A sopronkőhidai sótartó jelei

Székely rovásbetűkkel írt, magyar nyelvű avarhun felirat a honfoglalás előtti időkből. A felirat nem keltett feltűnést, mert "tudósaink" (ezzel az írással) nem tudnak sem írni, sem olvasni.

Ez a IX. századi, magyar hieroglifákkal (ősvallási szimbólumokból kialakult szójelekkel) írt felirat az Árpád előtti avarhun népesség hagyatéka (1. ábra). 

Az avarok Baján kagánsága idején az Ennsig tolják ki országuk határait, s az avar lakosság e nyugati területeken is túlélte az Avar Birodalom bukását. Nagy Károlynak és fiának (Pipinnek) a VIII. század végén és a IX. század elején ellenük vezetett hadjáratai után az avarhun maradékok a Duna és a Száva közötti területen adót fizetnek a frankoknak. A horvátországi avar részleg az aquileai érsekséghez, a Dráva és Rába közötti rész a salzburgi, a Rába és a Duna közötti pedig a passaui egyházmegyéhez kerül. E két utóbbiról 871-ig vannak hiteles emlékeink. Az ekkor készült Conversio Bogoariorum et Carantanorumban egykorú pannóniai avarokról, a salzburgi érsekség keresztény híveiről történik említés. Az "avarok vagy hunok" pannóniai országáról intézkedik a 843-as verduni szerződés, és néhány ide vonatkozó további IX. századi oklevél is. A horvátországi avar töredékről utoljára Bíborbanszületett Konstantin beszél 950 körül, tehát jóval Árpád magyar népének honfoglalása után. A XII. század végén szereplő Viterboi Gotfried szerint a magyarság Pannóniát az avaroktól foglalta el. A Nagy Károly engedelmével Szombathely és Petronell közt. saját kagánja vezetésével letelepedett avarság (akikról a kortárs Einhard a 811., 822. és 826. évnél is beszámol) megmaradt a Hunalantnak (Huna land, azaz Hunország, Hunnia) is nevezett nyugat-magyarországi részeken. Említi az avarokat a Sanctgalleni Évkönyv is a 863. évnél. A IX. századi nyugati oklevelek e területet és az Enns felé eső avar szomszédságot rendszerint Avariának, Hunniának, avarok vagy hunok földjének nevezik (Sebestyén/1899/23-26).

A fenti adatok egyértelműen bizonyítják, hogy közvetlenül Árpád magyarjainak megjelenése előtt avarok és hunok éltek saját állami szervezetben e tájakon. Ezért kézenfekvő az a következtetés, hogy tőlük származik a sopronkőhidai sótartó felirata. Annál is inkább gondolhatunk erre, mert a Konstantin legenda is megemlékezik az avarok írásáról, amelyet a keresztény szertartások során használtak (nyilván a VI. században a Kaukázus környékén a hunok számára készített bibliafordításokról van szó), de mindeddig nem volt írásmutatványunk erről a hun-avar írásról.

Több ok miatt gondolhatunk arra, hogy e sótartón a Konstantin által említett avar írás egyik emlékét látjuk. Egyrészt a hagyományból tudjuk, hogy az avarok és a hunok magyarok voltak - s e sótartó jelei a székely-magyar írás jeleivel azonosak. A germán írásokban ugyanezek a jelek ismeretlenek. A szlávok írását pedig (amelyből szintén hiányoznak ezek a jelek), még csak ekkortájt állítja össze Konstantin - s aligha válhatott általánosan használt írássá (amit e sírlelet kapcsán feltételezhetünk). Ráadásul a sótartón a sztyeppi ősvallással összefüggő ábrázolás és szöveg található - amit sem a szlávok apostolától, sem a germánoktól nem származtathatunk. Mindezen okok miatt csak azt állapíthatjuk meg, hogy a sótartón az avarhun írás jelei láthatók.

E felirat három jelből áll, azonban e felirat kétszer is (mindkét, álarcot viselő ló testén) megjelenik s a szimmetrikus elhelyezésből következően a jelek irányultsága és a két szöveg olvasási sorrendje is kétféle. E három jel együttesen csak a székely rovásírásban fordul elő. Olvasatuk a székely ábécének megfelelő betűzéssel "m" "us" "s" lenne, ami semmi értelmet nem ad.

Más a helyzet, ha e jelsort hieroglif feliratnak (szent vésetnek, vallási jelentőségű szójelek sorozatának) tekintjük. Amennyiben azokkal a fogalomértékekkel értelmezzük őket, amelyeket korábban kikövetkeztettünk, akkor a "magas ősi sarok" értelmezés adódik. S ezt alátámasztja a sótartó rajza is, amely az északi sarkon elképzelt világfát ábrázolja a szokásos szimmetrikus szerkezetű kompozíció tengelyeként. Erről a világfáról a hun és a magyar hagyományból tudjuk, hogy isteni ősapánkkal azonos (vö. a Hadak útjához kötődő őstisztelettel, amelyről Ipolyi tájékoztat!)

1. ábra. A sopronkőhidai sótartó és "magas, ős sarok" felirata

A középső "us" jelnek pontos analógiái vannak a legkorábbi sumér képjelek és a hettita hieroglifák között (az előbbiben a napisten jelképeként, az utóbbiban "isten" fogalomjelként). Felbukkan az "us" a hunokhoz köthető, Kr. e. 1500 tájáról származó, sziklába vésett szibériai sámánábrázolások fejdíszeként, valamint a nagyszentmiklósi kincsen is (szintén fejdíszként). 

A nagyszámú ótürk feliratos emléken mindössze egyetlen grafikai megfelelője ismert, ott is az "n"/"nt" jele (Vasziljev/l983/145). A türkök korábbi uraiktól, a magyar nyelvű hunoktól vehették át az írásukat (vagy azok valamilyen közös forrásból származnak) - ezért lehetnek közös jelek a türk és az avarhun írásban. Ez az ótürk "n"/"nt" a grafikai változatai alapján a világközép jele, amelyet a forrás, kút, vagy barlang rajzával szimbolizáltak. Ezért a fenti egyetlen ótürk előfordulás inkább a székely "ly" (lyuk) tartalmi és grafikai változata lehet (a középső pont helyett vonalat róttak), s nem az "us" jelé, amelyhez így véletlenül válhatott hasonlóvá.

2. ábra. Az egyik sopronkőhidai magas jel; élére állított hegyekből rakott lépcsőt látunk, akár a magyargyerőmonostori kályhacsempén 

A sótartóról a régészeti kutatás csak azt tudja bizonyosan, hogy IX. századi, de nem köti etnikumhoz – bár a fenti források, amelyek avarok létét bizonyítják e tájon, régen közismertek. Sajnos, a régészeink nem ismerik fel, ha egy székely írásjelekkel írt tárgy kerül a kezükbe, mert a magyarországi kultúrpolitika törekvéseinek megfelelően semmit sem tudnak erről az írásról, sőt azzal – egzisztenciális okok miatt – foglalkozniuk sem tanácsos.

A tárgy párhuzamai a dalmát tengerpart északi részén kerültek elő, ahol Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint még 950 táján is éltek avarok. A felirat a fenti történeti és írástörténeti összefüggések alapján a legnagyobb valószínűséggel avarhun eredetű és magyar nyelvű. Ezt a feltételezésünket (és az olvasatot) az ábrázolás tartalma kétségtelenül alátámasztja. 

A továbbiakban tehát nincs sok értelme a hunok és az avarok nyelvéről folytatott polémiáknak; vagy a hun, az avar és a magyar nép egymástól való éles elkülönítésének; hanem visszatérhetünk ahhoz a krónikás hagyományhoz, amelyik e népneveket mintegy szinonimaként használta.

A sótartó világos bizonyítékát adja annak is, hogy a székely írás eredeti sorvezetéséről felesleges vitázni. Bár Thelegdi János és Németh Gyula is jobbról balra irányuló sorvezetést említ - mindketten csupán a rovásírásos technológia (tehát a rendelkezésre álló adatok részhalmaza) alapján ítéltek. Eleink nem ragaszkodtak ehhez az írásirányhoz, ha az írástechnológiának az nem felelt meg. Az írás irányát nem valami dogma szabta meg náluk, hanem az értelem és a célszerűség. Mint ezen a tárgyon is, ahol a szimmetria (a szépség) kedvéért tükrözték a feliratot. Mert ezek az avarok többet tudtak az íráshasználatról néhány modern szerzőnél.

Oldal: A sopronkőhidai sótartó jelei
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2024 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat