Varga Géza: A székely rovásírás

Amint az 1. ábrán látható, az írásemlék három teljesnek mondható sorból és az alattuk lévő "tprus" jelből áll, amelyet (a jelsor elvétése miatt, javításképpen) a negyedik sorba írtak egyedül. Az írásemlék (a cikkünk témáját képező "us" jelet is tartalmazó) részlete látható egy korábbi írásunkban, amelyben a "tprus" jelről esett szó.

*** 

Ezek közé a "csodabogarak" közé tartozik a nikolsburgi ábécében előforduló „us” hieroglifa is, amelynek eddig elfogadott nevét, jelentését és hangértékét Friedrich Klára megalapozatlanul vonja kétségbe. A cikk sajnálatos tévedéseket tartalmaz, egyúttal azonban jó alkalmat szolgáltat az „us” jellel kapcsolatos felismerések összefoglalására.

2. ábra. A nikolsburgi ábécé "us" (ős) jele a Tejút hasadékában karácsonykor kelő napistent ábrázolja a székely írás "sz" (szár "úr") jelével azonos függőleges vonallal

A nikolsburgi ábécé jelentősége

A nikolsburgi ábécének nevezett jelsor a székely rovásírás fontos emléke. Olyan adathalmaz, amelyre őstörténet építhető, mert a jelkészlete és a jelsorrendje is a déli magaskultúrák világába, azon túl pedig a kőkorba vezet. 

Kitűnően illusztrálja például a székely írás szó-szótagoló szerkezetét. Az írásemlék nevében alkalmazott "ábécé" megjelölés éppen ezért nem is pontos, hiszen a betűkön kívül a több hangot jelölő ligatúrák, szótagjelek, szójelek is megtalálhatók benne (továbbá egy írásmutatvány: az ámen szó is szerepel a végén). A székely írás tehát egy szó-szótagoló írásrendszer, amely megfelelő betűkészlettel is rendelkezik. A hasonló szerkezetű írásrendszerek évezredekkel ezelőtt voltak divatban s ebből következően évezredekkel mérhető a székely rovásírás kora is. (1) 

Fontos írástörténeti adat a nikolsburgi jelsorrend is, amelynek legközelebbi párja a Kr. e. 1500 táján hurriták által is használt ugariti ékírás jelsorrendje. (2) 

A nikolsburgi ábécé jeleinek száma 46, ami önmagában véve is elgondolkoztató, hiszen az írástörténészek e jelszámból azonnal szótagírásra következtetnének minden más írásrendszer esetében. (3) 

Szálkás jelformái nem csupán szépek, hanem a keletkezés körülményeire utalva a fentebb mondottakat is megerősítik. Képi tartalmuk cáfolja a magyar kultúrát az északi erdőkből származtató finnugrista feltevéseket. Például az „u” rovásjel a bronzkori fém félkészöntvények rajza (a jelölt hang pedig a hurrita ushu „réz” szó tövével, a magyar vas szó „őskő” jelentésű egykori /v/aske alakjával függ össze). (4) Az „aty” és „ety” rovásjelek alakja az Orion csillagképet – Nimród atyánkat – ábrázolja (a jelölt hang pedig a hurrita atta „atya” és a magyar atya szó mássalhangzójával van kapcsolatban). (5) A nikolsburgi jelformák közül 19 azonosítható a hurriták lakta Urartui Birodalomban használt urartui hieroglif írás jelformáival. (6)

Sokáig úgy tűnt, hogy egyedül a nikolsburgi ábécében fordul elő az „us” jel. (7) Ha itt nem szerepelne, akkor nehezebben ismerhetnénk fel az énlakai ligatúrás életfa rovásjelekből rakott montázs jellegét. (8) Pedig ez az énlakai ligatúra fontos összekötő kapocs, amely segít észrevenni a népművészeti, uralmi és vallási jelképek között; a honfoglalók, a hunok és más népek tárgyain lévő írástörténeti és őstörténeti jelentőségű párhuzamokat. (9) Ha például a hunok használták a ligatúrát, akkor használniuk kellett a ligatúra elemeit, a székely rovásjelek előképeit is - amelyeket a magyar nyelv számára alkottak valaha. Mindezeket megértve tisztábban láthatunk a székelyek eredete és a hun-magyar azonosság – tehát az első évezred magyar őstörténetének döntő kérdésében. (10)

3. ábra. Egy korondi gyertyatartó részlete a tulipánábrázolással azonos Isten (us + ten) szójellel; a népi tulipánábrázolások közepén gyakran szerepel az "us" jel; tulipán szavunk Dalipinu/Telepinu hatti/hettita isten nevéből kelekezett (a hettita-magyar kapcsolatot alátámasztja, hogy a hettita hieroglif írásnak kb. 20 jele azonosítható székely jelekkel)

Melyek is azok a tévedések? 

A szerző szerint: „Az 1483-ban megtalált (11) Nikolsburgi Ábécé bogárjeleivel kapcsolatban érthetetlen a tisztelt kutatók magabiztossága a hangértéket illetően, ugyanis a rovásjelek fölé írt hangértékek szinte teljesen olvashatatlanok. … A köztudatban US (nak nevezett) jelbe az USTEN, ŐSTEN, ŐS szavakat magyarázzák bele, holott a fölé írt, de áthúzott hangérték semmiképpen nem US. Az első két betű nagy valószínűséggel TP…” 

Igen, mint az ábránkon látható, valóban át van húzva az „us” jel fölé írt „tprus” szó. Ezt ugyanis a jelsor leírásakor az ismeretlen rovástudó előd vagy hatszáz évvel ezelőtt eltévesztette. Szerencsénkre ő maga ki is javította a hibát: áthúzta a téves szöveget s alá írta helyesen az „us” szót. Az már egy másik kérdés, hogy ez a hatszáz éves „us” annyira hasonlít egy mai g-re, vagy q-ra, hogy Friedrich Klára nem ismerte fel. (12) A latin kéziratok olvasása külön tudomány, amit az egyetemeinken el lehet sajátítani. Akik ilyen képzésben nem vehettek részt, azoknak érdemes elolvasni a feliratot közlő Jakubovich Emil 1935-ben megjelent tanulmányát. (13) Az általa adott ismertetés ma is mértékadó. A két fenti jel így szerepel a leírásában: „jellel betoldva: tprus, tprus áthúzva: us”.

Az egykori rovástudó ugyanis a jelsor vége felé haladtában leírta az utolsó előtti jel (a „tprus”) nevét, de ez alá véletlenül az utolsó jelet (az „us”-t) rajzolta. A hibát úgy javította ki, hogy a „tprus” jelnevet áthúzta s aláírta az „us”-t, ahogy arról már esett szó. A harmadik sorból kimaradt „tprus” jelet pedig egy sorral lejjebb rajzolta meg, fölé írván a „tprus” jelnevet. Azt is jelezte, hogy ennek a negyedik sorba került magányos jelnek hol lenne a helye valójában. A harmadik sor megfelelő helyére (az „us” elé) ugyanis egy alig észrevehető (kettős kereszt alakú) jelet rajzolt s ugyanilyet tett a negyedik sorban lévő „tprus” jelnév elé is. A mai nyomdai korrektorok is ugyanezt az elvet használják a beszúrások jelölésére.

A szerző szerint további „komoly csúsztatás is történt e szép („tprus”) jellel (mert) nem az ábécében, a betűk sorában szerepel, mint ahogy néhány műben helytelenül látható, hanem alattuk … Tehát helytelen az ábécé soraiba építve megjelentetni. … E jel nem a betűrend része, hanem az ábécé lejegyzőjének névjele, monogramja.”

Néhány szerző valóban nem a nikolsburgi jelsor hű képét közli, hanem annak javított változatát. (14) Az effajta jelsorok példájaként a szerző az én kötetemből (15) vette az illusztrációt, tehát joggal keresem rá én a mentségeket. 

Az első mindjárt az a nagyon kézenfekvő ok, hogy a jelnevek – ahogy azt Friedrich Klára is megállapította – az eredetiben szinte olvashatatlanok. Éppen ezért a jelneveket írógéppel írtam a jelek alá, hogy az ábra használható legyen. 

A változtatásaim második vonulatát a jelnevek alkotják, amelyeket közelítettem a ma szokásos jelölési módhoz. Például az eredeti „ac” jelnév helyett „ak”-ot írtam, hogy az olvasó helyesen következtessen a jel hangalakjára. Az ilyesfajta átdolgozás során hibázhatunk is, ezért a hasonló átírások szerzőnként eltérőek lehetnek. Az én változatom jellegzetessége az „ety” jelnév, amely az eredetiben még „echech” volt. Itt a rovásjel formája alapján következtettem a helyes hangalakra. 

További korszerűsítésként a „tprus” jelet beszúrtam a harmadik sorba. Pontosan oda, ahová a hatszáz évvel ezelőtt élt rovástudó elődünk kijelölte. 

Ma is úgy gondolom, hogy az ilyesfajta javított ábra szükséges, mert az olvashatatlan írásemlékkel nem sokra megy az olvasó. Abban igaza lenne Friedrich Klárának, ha azt kifogásolná, hogy az ábraszövegben nem jeleztem világosan: itt egy javított változatról van szó. Hiszen akadhat, aki az írógéppel írt szöveget az 1400-as évekből valónak gondolja.

Mindenesetre e javított ábrát többen átvették, mert máig sincs jó kép közforgalomban erről a rovásemlékünkről (16) s mert a javított ábra használható. A sors különös fintora, hogy a javított nikolsburgi ábrámat (a megkérdezésem nélkül) az az Akadémiai Kiadó is megjelentette, amelyik az ábrámat tartalmazó kötetem kiadását (minden indoklás nélkül) elutasította 1999-ben.

Melyik szavunkat jelöli az „us” jel?

Ős szavunk mai alakja csak a XVIII. század második felétől igazolható, első fennmaradt alakváltozatai: ausi, esu, vsu, ise, vs, vus. Ezek az eltérések nem magyarázhatók csupán a korabeli latin írásunk fogyatékosságával, megengedik egy eredeti usu/vus/us hangalakú szó feltételezését is. S nincs okunk kételkedni abban, hogy ez utóbbit írta a nikolsburgi ábécé lejegyzője a jel fölé.

A jelforma párhuzamai is segítenek a jelentés tisztázásában. A vámfalui fazekasok „Isten szeme”, a veleméri parasztmesterek „Isten valamicsodája” néven emlegetik ezt az elterjedt fazekasmintát. Az énlakai „Egy az Isten” kezdetű rovásfelirat keretében látható, fentebb említett ligatúra a „gy”, „us” és a „tn/nt” rovásjelekből áll, azaz könnyű belőle az „eGY USTeN” olvasatra következtetni. E ligatúrának hun, horezmi és hettita megfelelői vannak s a hettita hieroglif írásban az „us”-nak megfelelő jelforma éppen az „Isten” szójele. 

Az „us” jel keresztény változata a mandorla, szilvamag alakú ívében szokásosan Szűz Mária áll, karján a kisded Jézussal - azaz a mandorla Jézus születésére emlékeztet. Ezt a születésnapot karácsonykor ünnepeljük, amikor a Nap éppen a Tejút hasadékában kél. Vagyis az „us” jel a Tejút hasadékában kelő napistent ábrázolja. Ezért kapcsolódik az isten szó és fogalom oly makacsul e jelforma legkülönfélébb előfordulásaihoz. 

Az isten első szótagja az ős szavunkkal azonos eredetű, az utótag pedig a világ megszemélyesített forgástengelyére (a Tejútra) utal. A felsorolt összefüggések még akkor is lehetővé tennék az „us” hangalak rekonstrukcióját, ha a nikolsburgi emlékből hiányozna ez a rovásjel, vagy ha tényleg olvashatatlan lenne a jel neve. 

A kínai írásban hasonló formájú a főút fogalomjel, mert a kínaiak az eget a földdel összekötő Tejútat tekintették a legfontosabb útnak. Ahogy (hozzánk hasonlóan) a szibériai mítoszok is útnak mondják a Tejútat. 
A fenti adatok összefüggő teljes rendszert alkotnak, amely garantálja, hogy az „us” rovás az ős szó jele, egyúttal napisten ősünknek és a Tejút hasadékának vonalas rajza.

5. ábra. Pácini reneszánsz sgraffito; a tulipán szárán (a Tejúton) van az "us" jel; a növény kettőskereszt alakú - mert a kettőskereszt a Tejút szárát és az azt a két napforduló idején keresztező nappályát ábrázolja

Jegyzetek

(1) A finnugrista áltudománynak a székely írás eredetéről nincs komolyan vehető mondanivalója. Nem tekinthető tudományos igényű hipotézisnek Vékony Gábor e tárgyban legújabban megjelent önellentmondó álláspontja sem, amely szerint: „Az ősmagyar írás (az) arameus írás átvétele (amelyen) lényeges változtatásokat kellett végezni akkor, amikor egy egészen más szerkezetű nyelvet, egyebek között a magyart kísérelték meg rögzíteni. Ezt az átalakítást nagyobb mértékben a török népek végezték el, akik a sémi írás alapján egy tulajdonképpeni szótagírást alakítottak ki. A magyar írásrendszer a töröknél sokkal inkább megőrizte az eredeti sémi, arameus rendszert, tehát a török írásbeliség újításai ide már nem jutottak el, annak ellenére, hogy ezt az írást a magyarság … biztosan a bolgár-törököktől tanulta.” (Magyar őstörténet, magyar honfoglalás, Nap Kiadó, Budapest, 2002., 195. o.) 

Ha ugyanis ez igaz lenne, akkor azt írástörténeti paradoxonnak kellene tekintenünk. Az írást átvevő népek ugyanis nem szoktak az átvehető kényelmes írásrendszernél rosszabb (az írástörténet által már meghaladott típusú) saját rendszert kialakítani. Az írásadaptációk éppen ellenkező eredménnyel szoktak járni: eleve csak a legjobb módszereket veszik át; azokat mintegy rögzítve és továbbfejlesztve (Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, 1993., 22-28. o.; Varga Géza: A székely rovásírás eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, 1998., 48. o.). Egy már alkalmazott írástörténeti vívmány elhagyására, egy fejlettebb írásrendszer lerontására eddig csak a sémi írásrendszerek szolgáltattak példát, amelyek ugyanis a korábbi írásrendszerekben alkalmazott szójeleket, szótagjeleket és magánhangzókat figyelmen kívül hagyva egy mássalhangzós írást fejlesztettek ki. Mivel a sémi nyelvek nem igénylik a magánhangzók jelölését, ezért esetükben érthető a radikális jelszám-csökkentés. A ragozó török és magyar nyelv azonban kezdettől megköveteli a fejlettebb, valódi és teljes betűírás alkalmazását – itt tehát a visszalépés: a szó-szótagírás újbóli „feltalálása” sohasem lehetett cél. Ha a magyar írásrendszerben a tökéletes betűírás mellett mégis felismerhető a szó-szótagoló technika maradványa, akkor ez annak jele, hogy írásunk korábbi az arameusnál s valamelyik hurri jellegű rendszer rokonságába tartozhat. 

(2) Mint azt Vékony Gábortól (Későnépvándorláskori rovásfeliratok a Kárpát-medencében, Életünk könyvek, 1987., 20. o.) tudjuk - a török jelsorrendnek „semmi köze” a nikolsburgi ábécé latinos jelsorrendjéhez, amely leginkább az ugariti jelsorrenddel vethető össze. Azaz a székelyeknek újra fel kellett volna találniuk ezt az ugariti jellegű sorrendet - ha a törököktől kapták volna az írásukat.

6. ábra. Vámfalui tányér, peremén négy darab - a fazekasok szerint - "Isten szeme" mintával; amely a hettita hieroglif írás "isten" szójelének és a székely írás "us" (ős) szójelének megfelelője

(3) A székely rovásírással a kultúrpolitika tesz kivételt. Ha ugyanis elismernék az írás szó-szótagoló jellegét, akkor nyilvánvalóvá válna, hogy nem lehet viszonylag kései írásrendszer s nem származhatott az arameus, vagy a föníciai írásból, mert annál ősibb típust képvisel. Az írástörténettel foglalkozó, de annak alapfogalmaival sem bíró hazai szerzők betűírásként tárgyalják a székely rovásírást. A több hangértékű jeleket érthetetlen csodabogarakként említik, elkerülve velük kapcsolatban a szójel és a szótagjel szavak használatát.

(4) Varga/1998/6.

(5) Varga/1998/46.

(6) Varga/1998/86,87. (Az írásjeleken túl számjelek is azonosíthatók!)

(7) Németh Gyula még azt írta: „Rejtelmes – legalább egyelőre – a nikolsburgi ábécé us jele is” (A magyar rovásírás, A magyar nyelvtudomány kézikönyve, MTA, Budapest, 1934. 23. oldal.) Az „us” kérdésében az Akadémia tudománya azóta sem gyarapodott.

(8) Varga/1993/102.

(9) Varga Géza: A székelység eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, 2001., 164. oldal.

(10) A székely rovásírás hasonló jellegzetességei azt bizonyítják, hogy a magyar kultúra nem az északi tajgából, hanem a legkorábbi déli civilizációk köréből származik. Ezért nagy mindazok felelőssége, akik a székely írásról szamárságokat írnak és közölnek, mert – szándékuk ellenére - jelentős érvet ütnek ki a fennmaradás jogáért küzdő nemzet kezéből. A cikkben kifejtetthez hasonló alaptalan zavarkeltés a rovásírással szembeni indokolatlan bizalmatlanságot erősítheti. Ezzel végső soron azokat támasztja alá, akik szerint a székely rovásírás primitív (Nemeskürty István: Mi magyarok, 1997. 13. o.), akik szerint ezzel komoly ember nem foglalkozik (Dienes István: A Kalocsa környéki rovásemlékről, Rovásírás a Kárpát-medencében, Magyar Őstörténeti Könyvtár, Szeged, 1992., 31. o.) s akik szerint az sem világos, hogy miért kell ezzel egyáltalán foglalkozni (Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i), Erdélyi Múzeum, 1996. 1-2. füzet.). 

(11) Azt az ősnyomtatványt, amelynek hátsó borítójába kötve rejtőzködött 1933-ig a nikolsburgi ábécét tartalmazó hártyalevél, 1483-ban nyomta A. Koburger sajtója. A valóság tehát éppen az ellenkezője annak, mint amit a szerző állít: 1483-ban nem megtalálták, hanem elrejtették a nikolsburgi ábécét. 

(12) A kétszer is leírt „tprus” szóban, valamint az „us” szóban is hasonlóképpen szerepel ez a két betű. Az „s” szokásos alakja egyébként ábránkon a felső jelsor közepén lévő „st” rovás feletti latin est betűsorban jól tanulmányozható.

(13) A székely rovásírás legrégibb ábécéi, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1935. 2. o.

(14) Róna-Tas András szövegszerkesztővel készített táblázatba rakta a nikolsburgi jeleket, az eredeti jelnevekkel és azok mai átiratával együtt. (A honfoglaló magyar nép, Balassi Kiadó, Budapest, 1996., 336. o.) A tprus azonban kimaradt a táblázatából; pontatlanul, vagy hibásan másolta le az „o”, az „s” és a „t” formáját; az „n” jelét pedig az eredetin látható zsírfolt rajzával egyetemben ültette át a táblázatba. Elkerüli e hibákat, ha az eredeti olvashatatlan másolatát közli a kötetben – ahogy azt mások is megtették már – de mire mennénk vele?

(15) A székely rovásírás eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1998, 13. o.

(16) Én a közelmúltban kaptam egy kitűnő színes fényképet a Svájcban élő Pálffy Ottótól, amiért itt mondok hálás köszönetet.

(17) A kötet, amelyben tudtomon kívül használták fel az általam készített ábrát és jelnév-értelmezéseket: A világ nyelvei, főszerkesztője: Fodor István nyelvész, kiadta az Akadémiai Kiadó 1999-ben Budapesten. Az ábra e tízezer forintért kapható mű 895. oldalán díszeleg. A kiadótól később kaptam néhány kötetet a műből s ezzel a szerzői jogi kérdés a lovagiasság szabályai szerint rendeződött.

(18) A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976.) ős szócikkének adatai.

(19) Varga Géza: A magyarság jelképei, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1999., 35. o.

(20) Varga Géza: Mítoszok őre, Velemér, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2000., 86. o.

(21) Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, 1993., 102. o.

(22) A vallási képzetek korát jelzik az „us” jel kőkori előzményei a Mas d' Azil-i kavicsokon és a prekolumbián sziklarajzokon (Varga/1998/87). 

(23) A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (Akadémiai Kiadó, Bp., 1970., 242. o.) szerint isten szavunk előtagja „az ős főnév eredetibb is alakváltozatából keletkezhetett”.

(24) A kőkorszaki mítoszok sokszor segítenek megérteni a nyelvi összefüggéseket. Tudjuk, hogy az ősidők isteneit esetenként a világtengellyel azonosították s hogy az istenek néha a tengerből tűntek elő, népüket a civilizáció fogásaira (például az állatok tenyésztésére) tanítani. Nincs-e okunk arra gondolni, hogy éppen e mítosznak köszönhetően szerepel tűnik, tenger, tanító, tengely, tenyészt és isten szavunkban a ten, vagy változata? S hogy ez a képzet valamiképpen a Tejút hasadékában évente újjászülető Nap alakjához kötődik?

(25) B. Karlgren: Grammata serica recensa, The Museum of Far Eastern antiquities, Stockholm, 1957., 1007/a-i jelek.

(26) A magyar krónikák királylistája az isteni Nimródig nyúlik vissza. Azaz a krónikás hagyomány szerint is a halhatatlan Istent tekintettük egykor az ősünknek, ahogy ez az „us” jel elemzése során újra feltárult előttünk.

7. ábra. Veleméri rajzos sindü, tetején az Isten jelével, a székely írás "us" (ős) szójelének népi megfelelőjével

8. ábra. Obi-ugor nemzetségjelek Csernyecov nyomán; a madarakon (egy széles körben elterjedt ősvallási ábrázolási hagyománynak köszönhetően) székely rovásjelek megfelelőit szerepeltetik, közöttük megtalálható az us "ős" jelünk megfelelője is - ami arra utal, hogy a turul annak az istennek a jelképe, akitől az ősvallási elképzelések szerint származunk (ezt az Emese álma monda is említi)

9. ábra. A hettita "isten" fogalomjel Gelb nyomán

10. ábra. Az énlakai "Egy usten" ligatúra szójelekből összeállított mondatjel, amelynek közel négyezer éves párhuzamai vannak; a ligatúrát festő Muzsnai György ismerte a rovásírást, mert az unitáriusoknak ezt a kedvenc bibliai idézetét rovásbetűkkel is felírta a templom mennyezetére 

11. ábra. Equadori istenábrázolás az ős jelével 

(Manuel Palacios nyomán)