A tatárlakai táblák

A tatárlakai agyagtáblákon található írásjelek léte évtizedek óta megoldhatatlan rejtélyt jelentett az akadémikus írástudománynak, mert a neolitikus Európa írása nem fért bele az egyetemeken tanított írástörténetekbe. Általában a sumer írás segítségével próbálták meg az elolvasását, s csak kevesen figyeltek fel a székely jelpárhuzamokra, amelyek szintén megtalálhatók a táblákon. A lelet ismertetői jellemzően vagy a sumer, vagy a magyar írástörténet hagyatékaként írták le a táblákat, s persze nyakatekertebbnél nyakatekertebb történeti magyarázatokat ötlöttek ki. 

A neolitikus Kárpát-Balkán térség több hasonló írásemléket is hagyott ránk, amelyeket együttesen kell értékelni; ha meg akarjuk válaszolni a kérdést; hogy melyik nép fiai, milyen írással írták a tatárlakai táblákat s mi van rájuk írva.

A választ nem adhatja meg az, aki nem tud elszakadni a modern latin írás és íráshasználat megszokott megoldásaitól. 

A táblákon nem valamilyen modern műfajnak megfelelő hosszú szöveget, hanem egy világmodellt (csillagtérképet) találunk. A tatárlakai írás nem valamelyik ma is ismert nép és nyelv; hanem egy, a sumereket jelentősen megelőző kultúra hagyatéka.

A kutatók helyzete mégsem reménytelen, ha nem ragaszkodnak csupán egyetlen ismert írásrendszer jeleinek merev alkalmazásához, hanem nagyobb egységekben is értelmezni tudják a világ írásrendszereinek összefüggő folyamatait. A szélesebb körű összehasonlítás eredményeképpen sikerült is elolvasni (hangzósítani) a tábla szár (Tejút, égigérő fa) és az atya (Nimród, Orion csillagkép) szójelét.  

Az alábbi fejezet képekkel kiegészített változata megjelent az "Így írtok ti magyar őstörténetet" c. kötetben. Mevásárolható az Anima Könyv boltjaiban.

*************************************************************

Záhonyi András a tatárlakai táblákról

A tatárlakai táblák sokáig az írástörténet egyik legtalányosabb emlékét jelentették. Záhonyi András új felismerése lehetőséget ad arra, hogy minden eddiginél jobb magyarázatot dolgozzunk ki rájuk.

 

1. ábra. A tatárlakai kerek tábla legfontosabb jele a körbe zárt kereszt, egy felülnézeti világmodell

 

 2. ábra. A tatárlakai téglalap alakú (jelekkel teli) tábla

 

 3. ábra. A tatárlakai kecskés tábla szintén az égboltra utal (az égigérő fa a Tejút egyik jelképe, a szembőlnézeti világmodellek fontos eleme); a hasonló, de későbbi szimmetrikus kompozíciók alapján nem tájképről, hanem az előzőekhez hasonlóan jelentést hordozó ábrázolásról van szó

 

4. ábra. A tatárlakai táblák fényképe

 

 

Bevezető

A tatárlakai táblák (1-4. ábra) iránt megnyilvánuló lankadatlan érdeklődés érthető, hiszen nem illenek bele az elfogadott őstörténeti-írástörténeti képbe, az elolvasásuktól ugyanakkor különleges ismereteket remélhetünk. A táblák ismertsége, valamint az írás eredetével kapcsolatos elméleti tisztázatlanságok miatt sok – alapvetően hibás – feloldási kísérlettel találkozhattunk. A tudományos igényű gondolkodás nehézségeivel bajlódó fantaszták ugyanolyan hiteltelen megfejtésekkel és magyarázatokkal rukkoltak elő, mint a nemzetközileg elismert szaktekintélyek.

E korábbi kísérletek azonban nem voltak teljesen feleslegesek. Kijelölték a lehetséges párhuzamokat (elsősorban a sumér képírás és a székely rovásírás rendszerét), az eredménytelenségükkel pedig új irányú kutatásokra ösztönöztek. A képtelen szövegeket eredményező komolytalan „megfejtések” sora után üdítő kivételt jelent Záhonyi András hipotézise. Ezt csupán néhány részletében kell helyesbítenünk és kiegészítenünk.

Első ízben a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben (Írástörténeti Kutatóintézet, 1993.) foglalkoztunk a tatárlakai táblák jeleivel (5. ábra). E kötet feladata az volt, hogy bemutassa a székely rovásírás lehetséges párhuzamait, és ez által segítse megoldani a székely írás eredetének kérdését. A kézirat írásakor ez volt napirenden, s a megjelent kötet be is töltötte a szerepét, mert módosította az akadémikus „tudomány” álláspontját. Addig az ótürk írásból próbálták levezetni a székely írást; a kötet megjelenését követően azonban a hazai finnugrista kutatók sorra megváltoztatták korábbi álláspontjukat; beismerve, hogy nem tudják, milyen eredetű a székely rovásírás.

A tatárlakai táblák akkor nem sokat segítettek a válasz megadásában, mert jeleik többsége nem volt azonosítható székely írásjelekkel. A kötetbe mégis felkerült a tatárlakai jelsor, mert három tatárlakai jel pontosan azonosítható három székely jellel. Ehhez most a negyediket, az akkor figyelmen kívül hagyott körbe zárt keresztet, ötödikként pedig a kecskés táblán lévő faábrázolást (a székely „sz” szár jel párhuzamát) is hozzátehetjük. 1993-ban további két tatárlakai jelet székely jelekből alkotott ligatúraként felfoghatónak gondoltunk (talán jogosan).

Azaz a tatárlakai jelkészlet 20-30 százaléka (5-9 jele) rokonítható székely jelekkel. Ez túl sok ahhoz, hogy elfeledkezzünk a tatárlakai táblák megemlítéséről; de túl kevés ahhoz, hogy a tatárlakai táblákat a székely írás közeli rokonságába soroljuk (ahhoz mintegy 20 jel formai és részben tartalmi azonossága lenne szükséges az újabb statisztikák alapján).

Ez volt a helyzet 15 évig, amikor egy újabb felismerés lehetőséget adott a táblák írástörténeti szerepének újraértelmezésére. A sumér írásjelek világában jártas Záhonyi András előadása a Magyarok Világszövetsége által 2008. augusztus 17-19. között rendezett „Magyarság és a Kelet” II. őstörténeti konferencia „Nyelv, írás művészetek” szekciójában hangzott el. Az előadás anyaga a konferenciával egyidejűleg kiadott kötetekben is megjelent.

A hipotéziséhez most néhány további gondolatot fűzünk a világmodellek és a székely írás előzményének e korban játszott szerepéről. Ki is egészítjük az általa tárgyalt tatárlakai jelek sorát, ő ugyanis a kerek táblán lévő körbe zárt kereszt alakú jelet – korábbi próbálkozásunkhoz hasonlóan – nem tárgyalta, a kecskés tábla faábrázolását pedig tévesen értelmezte (nem tekintette jelnek).

E kiegészítések azonban nem cáfolják, hanem alátámasztják Záhonyi András magyarázatát. Egyúttal megkíséreljük a tatárlakai táblákat az őket megillető írástörténeti helyre helyezni és pontosabban értelmezni.

5. ábra. A tatárlakai, mezopotámiai, tordosi és székely jelek összehasonlító táblázata (Bronzkori magyar írásbeliség, 1993); a táblázatból hiányzik a körbe zárt kereszt alakú jel és a kecskés tábla égigérő fája (mindkettő azonosítható székely jelekkel)

Előzmények

A kezdeti kísérletezők elsősorban a sumér képjelek, más esetekben a székely rovásjelek, vagy további írások segítségével próbáltak eredményt elérni. Jellemzően egy folyamatosan olvasható szöveget véltek megtalálni a táblákon valamelyik ismert írás és nyelv segítségével.

A táblán lévő jelek sumér jelpárhuzamai olyannyira meggyőzőek és nagyszámúak, hogy a szakirodalom számára megkerülhetetlenné, egyúttal azonban – az írás poligenezisének talaján álló szerzők számára – megoldhatatlan dilemmává is vált a tatárlakai-sumér írástörténeti kapcsolat.

Vagy Mezopotámiából próbálták származtatni a tatárlakai táblák jeleit, vagy a Kárpát-medencéből származtatták a sumér írást.

Mindkét elképzelés nyilvánvaló zsákutca.

A megfejtők előtt tornyosuló nehézségeket jellemzi Záhonyi András, amikor megemlíti, hogy a mezopotámiai szakszótárakban egy-egy jelnek 10-50 értelmezése is van. Ez a gazdagság kétségbeejtően szerteágazó magyarázatokat tesz lehetővé, ha sumér nyelvű szöveget kívánunk elolvasni a táblákról. Ez azonban a sumérre alapozott zsákutcának csak a kisebbik problémája volt. A valódi nehézséget nem ez jelentette.

Ez a megfejtési irány akkor sem adott volna jó eredményt, ha a sumér jeleknek kevesebb jelentése van. Sőt, a tatárlakai táblák valódi jelentőségének felismeréséhez kifejezetten hozzá is járult a sumér jelek több jelentésű volta, mert a sok jelentés között felbukkantak a csillagképek nevei is, amelyek végül elvezettek a megoldáshoz.

A nehézségek jó részét az írás eredetével kapcsolatos elméleti kérdések tisztázatlansága okozta. A szerzők ezért sem vették észre és használták fel a körbe zárt kereszt alakú jel (a székely írás „f” betűje, a kínai írás és az asztrológusok „Föld” szójele) által kínált segítséget.

Tovább bonyolította a helyzetet, hogy eközben zajlott egy kronológiai vita is, amelynek a pillanatnyi állása szerint ez a lelet nem 4-5 000, hanem esetleg 7-8 000 éves is lehet.

A szerzőkben fel sem merült, hogy a tatárlaki táblák írása, a sumér írás és a székely írás egyaránt csupán az írástörténeti jéghegy egy-egy csúcsát jelenti – amelyeket egy kőkori írásrendszer kapcsol egybe.

Az emberiség – a közismert feltételezésekkel ellentétben – sokkal hamarabb volt képes az írásra és az olvasásra, mint azt eddig általában feltételezték.

A klasszikus írásrendszerek között sincs az az áthatolhatatlan válaszfal, amelyet közéjük szoktak képzelni.

A tatárlakai és sumér szójelek, meg a székely betűk párhuzamba állítását esetenként lehetővé teszi az akrofónia (amellyel a szerzők többsége íráselméleti és ősvallási tájékozottság híján nem tud mit kezdeni).

Az általában hangoztatott írástörténeti kép hiányosságainak oka az írástörténészek járatlansága a kőkori világmodellek olvasásában és a nagy kérdések megválaszolásától való általános rettegés. Ezért állítja azt Gelb, hogy írástudomány nincs is, mert az írásemlékek leírása és leltározása – a nagy kérdések kikerülése mellett – még nem tudomány.

Ugyanezen okok miatt nem figyeltem fel én sem a tábla legnagyobb, körbe zárt kereszt alakú jelére – amikor 1993-ban a tatárlaki tábla jeleit felsoroltam egy táblázatban.

Amiképpen Záhonyi András sem veszi figyelembe a tatárlakai táblák magyarázatakor az őket megelőző eurázsiai és kárpát-medencei írásemlékeket (a Jóma ligatúrát, a Mas d' Azil-i jeleket, a Varga Csaba által közzétett barlangi feliratokat, vagy a szentgyörgyvölgyi tehénszobor jeleit), ezért mindjárt az előadása címében találunk egy tévedést: „A tatárlaki táblák: a Kárpát-medence legősibb írásos emlékei”. Ez persze nem esik súlyosan a latba, mert valamilyen írástrténeti elsőség téves bejelentésével szinte havonta találkozunk, s mert a most tárgyalt tanulmánynak ez csupán egy marginális megállapítása.

Amikor az előadóteremben találkoztunk és szóvá tettem e tévedését, megmutatván a tatárlaki leletekkel legalább egyidős szentgyörgyvölgyi tehénszobor fényképét (amelyről közvetlenül utána tartottam előadást), csak a fejét rázta. Azt tette hozzá, hogy ha nincs legalább három jel egymás után, akkor azt ő nem tekinti írásnak. Ez azonban egy átgondolatlan érvelés – hiszen mi nem szabhatjuk meg az elődöknek, hogy milyen írásemléket hagyjanak ránk. Nekünk kell felnőnünk a hátrahagyott írásemlékek elolvasásának feladatához. Azaz fel kell ismernünk a kőkori írásemlékek ősvallási szerepét és egy jelentős részük világmodell jellegét.

Záhonyi András felsorolja az elődök eredménytelen kísérleteit. Kiemeli közülük Baráth Tibor megfejtésének két elemét (a Rák és a Nap jegyének felismerését), amelyet elfogad, és amely beleillik a saját feloldásába is. Hasonló magyarázattal állt elő Radu Dan Moisoiu is 2004-ben.

Az ehhez hasonló párhuzamok általában azt jelzik, hogy a kutatás jó irányban halad (bár a tudományos kérdéseket nem lehet népszavazással eldönteni). Akkor remélhetjük megfejtettnek a tatárlakai táblákat (és bármelyik másik írásemléket is), ha a megfejtők feloldásai egyre kevésbé különböznek egymástól. S a fent említett szerzők megoldásai már közös irányba mutatnak.

Az ősvallás szerepe

A kőkori írásemlékeket és ezek szinte napjainkig kimutatható hatását nem lehet megérteni az ősvallás tételeinek, szertartásainak és jelképeinek a megismerése nélkül.

Az előidők embere még mindenestül a vallásban élt, számára minden cselekedet egyúttal vallási cselekedet is volt. Elmondják ezt a mítográfusok unos-untalan, de a korai és a nem szabványos írásemlékek leírásával bajlódó szakértők nem tulajdonítanak kellő jelentőséget e jelzéseknek.

Ezért nem tudatosult a tatárlakai táblák elemzésével foglalkozókban sem, hogy a kerek tábla egy felülnézeti világmodell, a kecskés tábla pedig egy szembőlnézeti világmodell – azaz a táblák a kozmoszt, a teremtett és rendezett világot ábrázolhatják.

Köztudott az is, hogy a kőkori ember vizsgálta és jól ismerte a csillagos eget. Csak mostanáig nem találtuk meg, vagy nem ismertük fel a kőkori csillagászok által készített csillagászati feljegyzéseket.

 

 

A monogenezis bizonyítéka

A megfejtők szemmel láthatóan nem tudtak mit kezdeni a tatárlakai jelek sokirányú kapcsolataival. Úgy gondolták, hogy választaniuk kell: vagy a sumér írás alapján fejtik meg a táblákat, vagy a székely rovásírás segítségével.

Záhonyi András is megkérdezi a táblák jeleiről szólván: „Rovásjeleink mellett miként bukkanhat fel ... az O mint moabi vagy szidoni (föníciai) rovásjel, esetleg mint a Nap egyiptomi képjele?”

Arról árulkodik ez a jellegzetes, másoknál is felmerülő kérdés, hogy a szerzők az egyes írásokat csak egymástól független rendszerekként tudják elképzelni.

Ez aztán megakadályozza őket az antik jellegű írásemlékek helyes értékelésében.

A táblákon nyilvánvalóan nem sumér, székely, moabi és szidóni jeleket látunk, hanem csak ezek előképét, vagy rokonát. A táblákon nem több írásból összeszedett jelek kavalkádja látható, hanem egyetlen kőkori írás szervesen összetartozó jelei. Amiből az következik, hogy volt egy kőkori írás, amelyik hatott a később kialakuló antik írásrendszerekre.

Ha a tatárlakai táblákat az írások monogenezisének bizonyítékaként tárgyaljuk, akkor nincs min fennakadnunk, mert helyes úton járunk.

 

 

A sumér zsákutca

Záhonyi András (és néhány elődje) a sumér jelkészlet segítségével alkotta meg a hipotézisét, de ez nem értékelhető úgy, mintha a táblák a sumér íráskörbe tartoznának. Csupán arról van szó, hogy a későbbi sumér írásjelek közé bekerültek a kőkori ősvallásnak a tatárlakai táblákon is megjelenő jelei.

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen nyelven beszéltek a tatárlakai táblákat készítő elődök, akkor a választ nem kaphatjuk meg a sumér szótárak alapján (nem mondhatjuk azt, hogy sumérül beszéltek), hiszen a jelek nem adnak összefüggő szöveget, csak egy csillagtérképet. A különálló szójelek sokféle nyelven elolvashatók – ezek sumérségét még alá kellene támasztani. Az a tény, hogy a jelek többsége szerepel a sumér szótárakban, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a tatárlakai jelek sumér jelek lennének, mert a csillagképek jelkészlete egész Eurázsiában ismert lehetett.

E miatt az elterjedtség miatt (amelyhez hozzá kell még adnunk pl. az Oriont ábrázoló kínai fu „atya” jelet is) a tatárlakai táblák jeleit nem tekinthetjük sumér írásjeleknek, csak egy általánosan elterjedt kőkori jelkészlet elemeinek. Clyde Ahman Winters és Vámos-Tóth Bátor 1983-ban a jeleket egy proto-szaharai manding írás jeleivel azonosították. Semmi okunk arra, hogy csak a sumért tekintsük mérvadónak, amikor a tatárlakai táblák nyelvét és írását be akarjuk sorolni valamilyen rendszerbe. A sumérre alapozott megfejtéseket egyedül az indokolja, hogy a középiskolai történelemkönyvekben még egy szó sincs a kőkor írásáról, és a manding jelekről. Nincs komoly okunk sumér fémkutató expedíciót képzelni a kőkori Erdélybe (amely emlékül hagyta volna ránk a táblákat) – évszázadokkal, vagy évezredekkel a sumérek kialakulása előtt.

Amint azt sem kell egyéb ok nélkül feltételeznünk, hogy a sumérek, vagy a sumér írás Erdélyből került volna Mezopotámiába.

Ezek a földhözragadt – a sumér szótárakat kizárólagos kiindulási alapnak tekintő – elképzelések nem eredményezhetnek helyes magyarázatot, csak képtelennél képtelenebb „olvasatokat”.

A legkorábbi jelek (s ezek közé tartoztak a csillagképek jelei is) a Közel-Keleten alakultak ki az interglaciális idején. Az ősvallás jelképei voltak és az Éden területéről szétrajzó népekkel kerültek el a világ távoli tájaira. Ezért hasonlóak például az Orionhoz fűződő mítoszok és jelek Eurázsia-szerte, sőt Amerikában is (David/2006.); de ez magyarázza meg azt is, hogy az Oriont ábrázoló jelképeknek miért „atya” a jelentése.

Az első klasszikus írásrendszerek megalkotói természetszerűleg használták fel a közismert jeleket, ha valamilyen gondolatot rögzíteni akartak. A kezdeti szó- szótagoló írásoknak sok szójelre volt szükségük s célszerűbb volt a már létező, közismert, kőkori eredetű ősvallási jelképek felhasználása, mint újak kitalálása.

Azt, hogy a legkorábbi írásrendszerek megteremtői így jártak el, a korai rendszerekben meglévő közös írásjelek alapján könnyű belátnunk.

 

 

Az „atya” és az Orion jele

A tatárlakai táblák Orion csillagképet ábrázoló jele megfelelően illusztrálja a fentieket. Előfordul ez a jel a tatárlakai táblákon, meg a sumér írásban is (ahol nem csak az Orion csillagképet jelöli, hanem az „atya” szót is), valamint megtalálható a párhuzama a kínai fu „atya” szójelben és a székely írás „ty” (atya) jelében is.

  

A székely rovásírás egyik "ty" (atya) jele    A kínai írás fu "atya" jele

6/a. ábra. Az Orion csillagkép ábrázolása a székely és a kínai írásban

 

A kőkori jelek használata olyan nagymértékű a korai írásrendszerekben, hogy talán helyesebb lenne, ha az esetükben nem is új írások megteremtéséről, hanem egy régi jelrendszer hasadásáról (több, némileg eltérő írásrendszerré válásáról) beszélnénk.

  

 

6/c. ábra. Az Orion csillagkép rajza (balra); valamint a klasszikus ciprusi szótagírás „a” betűje és a székely írás egyik „ty” betűje az Orion csillagképre rajzolva (jobbra)

  

Az atya szójele azért hasonló a fél világon és azért ábrázolja az Orion csillagképet, mert a kőkori ősvallás szerint az Orion csillagkép az atyaisten égi mása. A csillagokból rajzolt égi kép szerint az Orion és két fia (a Gemini) a Tejúton a Sarkcsillag felé menekülő (a Cassiopeia, Auriga és Perzeusz alkotta) csillagszarvast üldözik.

Ez a kép köszön vissza a lapp, a magyar, de a közép-amerikai indián mítoszokban is.

 

 

6/e. A tatárlakai Orion jelkép a téglalap alakú tábláról; a sumér írásban az alsó (homokóra alakú) jelrészlet (az Orion „teste”) felel meg az Orion csillagkép jelének és egyúttal az „atya” szójelének; ugyanezt a homokóra alakú részletet a lineáris írásokban egy X helyettesíti

 

 

A körbe zárt kereszt alakú világmodell

A kör alakú agyagtábla a közepére rajzolt nagyméretű kereszttel együtt egy világmodell – amellyel Záhonyi András ugyanúgy nem foglalkozik, mint ahogyan én sem foglalkoztam vele 1993-ban.

Ez a körbe zárt kereszt ugyanis – nagyságát, kialakítását és írástörténeti kapcsolódásait tekintve – annyira eltér a többi jeltől, hogy könnyű figyelmen kívül hagyni és nehéz a többi közé illeszteni. Ez a jel keretbe foglalja a többit, ezért némi joggal mondható, hogy a fától nem láttuk az erdőt. A figyelmen kívül hagyott nagy jel világábrázolásnak mutatja a kerek táblát.

Záhonyi András ettől függetlenül is – helyesen – azt állítja a tatárlaki táblákról, hogy „felirataik az ősi világszemléletet tolmácsolják”.

Az egyik segítség a kerek táblán lévő körbe zárt kereszt alakú alapjel lehetett volna, amelybe – mint keretbe – bele van illesztve az összes többi jel. E jel a világ legkorábbi, legszélesebb körben ismert jele, amelynek megfelelőit mintegy 50 000 éve használja az emberiség.

E hallatlan régisége miatt található meg több jelrendszerben: az asztrológusok jelei között és a kínai írásban „Föld” jelentéssel, az egyiptomi hieroglifák között a „település” jeleként, a székely írásban pedig az „f” (Föld) jeleként.

Az indiánok és a tibetiek homokszórással készített mandalái (világmodelljei) is a körbe zárt keresztre épülnek. Mindegyik változat a világ, vagy a világ közepének jele és a közel-keleti Éden (az egykori közös őshaza) jelszerűvé vált térképe.

Azaz már a táblákra vetett első pillantás és a tapasztalható ősvallási gyakorlat alapján is nyilvánvaló, hogy világmodellről van szó. E megállapítás segíthette volna a táblák megértését, azonban önmagában nem oldotta volna meg a tatárlakai táblák kérdését. Ugyanis – velem együtt – mindenki a további jelekre koncentrált, amelyek megfejtése korántsem ilyen egyszerű. Utólag azonban kijelenthetjük, hogy a figyelmen kívül hagyott körbe zárt kereszt (világmodell) léte megnyugtatóan alátámasztja Záhonyi András magyarázatának lényegét.

Azt persze a további hasonló leletek értelmezésének megkönnyítése érdekében jó lenne általánosan elfogadni és megérteni, hogy a kőkori írástudók jellemzően nem számlákat, vagy árukísérő jegyeket írtak az írásjeleikkel, hanem ősvallási jelentőségű világmodelleket.

A világmodellek olvasása pedig más követelményt támaszt a megfejtővel szemben, mint mondjuk egy novella, vagy egy levél – s ezt a kőkori olvasásmódot el kell sajátítania annak, aki hasonló terepen eredményt akar elérni.

Záhonyi András a jelek szerint ettől függetlenül is jó irányba indulva oldotta meg ezt a feladatot s felismert egy sajátos világmodellt.

Igaza van akkor, amikor más világmodellekre (például egy pontosan meg nem nevezett karanovói pecsétnyomóra) hivatkozva azt írja, hogy a jeleik csillagképek ábráiként is értelmezhetőek. Hasonló emlékeket (például egy karanovói pecsétnyomót) elemezve, ismételten megemlítettem én is, hogy ezeken égi jelenségek (a Nap és a Tejút) jelképeit láthatjuk – amelyek megfeleltethetők székely rovásjeleknek is.

A szár és a Tejút jele

Záhonyi András az első két táblát tekinti írást (csillagképek rajzát) hordozónak, a harmadikról megállapítja, hogy azok nem tartalmaznak írásjeleket. Ez azonban nem igaz.

Az, hogy mit tekintünk írásjelnek, nem lehet függvénye annak, hogy szerepel-e egyik, vagy másik általunk ismert antik írásrendszer jelei között. Vannak preírások is, amelyek jelei szintén jelentést hordoznak és szétválaszthatatlanul összefonódnak a valódi írásokkal.

A szimmetrikus kompozíció az égig érő fát ábrázolja két kecske között. Ez egy elterjedt ábrázolási konvenció, amelynek szimmetriatengelyét eleink az égigérő fával (a szár-ral) és a Tejúttal azonosították – azaz itt is egy égi jelenség jeléről van szó.

 

 

A székely írás szerepe

Záhonyi András eljutott egy olyan magyarázathoz, amely támogatja a világmodellekről és a székely írás kőkori eredetéről kifejtett álláspontunkat.

Ugyanakkor emlékeztet Badiny Jós Ferenc megjegyzésére is, miszerint „ha rovásjeleket azonosítunk a korongon, akkor azt nem lehet sumer képírásos (piktografikus) feliratnak tekinteni”.

Az – első pillantásra – ellentmondásosnak tűnő helyzet 1993-ban engem is visszariasztott a székely „f” betű jól látható megfelelőjének azonosításától.

Azonban az eltelt másfél évtized arra is megtanított, hogy az írás keletkezéséről és az írásrendszerek (különösen a székely írás) rokonságáról és eredetéről alkotott kép tisztázatlansága megakadályozza a tatárlakai táblák megfelelő értékelését is. A létező írásemlékek alapján módosítani kell az írás eredetéről tanított tételeket. Ha a táblán ott van a székely írás „f” (Föld) jelének megfelelője, akkor azt nem szabad kihagyni a magyarázatokból.

Nincs ugyanis olyan szabály, amely kizárná a sumér és a székely jelek közös előzményének alkalmazását egy jóval korábbi írásemléken. A tatárlakai írásemléket sem sumér, sem székely írásemlékként nem könyvelhetjük el, de megtalálhatjuk rajta mind a sumér, mind a székely jelek előképét. Ebből az következik, hogy a tatárlakai táblát készítő nép szójel-készlete több későbbi írásrendszer alapja lehet.

Ezért Badinyi Jós Ferenc fenti megközelítését tévesnek kell tartanunk. Nincs okunk arra, hogy a tatárlaki táblák írását csak egyetlen írással (vagy a sumér írással, vagy a székely írással) azonosítsuk. Az írásrendszerek poligenezisének feltételezésén alapuló elképzelések szükségképpen csődöt mondanak a tatárlakai táblák esetében.

Záhonyi András is megkérdezi a tanulmányában: – „Vajon miért csak néhány jelet sikerült rovásjelként értelmezni, s nem az összeset?” –

Nos, erre az a kézenfekvő válasz, hogy azért nem használták a többi székely jel előképét, mert ennyi is elegendő volt a mondanivaló kifejtéséhez.

A székely „f” (Föld) rovásjel előzménye a tatárlakai korong készítésekor Eurázsiában és Amerikában általánosan elterjedt volt. Feltehetően ugyanez volt a helyzet a csillagképek jeleivel is – hiszen a csillagképeket az egész világon hasonlóképpen látták. Ha kőkori eleink egy csillagképekből álló világmodellt akartak ábrázolni, akkor kézenfekvően használták az ismert jeleket: a körbe zárt kereszt alakú „Föld” jelet és csillagképek rajzát is.

Azaz eleink a csillagképrajzokat minden finnugrista óvatoskodás mellőzésével egyesítették a körbe zárt kereszttel és a többi székely párhuzamú jellel. Ezt joggal tették, hiszen az agyag mindent elbírt, s akkor még a kultúrpolitika sem korlátozta a székely írásjelek használatát.

A sumér írásban azért szerepelnek ugyanezek a jelek, mert az antik írásrendszerek monogenezis útján keletkeztek, s a közös ősforrásból (az ősvallás jelkincséből) egyaránt merített minden kultúrnép, amikor az írását megalkotta.

A tatárlakai táblák és Záhonyi András cikke példát szolgáltat annak belátásához, hogy a tatárlakai, a sumér és a székely jelek egyetlen közös forrásra, az általánosan elterjedt ősvallási jelkészletre mennek vissza. Igaz, hogy a szerző e felismerés jelentőségét nem ismerte fel. Megemlíti ugyan, hogy a táblákon látható homokóra alakú jel a sumér írásban az Orion csillagképet is, meg az „atya” szót is jelölte; azt azonban nem ismerte fel, hogy ez egyúttal a székely „ty” (atya) jel megfelelője is.

A székely „ty” betű ugyanis a Nimród ősapánkat ábrázoló Orion csillagkép rajza. Az ezzel kapcsolatos felismeréseinket több alkalommal is kifejtettük már. A 6/c. ábrán felmérhető az is, hogy a székely írás „ty” jele valóban az Orion csillagkép lineáris rajza.

Záhonyi András fenti közlése a homokóra alakú tatárlakai és sumér jelek összefüggéséről akkor is a székely „ty” betű és a székely írás (kőkori ősvallási jelkészletből való) eredetéről alkotott hipotézisünk megerősítése, ha ezt ő maga nem ismerte fel.

Záhonyi András álláspontja

A szerző szerint a korong alakú táblán az égi egyenlítő állomásait tüntették fel, a csillagképek rajzai és egyúttal sumér csillagképek nevei szerepelnek rajta. A korong rajzolatában az Ikrektől a Nyilasig egymás után következő csillagképek láthatók. Ezeket a csillagképeket a Kr. e. 5000 körüli időszakban a tavaszi napéjegyenlőség idején láthatták egyszerre az égbolton. A korong jeleit sumér képjelként értelmezve a Nyilas, a Kos és – az Oroszlán alatt húzódó – Hidra nevét sikerült elolvasnia.

A téglalap alakú táblán szintén csillagtérképet azonosított. Ez a tábla a Kos és az Ikrek (Orion) közötti területet ábrázolja.

A harmadik (kecskés) táblát – tévesen – puszta képnek tekintette; nem gondolván arra, hogy az írásjelek jó része egy-egy képből alakult ki, ezért a korai írásemlékeken képszerű jelekkel is találkozhatunk. Azaz a kecskés tábla is ugyanúgy elolvasható és megérthető jelentést hordoz, mint a másik kettő. A jelei valóban képszerűbbek, mint a másik két tábla jelei, de a korai (pontosabban: antik jellegű) írások esetében ez a kevert alkalmazás megszokott jelenség.

Az írástörténeti környezet, amelyben a táblák születtek

 

Joggal merül fel a kérdés, hogy kik készítették ezeket a táblákat és milyen volt a világuk a táblák készítésekor. Természetes, hogy nem tudunk ezekre a kérdésekre kimerítő választ adni; amint az is természetes, hogy meg kell próbálnunk összefoglalni azt a keveset, amit elmondhatunk.

A táblák beleillenek abba az írástörténeti képbe, amit eddig is ismertünk erről a korról, azaz hogy az írásemlékek ekkor jórészt szójelekkel íródtak, az ősvallás témáit és a világképet rögzítették. A tatárlakai táblák szintén a világot ábrázolják, ahogyan ez e korban szinte minden írásemlék esetében tapasztalható.

Az íráshordozó az agyag, az írástechnológia ennek megfelelően az agyagba rajzolás. Azaz nem ékírásról és nem rovásírásról van szó, hanem karcolt jelekről.

A jelformák kisebb része mindennapi írásbeliségről árulkodó lineáris jelegű jel (például a körbe zárt kereszt), többségük a képszerűségét valamelyest megőrizte. Néhány további jel kifejezetten képszerű (a kecskés táblán). Ez a grafikai kevertség jellemző az ősvallási jelhasználatra.

A jelek abból az általánosan ismert ősvallási jelkészletből származnak, amely az interglaciális idején alakulhatott ki az Éden (a Közel-Kelet) területén. E jelkészletet az Édenből mintegy 40 000 évvel ezelőtt szétrajzó népcsoportok magukkal vitték Eurázsia és Amerika tájaira, de megmaradt a Közel-keleten is (így jutott a sumér jelek közé).

A táblák nyelve

A táblákról – két szójel kivételével – pillanatnyilag nem lehet eldönteni, hogy milyen nyelvű nép készítette őket. Nincs rajtuk összefüggő szöveg, s a jelpárhuzamok sem egyetlen írásrendszerbe tartoznak, hanem kifejezetten nemzetköziek. A tatárlakai táblák jeleit nem lehet folyamatos, hosszú szövegként visszaadni, ezért a táblák szövegének belső elemzése aligha lehet döntő a tatárlakai nyelv meghatározásakor.

Mégis számíthatunk arra, hogy az egyes jelek olvasatát valamikor meg tudjuk majd állapítani, vagy meg tudjuk becsülni.

Erre az ad reményt, hogy az egyes csillagképeknek lehetett saját neve a táblák készítésekor, s ez a név a hozzá tartozó jellel együtt öröklődhetett a tatárlakai nép leszármazottai és rokonai körében a nyelvben is, meg az írásban is. Az írásjelekhez kötődő jelentés és nyelvi anyag segítségével esetenként sikerülhet a tatárlakai csillagképnevek rekonstrukciója is.

A táblák két jelének hangzósítása a fenti elv alapján a következőképpen történt:

Az Oriont idéző jel a kínai és a sumér írásban is az atya szójele, a székely írásban pedig a „ty” hangot jelöli (amely az atya szójeléből rövidült le az akrofónia során). Ebből következően a tatárlakai nyelvben az Orion csillagképnek aligha volt külön neve, inkább csak atyaként emlegethették a csillagképet is.

Ha azt akarjuk meghatározni, hogy ez a csillagnév miképpen hangzott a tatárlakai nyelvben, akkor a kínai fu „atya”, sumér ada „atya” és magyar atya szóból indulhatunk ki. A kínai szó kakukktojásnak (vagy az apa leszármazottjának) tűnik, a sumér és magyar szó pedig rokonnak. A sumérek és a magyarok földrajzilag is közelebb vannak Tatárlakához. Ezért azt gondoljuk, hogy a tatárlakai nyelvben az Orion csillagképet az ada, atya szavakh hasonló névvel nevezték meg – azaz elolvastunk egy szójelet.

Okunk van azt feltételezni, hogy e két nyelv rokonát használták a neolitikus Tatárlakán is – ha a tatárlakai írásjelek a sumér és a magyar írásrendszerben maradtak meg leginkább.

Ez utóbbit erősíti meg a korábbi szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyarul elolvasható felirata is.

A fenti gondolatmenettel és további leletek segítségével valamikor talán hangzósíthatjuk a további tatárlakai csillagképneveket is. Erre kevés esélyünk van (azonban hasonló gondolatmenettel a kecskés tábla égigérő fája a szár szójele lehet). Csak a körülmények szerencsés összejátszása esetén lehetünk többé-kevésbé bizonyosak a szótövekben. A szavak pontos hangalakjáról (ragozásáról, képzéséről) azonban ennél is nehezebb lesz képet alkotnunk.

Nem értünk egyet Záhonyi Andrással, aki sumér csillagkép-neveket lát a táblákon. Nyilván azon az alapon feltételezi ezt, hogy a sumér jelkészletben szerepelnek az általa tárgyalt jelek. A sumér jelkészlet alapján valóban fel lehet ismerni a táblák tartalmát (csillagtérkép voltát), de további segítség nélkül nem lehet egyértelműen azonosítani a táblát készítő nép nyelvét.

A nyelv azonosítására csak abban az esetben számíthatunk, ha – mint azt az atya és a szár esetében láttuk – több egybehangzó adat alapján tehetjük ezt meg.

E jelek a kőkorban „nemzetköziek” voltak, de ezek párhuzamait Záhonyi András nem tárta fel, nem értette meg. Ráadásul figyelmen kívül hagyott néhány táblán szereplő jelet is (a körbe zárt keresztet és a faábrázolást), valamint a jelek székely és egyéb vonatkozásait. A sumér nyelv feltételezésére semmi oka nem volt azon kívül, hogy az írást – a „tudomány” eddigi (semmivel nem bizonyított) álláspontja szerint – a sumérek találták fel.

A Záhonyi András által nem vizsgált tények tovább árnyalják ezt a képet.

A táblán olyan jelek is szerepelnek, amelyek a székely írásban is megtalálhatók, vagy székely jelekkel rokoníthatók. Ezek segítségével ugyanúgy megérthető (valamilyen fokon) a táblák mondanivalója, mint a sumér jelekkel. Az „f” (Föld) és „sz” (szár) jel alapján nyilvánvaló, hogy világmodellekről van szó; a „ty” rovásjellel rokon Orion-ábrázolás alapján pedig a csillagképek szerepeltetésére, csillagtérképre is gondolhattunk volna.

A sumér jelek kétségtelenül többet árulnak el a táblák csillagtérkép voltáról, de semmivel sem árulnak el többet a táblák nyelvéről. A csillagképek jelei ugyanis – mint azt az „atya” jel esetében láttuk – más írásrendszerekben is megtalálhatóak, csak az bizonyos felőlük, hogy az egész akkori „művelt világ” ismerte őket.

Ez önmagában nem lenne kizáró ok, azonban semmi sem utal arra, hogy a sumérek valaha is a Kárpát-medencében éltek volna (míg a magyarok kárpát-medencei jelenlétét pl. a genetikusok Eu-19 haplotípusra alapozott elméletei valószínűsítik).

Azaz pusztán a táblákról jelenleg rendelkezésre álló írástani ismeretek alapján nem lehet a sumér nyelvet azonosítani.

A környezet jelei és írásemlékei ugyanakkor további segítséget nyújtanak.

Ezek közül elsősorban a 7500 éves (tehát a tatárlakai tábláknál idősebb) szentgyörgyvölgyi tehénszobor szójelei a legfontosabbak, mert ezek összefüggő és zárt rendszert alkotnak, amelyből csak a magyar nyelvre lehet következtetni.

További segítséget jelent a nyelv meghatározásakor a genetikusok (fentebb említett) elmélete, amelyet az Eu-19 haplotípusra alapoztak, s amely szerint a jelenlegi magyar lakosság zömének ősei nagyjából 40 000 évvel ezelőtt vándoroltak be a Kárpát-medencébe.

Hasonló alátámasztást jelent Mario Alinei etruszkológus álláspontja is, aki szerint az etruszkok a magyarok legközelebbi rokonai, akik a Kárpát-medencéből vándoroltak Itáliába.

Nem akarjuk ezek alapján azt állítani, hogy a tatárlakai táblákat a magyar nép alkotta volna meg. Csupán azokat a körülményeket soroltuk fel, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni a táblák leírásakor.

A legkézenfekvőbb annak feltételezése, hogy a táblákat a sumérek, az etruszkok és a magyarok közös ősét jelentő nép alkotta meg, de ez egyelőre alig több a találgatásnál.

Az ismert adatok alapján ez hihető, de a nagy horderejű kérdés további alátámasztást igényel.

Szerencsére – amiképpen a szentgyörgyvölgyi magyar felirat felbukkanását megjósoltuk az ásató régésznek – ugyanúgy számíthatunk további írásemlékek feltárására is, amelyek ugyanebbe az irányba mutatnak majd.

Összefoglalásképpen megismételjük, hogy semmi okunk sincs azt feltételezni, hogy a sumérek valaha is itt éltek volna a Kárpát-medencében; maguk a táblák pedig túl keveset árulnak el ahhoz a nyelvről, hogy a táblát készítő nép nyelvét pontosan meghatározzuk.

A tatárlakai jelkincs kapcsolatrendszere, a két elolvasott és hangzósított szójel (az atya és a szár), a környezet írásemlékei (a szentgyörgyvölgyi tehénszobor és a Tordos-Vincsa kultúra jelkészlete), valamint a népesedéstörténeti körülmények alapján azonban egy vázlatos képet mégis alkothatunk a táblákat készítő népről.

Ez a nép 35-40 000 évvel ezelőtt a Közel-Keletről vándorolt a Turáni-alföldön keresztül a Kárpát-medencébe, magával hozva az interglaciális idején a Közel-Keleten kialakított, idővel nemzetközivé vált jelkészletét.

Oldal: A tatárlakai táblák
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2024 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat