perzeusz alkotta) csillagszarvast üldözik. E mítikus kép köszön vissza a lapp, a magyar csodaszarvas, valamint az amerikai indián mítoszokban is. 

4. Az Orion csillagkép a fegyvereit emelő ősatyát ábrázolja

5. ábra. A tatárlakai Orion jelkép a téglalap alakú tábláról; a sumer írásban az alsó (homokóra alakú) jelrészlet (az Orion "teste") felel meg az Orion csillagkép jelének és egyúttal az "atya" szójelének; ugyanezt a (homokóra alakú) részletet a lineáris írásokban egy X helyettesíti

A székely írásjelek akrofóniájának rekonstrukciója, valamint a régészeti leleteken és magyar népi ábrázolások között előforduló írásemlékek elemzésével sikerült megértenünk a kőkori ősvallás jelhasználatának (rendszerének) lényegét. E szerint szójeleket alkalmazott, amelyek az északi féltekén általánosan el voltak terjedve és az ősvallás jelképeiként szolgáltak. Azaz nem a sumer, vagy a székely írásrendszer között kell választanunk, amikor a tatárlakai táblák írásrendszerét akarjuk meghatározni, hanem egy egységes kőkori írásrendszer jeleként kell a tatárlakai értékelnünk. Ez azért fontos, mert akkor bevonhatjuk a kiinduló adatok körébe mindhárom rokon írást: a sumert, a kínasit és a székelyt is. A gondolkodásunkat így nem fékezik ostoba előítéletek, amelyek szerint csak az egyik írásból indilhatunk ki. 

Egy széles körben elterjedt kőkori írásrendszerről van tehát szó, amely hasonló szerepet játszhatott a kőkorban, mint napjainkban a latin írás. Persze igen keveset tudunk erről a kőkori jelrendszerről, ez azonban az atya jel esetében elegendőnek látszik a kőkori hangérték azonosításához. 

Eddig felismertük a kőkori jel formai változatait (pontosabban egy kőkori változatot a tatárlakai tábláról és két kőkori eredetű leszármazottat a székely és a kínai írásban).

A mítoszokból, a sumer és a kínai írásból, meg a székely "ty" akrofóniájának rekonstrukciójából ismerjük azt az ősvallási fogalomjelentést is (ez az atya). Ez adta a jelformához kötődő jelentést. 

Amikor a tatárlakai atya jel hangalakját keressük, akkor három adatból inulhatunk ki: a sumer ada "atya", a kínai fu "atya" és a székely "ty" ( atya) hangalakból. A kínai hangalak nyilvánvaló kakukktojás, azonban a sumer/magyar ada/atya hangalakok közel azonossága azt jelenti, hogy megtaláltuk a kőkori hangértéket.

A tatárlakai táblák Orion csillagképet ábrázoló jelének tehát a legnagyobb valószínűséggelada/atya volt a hangalakja. A nyelvészek finomíthatnak még a hangalakon (talán az ada/ataforma lesz az?), de ennek már nincs nagy jelentősége a hangzósításkor. A legnagyobb lépést megtettük, kellőképpen hangzósítottunk egy neolitikus szójelet. Lehet még némi bizonytalanság ebben (amint a ceasar esetében is van), de ez a lényeget már nem érinti: (részben) olvasni tudjuk a tatárlakai táblát. Ehhez az vezetett el, hogy felismertük a kőkori írásrendszer lényegét (létét, típusát, elterjedtségét, ábrázolási és jelentéssel kapcsolatos elveit).

A Jóma ligatúra

A harmadik példával jutottunk el a kérdéshez méltó korú jelhez, mert ez a ligatúra lehet 40 000 éves. Ugyanis hasonló formában alkalmazzák az amerikai indiánok, az obi-ugorok, a hunok és az őrségi fazekasok, vagy a csángó tojásfestők is - amiből azért következik a jel 40 000 éves volta, mert az indiánok ősei a legnagyobb valószínűség szerint mintegy 30-40 ezer évvel ezelőtt mentek át Amerikába, tarsolyukban a székely jelek megfelelőivel.

Ezt a ligatúrát a székely írás elődjének Jó és Ma(gas) szójeléből alkották. 

A jelek a Tejútat ábrázolják magasba vezető útként. A Tejútról (az égigérő fáról) pedig Berze Nagy Jánosnak köszönhetően tudjuk, hogy a magyar nép szerint azonos az Istennel. 

A Jóma hangalak tehát egy kőkori isten neve - amit az iráni mitológia Jima nevű istene, az első japán tenno Jimmu neve és a finn jumala "isten" szó is alátámaszt. Ezt a hangalakot Sadovszky Ottó a penut indiánoknál megtalálta jomas "sámán, doktor" devalválódott változatában.

Azaz megtaláltuk a kb. 40 000 éves jelhez (a jel egy összetett szót jelöl) tartozó hangalakot is és azt a kőkori írásrendszer határainak, elveinek és jeleinek ismeretében el tudjuk fogadni hitelesnek. Erről bővebben írtunk "Az Éden írása" c. tanulmányunkban, amely a neten megtalálható (erre a címre rákeresve).


Összegzés

A címben megfogalmazott kérdésre tehát ezzel a három módszertani értékű példával válaszolhatunk: ha a 40 000 éves írásrendszert ismerjük, akkor a 40 000 éves hangalakot is meghatározhatjuk - sok töprengéssel és némi szerencsével.

A ilyen korú írások esetén azonban az olvasási sebesség meglehetősen lecsökken. Nekem legalábbis nem sikerült 5 évenként egy jelnél többet elolvasnom - ami nem mondható túl soknak.

*************************************************************

Írás, vagy díszítés?

Időnként felmerül a kérdés, hogy a régészeti leleteken, vagy a népművészet tárgyain lévő mintázat írásnak, vagy csupán díszítésnek tekinthető-e?

A korondi gyertyatartó törzsén látható égigérő fa két virágának olvasata fentről lefelé: "magas ős(i) kő" és "ős Ten (Isten)"

Ilyen kérdéses esetet jelenthet egyesek számára például a szentgyörgyvölgyi tehénszobron, vagy a korondi gyertyatartón lévő jelsor is. Időről-időre felmerül a kérdés, hogy ezekben és a hasonló esetekben írásról van-e szó, vagy csupán díszítésről? 

A kérdésre elvileg könnyen válaszolhatunk: 
- ha el lehet olvasni, akkor írás; 
- ha szép, akkor díszítés; 
- ha szép is, meg olvasható is, akkor díszes írás.

A válasz tehát elvileg egyszerű, az egyes "szakértők" által a kérdésre adott konkrét válaszok mégsem ellentmondásmentesek. Azért van ez így, mert pl. a kőkori világmodellek szójeleit szinte senki sem tudja elolvasni. Ami tulajdonképpen érthető is, hiszen nem maradtak ránk korabeli jelszótárak és a világmodellek olvasási módját sem tanítják az iskolákban. Ezért aztán könnyű díszítésnek vélni az esetenként képszerű szójeleket.

 Ebből persze az következik, hogy esetenként nem az írásemlékekkel, hanem a díszítést emlegető "szakértők" tudásával lehet baj.

 

 

 

A világmodellek olvasási módja

 Mindkét fenti példa egy-egy elolvasható világmodell.

 - A szentgyörgyvölgyi tehénszobor egy térbeli világmodell (a négy oszlop által tartott, Istennel azonos égboltozatot illusztrálja).

 - A korondi gyertyatartó pedig egy mozgó világmodell (a világoszloppal azonos Istent, a Napból eredő szent folyókat jelképezi).

 Márpedig a világmodell egy önálló műfaj, amelynek az olvasási módja is sajátos. A különbség érzékelésére érdemes összevetni a jelen cikk szerkezetét e világmodellek szerkezetével.

 E cikkben balról jobbra és fentről lefelé haladó írásjelek követik egymást. Ennek megfelelően soronként lehet elolvasni a nyelv hagjait és szavait is, amelyek egy folyamatos és kötött szöveget alkotva meghatározzák a közölni kívánt gondolatot. Aki ezt a latin betűkkel írt szöveget elolvasta, annak jó lehetősége van a teljes mondanivaló pontos megértésére. Ezt a gondolatrögzítési és olvasási módot a modern világban mindenki ismeri.

 A világmodellek olvasását ezzel szemben többnyire bárhol elkezdhetjük. A rajta lévő jeleket nem szükséges folyamatosan olvasnunk, mert azok nem alkotnak kötött sorrendű szöveget. A szentgyörgyvölgyi tehénszobor jelei csupán egy-egy részletét magyarázzák meg a szobornak és az általa illusztrált mítikus világképnek. Ezekből a részletekből csak az ősvallás tételeit ismerő olvasó fejében áll össze az az üzenet, amit a szobor alkotója ki akart fejezni A szobor szójelei tehát csak akkor adnak értelmes és egész jelentést, ha figyelembe vesszük magának a szobornak a szimbolikáját is. Ezt a szimbolikát csak vázlatpontszerűen jelzik a tehén testén lévő szójelek. Azaz a kőkori művész mondanivalóját a szójelek, a szobor és az egykor jól ismert ősvallási tételek együttes segítségével lehet megérteni:. A szobor "olvasójának" nagyobb a szabadsági foka, amikor a szobor jelentését szavakba kell foglalnia. Hiszen csak a vázlatpontok vannak leírva, a többi a tudásától függ.

 

Hasonló ez valamelyest a modern térképek olvasási rendjéhez, amely szintén kötetlen, s az elolvasható térképrészek sem mindig adnak folyamatos szöveget.

 

Idősebb olvasóim emlékezhetnek még a hentesüzletek falán egykor látható sertés- és szarvasmarha-ábrázolásokra. E színes nyomatokon az állatok testrészeire csupán egy-egy szó volt felírva. A combra a comb, a tarjára a tarja, az oldalasra az oldalas - azaz minden testrészre egyetlen szó került. A szavakat ezeken az ábrázolásokon sem kellett folyamatos szövegként sorban elolvasni; azok mégis érthetőek voltak. Az egyes szavakat ugyanis maga az állatábrázolás fogta egységbe. Ráadásul mindenki tudta, hogy a hentesnél a főzéshez szükséges húsfélék között lehet válogatni, s ez az ábra az eligazodást könnyíti meg. Ha egy ilyen ábra szavait valaki legymás után akarná írni egy papírlapra, azok nem adnának értelmes mondatot, csupán egy felsorolást.

 

Ebből a számunkra az a tanulság, hogy nem elegendő az írásjelek elolvasása. Az írásemlék teljes mondanivalója akkor fog kibontakozni előttünk, ha ismerjük az ábrázolás egyéb körülményeit is.

 

A szentgyörgyvölgyi tehénszobor esetében csak annyival nehezebb a helyzet, hogy ott a szavakat egyetlen szójellel írták le, és a térbeli ábrázolás jeleit a mai olvasó számára nem feltétlenül ismert ősvallási eszmék szervezik egységbe.

 

 

Az írásrendszerek eltérése

 

Nehézséget jelent az is, hogy írás alatt a mai közönség többnyire fonetikus betűírást ért, s a szóírások és a nem fonetikus írások jórészt ismeretlenek a "szakértők" előtt is.

 

Ha az elolvasandó tárgyra nézve megértjük annak ősvallási mondanivalóját, akkor az már eleve lehet egy nem fonetikus írás (mert az írás a gondolat rögzítése jelekkel). Ha ezen felül még egy-két szót is hangzósítani tudunk, akkor már fonetikus írásról van szó. A fonetikus írásokon belül megkülönböztethetünk szó- szótagoló és betűírásokat. A nagyérdemű közönség - ide értve a "szakértők" többségét is - csak a betűírások olvasásában jártas.

 Ebből az következik, hogy aki véleményt akar nyilvánítani a szójelekkel írt világmodellek olvasási lehetőségéről, annak előbb meg kell tanulnia a szójeleket és meg kell ismernie a világmodelleket. Hiszen ezek nélkül aligha értheti meg és olvashatja el őket - amint a latin betűk ismerete nélkül sem lehet a latinbetűs szöveget elolvasni. Ebből következően az írásrendszert nem ismerő szakértők ítélete nem véletlenszerű, hanem törvényszerűen díszítéspárti. A hozzá nem értők egyik ismérve, hogy díszítésnek tartják a kőkori írásokat és tagadják azok elolvasható voltát.

 Elképzelhető természetesen ennek az ellenkezője is, amikor egy díszítésbe "belemagyaráz" valaki egy olvasatot.

 

Azt, hogy valódi olvasatról, vagy csupán fantáziálásról van-e szó, a tudományos bizonyítás eszközeivel lehet eldönteni.

 

 

Milyen a tudományos igényű bizonyítás?

 

Egy tudományos igényű bizonyításnak a létező adatokat kell egységes rendszerbe szerveznie egy elmélet segítségével. Ha ez az egység zárt (azaz nem képzelhető el jobb magyarázat), akkor a tétel bizonyított. Egy ilyen állítás cáfolata csak még jobb magyarázattal (több adattal, jobban illeszkedő érveléssel) lehetséges. A tudományos álláspont a hasonló, egymást meghaladó érvelések sorából áll, ezeknek megfelelően folyamatosan változhat.

 

Például a hentesüzlet ábráján lévő szavak összefüggése (a szavak olvasatának helyessége) akkor nyilvánvaló, ha ezek mindegyike ugyanazon állat különböző testrészének a neve. Ez esetben a szavak összetartozása egyértelmű és ez igazolhatja az olvasat helyességét. Hasonló a helyzet egy világmodell szójeleinek olvasata esetében is. Ha ez az olvasat megfelelően illusztrálja az ősvallás máshonnan is ismert témáit, akkor az olvasat helyes.

 

Mindent összevetve: a fenti két példa esetében fonetikus (szó)írásról van szó; mert a képszerű szójelek jelentését és hangalakját is meg tudjuk határozni a rokon írásrendszerek: a székely, a kínai és a sumer írás segítségével.

 

Mivel pedig a szavakat is el tudtuk olvasni, ezért nyilvánvalóan nem díszítésről, hanem írásról, sőt fonetikus írásról van szó.

 

 

Szükséges-e választanunk díszítés vagy írás között?

 Amint egy analfabéta a latin betűket is tarthatja értelmetlen díszítésnek; ugyanúgy foglalhat el téves álláspontot egy mai "szakértő" is a kőkori világmodellek jelkészletével kapcsolatban.

 Jellemzően úgy foglalnak állást, hogy ha a vizsgált rajzolat díszítés, akkor nem lehet írás. Pedig a kettő nem zárja ki egymást.

 Bizonyság erre a magyar nyelv írás szavának két jelentése (ez ugyanis nem csak írás, hanem rajzolás értelmű is). Például a tojásfestők és a fazekasok is írókát használnak a sokszor kőkori világmodellt hordozó tárgyaik megrajzolásakor.

 Az írástörténet is fel tud mutatni olyan írásokat, amelyeket kifejezetten díszítő célzattal, ünnepélyes alkalmakra tartogattak. Ilyen például az egyiptomi hieroglif írás is, amely mellett két hétköznapi jellegű írása is volt az egyiptomiaknak.

 Nincs tehát okunk arra, hogy a díszes írásjeleket csak díszítésnek tekintsük.

 Különösen igaz ez a magyar ősvallás jelkészletére, amelyből a székely írás kialakult. Az ősvallás természetvallás lévén, a jelei is a természet dolgait ábrázolták. Ebből következően a jelek képszerűek és az íráshordozó jellegétől függően többé vagy kevésbbé díszesek is voltak. Ezért például a fazekasjelek és a székely írásjelek közötti határ esetenként nehezen állapítható meg (sőt azt nem is szükséges meghúznunk). Inkább csak tendenciának tekinthető, hogy a fazekasjelek díszesebbek és szavakat jelölnek, míg a székely írásjelek lineárisak és gyakoribb közöttük a betű. Azaz hasonló különbség mutatkozik itt is, mint a díszes hieroglifák és a hétköznapi használatra szánt egyiptomi démotikus és hieratikus írás között.

 Ha a fentieket sikerült megemészteni, akkor sikeresebben tudjuk elhatárolni egymástól a díszítéseket és az írásokat.

Oldal: MÓDSZERTAN
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2024 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat