Varga Géza: A székely rovásírás

Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

 

Szerzők

 

Torma Zsófia

Csicsókeresztúron született 1832szeptember 27-én. Meghalt  Szászvárosban, 1899november 14-én. Magyar ősrégész, Torma József (1801–1864) történész leánya, Torma Károly (1829–1897) régész, országgyűlési képviselő testvére.

Szászvárosban telepedett le és Hunyad vármegye csigatelepeit kezdte tanulmányozni. Rómer Flóris régész és Vén András helyi tanító javaslatára Tordos őstelepét kezdte ásatni, ahol meglepő felfedezésekre jutott. A szerencsés kezdetet Déva közelében a jelzett völgyön, Nándor-Válya (hajdan Ság), Nándor s főleg a nándori barlang őstelepeinek kutatása követte. Téglás Gábor külön füzetet írt a leleteiről. 1876-ban külföldi tanulmányutakat tett, kétszer is részt vett a német antropológusok gyűlésein, ahol kiváló szakemberekkel konzultált, főként a szimbolikus díszítésű edények jelentőségéről.

Első felolvasásait az Erdélyi Múzeum-Egyesület, majd az 1881-ben Déván létrejött Hunyadvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat gyűlésein tartotta és e két társulat évkönyveiben közölte értekezéseit. 1899-ben, halála előtt fél évvel, királyi engedéllyel kapta meg a kolozsvári egyetem bölcsészdoktori oklevelét. Több tudományos és jótékonysági egyletnek is tagja volt. Régészeti gyűjteményét halála után az Erdélyi Múzeum érem- és régiségtára őrizte.

Művei:

 

  • 1879 Hunyadvármegye neolith-kőkorszakbeli telepek. Erdélyi Múzeum.
  • 1880 A nándori barlangcsoportozat. Erdélyi Múzeum, VII.
  • 1887 A római uralom előtti Dácziának planeta cultusáról. Erdélyi Múzeum.
  • 1894 Ethnographische Analogien. Ein Beitrag zur Gestaltungs- und Entwicklungsgeschichte der Religionen. Erdélyi Múzeum. (Ism. Liter. Centrablatt 10).
  • 1896 Hazánk népe ős mythosának maradványai. Deés.
  • 1897 A tordosi őstelep és hazánk népe ősmythosának maradványai (Hunyad vm. monográfiájában, Budapest.
  • 1902 Hunyad vármegye földjének története az őskortól a honfoglalásig, in: Hunyad vármegye monográfiája, Budapest.

 

A neolitikus Tordos-Vincsa kultúra nyomait felfedező régésznő az általa talált cserepeken a kultúra gazdag jelkészletét tárta fel és adta ki. A jelek közül négyet a székely írás jeleivel vetett össze. A modern kutatások ezeket a felismeréseit igazolták: a Tordos-Vincsa kultúra jelkészlete a székely rovásírás közeli párhuzama, vagy előzménye.

 

Fischer Károly Antal

Szülei budai sváb szőlőtermesztők voltak, ő maga katonatiszt lett, szolgált Erdély helyőrségeiben is. A sors nem volt kegyes hozzá, sok igazságtalanság érte. Téves hadbírói ítélet miatt a rangját elvesztette, ennek következtében magánélete tönkrement. Évekkel később az ítéletet módosították, rangját vissza is kapta, de a megaláztatás sebei soha nem gyógyultak be. A MÁV-nál helyezkedett el, mint vasúti tisztviselő.

Ifjú korától a rovásírásnak és a magyar őstörténet kutatásának szentelte minden szabad idejét és pénzét. Kutatásai során arról győződött meg, hogy a szkíták-hunok-avarok utódai vagyunk, s a székely rovásírás a saját művelődési vívmányunk. Bár e megállapításait a legújabb kutatások is megerősítették, a finnugrista ihletésű áltudomány Torma Zsófiához hasonlóan neki is csak lenézéssel és gúnnyal fizetett a munkásságáért.

Ő volt az első, aki a rovásírás addig fellelt emlékeit és betűsorait összegyűjtötte, más népek írásával összehasonlította, majd saját szerény fizetéséből "A hun- magyar írás és annak fennmaradt emlékei" címmel 1889-ben kiadta.

Fehérné Walter Anna Az ékírástól a rovásírásig című könyvében így ír Fischerről: "Annak ellenére, hogy nem változtatta meg német nevét, mint Hunsdorfer-Hunfalvy, Schedel-Toldy, vagy Ferber -Szinnyei, mélyebb magyar volt valamennyinél."

 

Sebestyén Gyula

Született: Szentantalfa1864március 7. meghalt: Balatonszepezd1946február 12. Néprajzkutató, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Budapesten modern filológiát hallgatott, majd Thaly Kálmán ösztönzésére népköltészeti tanulmányokba fogott. Megszerezte a Kisfaludy Társaság támogatását, melynek 1909-ben vált tagjává. 1889-ben azOrszágos Széchényi Könyvtárban jutott munkához, ahol 1905-ben a könyvtárosztály igazgatója lett.

Folklore Fellows 1910-ben létrejött magyar osztályán elnöki pozícióhoz jutott, így ő irányíthatta a társadalmi gyűjtőhálózat tevékenységét. A Magyar Néprajzi Társaság szintén elnökévé választotta. 1898-tól az Ethnographia című folyóirat szerkesztője volt.

 

Főbb művei:

 

  • A székelyek neve és eredete (Budapest, 1897)
  • Regös-énekek (Budapest., 1902)
  • A regösök (Budapest, 1902)
  • A magyar honfoglalás mondái (I – II., Budapest, 1904 – 1905)
  • Dunántúli gyűjtés (Budapest, 1906)
  • Rovás és rovásírás (Budapest, 1909)
  • A magyar rovásírás hiteles emlékei (Budapest, 1915).

 

 

Kutatásait főként a régi magyar irodalom és a rovásírás tárgyköreiben végezte, valamint szintén jelentősek a téli néphagyományokkal kapcsolatos kutatásai.

"A számírás szempontjából a "Rovás és rovásírás" című könyve felbecsülhetetlen értékű. Nagy kitartással végig járta a Kárpát-medencét és a még meglelhető, régi módon írt emlékeinket gyűjtötte össze." - írja róla Varga Csaba a 2012-ben megjelent "A számjelek és a számírás története" c. kötetében. - "Ha ezt nem tette volna meg "az utolsó pillanatban", akkor műveltségünk sok becses bizonyítéka, emléke örökre elveszett volna már számunkra."

Hozzátehetjük, hogy hasonlóképpen jelentős volt az is, amit a székely rovásírás hiteles emlékeinek felmutatásával tett. A hunfalvista "tudós világ" akkor még azon töprengett, hogy van-e székely írás valójában, vagy csak néhány hamisítvány forog közkézen. Az akadémikus áltudomány legfontosabb törekvése azóta is ennek az írásunknak az elhallgatása, letagadása és meghamisítása. Jellemző erre, hogy az ELTÉ-n (Horváth Iván tanszékvezető professzor úr csúsztatásainak köszönhetően) ma is azt tanítják, hogy a székely írást a humanizmus korában találták ki. 

Sebestyén Gyula a magyar tudomány becsületét teremtette meg azzal, hogy kiadta az akkor ismert rovásemlékeink leírását. Zseniális felismerése volt, hogy a székely írás jobbról balra haladó sorvezetése nem valamiféle nemzeti fátum, vagy az írásrendszer megváltoztathatatlan jellemzője, hanem csak az írástechnológiától függő praktikum. 

 

Galánthay Tivadar

1914-ben az Országos Magyar Gyorsíró Egyesület szervezésében tartott előadásában a magyar és a föníciai írást az egyiptomi hieroglif írás leszármazottjának vélte. Az előadáson jelen volt Fischer Károly Antal íráskutató is. Hasonlóságokat fedezett fel a székely írás, valamint az egyiptomi és az etruszk írás jelei között. Bár a fenti származtatási elképzelése téves volt, az általa feltárt hasonlóságok egy része valós. Az egyiptomi-magyar kapcsolatoknak megpróbálja kidolgozni a történeti alátámasztását. A kapcsolatfelvétel egyik lehetséges időpontját a hettita-egyiptomi háborúskodások idejére teszi és a kadesi csatához köti. A magyarok közel-keleti szereplését és általa feltételezett őshazáját a földrajzi névanyaggal támasztja alá.

 

Fehérné Walter Anna

Kassán született 1915-ben. 1945-ben kivándorolt MagyarországrólEurópa több városában lakott, majd Buenos Airesben telepedett le. Itt a Magyar Történelmi Szemle és az Erdélyi Magyarság folyóiratok társszerkesztője, az Őskutatás című folyóirat főszerkesztője volt. 1973-ban magyarul kiadta Torma Zsófia 1894-ben Jénában németül megjelent korszakos művét, az Ethnographische Analogien-t. 1975-ben adta ki saját kétkötetes, átfogó írástörténeti könyvét Az ékírástól a rovásírásig címmel. Férje Fehér Mátyás Jenő történetíró volt. Halálának helye és ideje nem ismert.

 

Forrai Sándor

Munkácson született 1913-ban és 2007-ben halt meg Budapesten. Élete utolsó évtizedeiben vak volt, munkatársak segítségével tájékozódott a szakirodalomban, tartott előadásokat és írt könyveket. 

Egyike a Nap Fiai alapítvány megalakítását javasló írástörténészeknek, az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének tagja. 1968-ban előadást tart a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségében a székely írásról. Írástörténeti tárgyú vándorkiállításokat szervez és ismeretterjesztő előadásokat tart. Cikkei és a véle készült riportok a Gyors- és Gépírók Lapjában, a Reformátusok Lapjában, a Magyar Nemzetben, Az Élet- és Tudományban és a Turánban jelentek meg (ez utóbbinak szerkesztőségi tagja is volt).

Az 1985-ben megjelenő "Küskarácsontól sülvester estig" c. kötetében leírja a székely írás ismert emlékeit és általa feltételezett kapcsolatrendszerét. Kifejti, hogy a székely írás nem lehet az ótürk írás leszármazottja, az ótürk azonban lehet a székelyé. 

1988-ban jelenik meg "Az írás bölcsője és a magyar rovásírás" c. kötete.

1994-ben jelenik meg "Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig" c. kötetét.

Friedrich Klára írja a Forrai Sándort méltató cikkében (Száz éve született Forrai Sándor a magyar írás apostola, Demokrata, 2013. február 20.): "A rendszerváltás után néhai Antall József miniszterelnöktől biztató ígéretet kapott, hogy a tervezett budapesti világkiállításon az említett képanyagot bemutatják." Az ígéretből - természetesen - nem lett semmi. Ezt a világkiállítást pályázati kiírás előzte meg, amelyen rendezvényeket lehetett javasolni. A székely rovásírás bemutatását a központi kiállítási területen, a világkiállítás fő gondolataként e sorok írója javasolta egy pályázat keretében. A pályázaton Sanyi bácsi nem indult, de az általam benyújtott pályázatot - másokhoz hasonlóan - a jelenlétével támogatta egy-két előkészítő találkozón. Én mentem el érte a lakására és az autómmal, kézen fogva történt vezetéssel tudott csak eljönni ezekre az eseményekre. A megjelenéseinkkel és a feltett kérdéseinkkel mindössze annyit sikerült elérnünk, hogy Barsiné Pataki Etelka, a világkiállítás biztosa sietve távozott az általa tartott előadás után a helyszínről, amikor meglátott bennünket a hallgatóság sorai között (a hozzászólásainkat ugyanis már ismerte). Így aztán kérdéseket sem lehetett hozzá intézni. Nyilván azért menekült előlünk, mert nehéz lett volna számára választ adni arra a kérdésre, hogy miért nem szerepelhet a székely rovásírás a világkiállításon.

A Forrai Sándor érdemeit rendszeresen hangsúlyozó Friedrich Klára így ír Sanyi bácsinak az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállítással kapcsolatban játszott, ám történelmi jelentőségűnek aligha mondható szerepéről: "Az íráskutató ... azt remélte, hogy az 1999-es frankfurti könyvvásáron a rovásírást és a vándorkiállítást a magyar pavilonban bemutatják, ám hiába." E sorok írója a könyvkiállításra három kötetet írt és jelentetett meg, s azokkal pályázott is a Frankfurt 99 Kht. által meghirdetett pályázaton. Mivel a pályázatot Bálint Csanád és Róna-Tas András javaslatára elutasították, csak saját költségen, a Német-Magyar Baráti Társaság kiállítási területén sikerült rovásírásos köteteket közzétenni a könyvkiállításon (miközben a központi pavilonból a magyarországi kormány kitiltotta a székely írást). 

Forrai Sándor tanár úr munkái mindmáig a leginkább hozzáférhető adattárát képezik a székely írás klasszikus részhalmazának.

Munkásságának tudományos értékű eleme a Marsigli-féle botnaptár rekonstrukciója, a székely írás rövidítési és ligatúraképzési rendszerének leírása. Felismerte a székely írás jelformáinak felbukkanását idegen írásrendszerekben is, azonban erre a jelenségre ő sem adott tudományos igényű magyarázatot. Könyvei hozzájárultak a klasszikus székely rovásírás ismeretének fenntartásához és széles körű elterjesztéséhez. A székely írás jeleinek alakjáról (nem ismervén fel a képi tartalmak jelentőségét) és az írás eredetéről téves álláspontot foglalt el. Az Eszes István által magyar nyelven, írógéppel írt, hamis szentistváni "rendeletszöveg" Csallány Dezső múzeumigazgatónak való megküldésével közreműködött az ország megtévesztésében.   

 

Novotny Elemér

A szerző "Sumir nyelv — magyar nyelv" c. kötete Buenos Airesben jelent meg 1978-ban. Ez a kötet nyelvészettel foglalkozik, de a címlapján közöl egy táblázatot, amelyben a szerző székely és sumer jeleket vet össze egymással.

A székely jeleket a köztudomásnak és a modern gyakorlatnak megfelelően betűknek tekinti (illetve csak székely betűket vett be az összehasonlító táblázat egyik oldalába, a többhangértékű jeleinkkel nem törődött). Ez a megközelítése belesímult az akkor szokásos hibás képbe. (A "rovásszakértők" többsége ma sem tudja, mi a különbség rovásbetű és rovásjel között.) A táblázatban a székely betűket a legnagyobb természtességgel hasonlítja össze sumer szójelekkel. Sajnos, a párhuzamokhoz nem fűz semmi magyarázatot. Azonban ezek az összevetések (és a kötetben kifejtett nyelvészeti álláspontja, amely szerint a magyar nyelv a sumer leszármazottja) világossá teszik, hogy a székely betűket egykori szójelek leszármazottjának, az akrofónia termékének tekinti. 

Jelszármaztatási elképzelését megerősítik azok a jelpárhuzamai, amelyeket azóta is elfogadnak a székely írás eredetével foglalkozó írástörténészek. Például a kereszt alakú székely "d" betűt a sumer dingir "dana, ten, isten" jellel párosítja; a székely "h" betűt pedig a sumer ha "hal" szójellel veti össze. Mindezek az akrofónia kitűnő példái, amiből világos, hogy Novotny a legkorszerűbb jelfejlődési elveket vallotta, a székely írást az akrofónia eredményének, a természetes jelfejlődéssel kialakult legkorábbi írások képviselőjének tartotta.

Álláspontját az őt követő írástörténészek a legkézenfekvőbb módon fogadták el, tették magukévá és fejlesztették tovább. A 90-es években, az Írástörténeti Kutatóintézet által havonta szervezett előadásokon fellépő kutatók számára - részben Novotny táblázatának köszönhetően is - magától értetődő volt a székely jelek akrofóniájának rekonstruálására való törekvés. Fel sem merült bennünk, hogy a székely jeleket betűkként vettük volna át idegen írásrendszerekből, s megmosolyogtuk azokat az akadémikus próbálkozásokat, amelyek ilyesfajta magyarázatok kiötlésével próbálkoztak - eleve kudarca ítélten.

Az akadémikus "tudomány" szerzői ugyanis ekkor még csak betűként voltak hajlandó tárgyalni a székely írás jeleit, s azok betűként való átvételéről fantáziáltak, semmit sem érő átvételi szabályokat találván fel. Azóta annyi változás történt, hogy az akadémikus szerzők felhagytak a hiábavaló származtatási próbálkozásaikkal s bevallották a tudatlanságukat.

Novotny Elemér a kötetében kifejtett álláspontja szerint kétségtelennek tartja a finnugor nyelvrokonságot, de ezt csak külső érintkezés folyományának tekinti. Götz László is hasonló álláspontot fejtett ki később, amikor a magyar és a finnugor, török meg indoeurópai nyelvekben meglévő hasonlóságokat a sumer nyelv hatásának ítélte mindezen nyelvekben. A korai írástörténeti adatok alapján azonban feltehető, hogy a rokonságszerű nyelvi jelenségek jó része nem a sumer nyelv viszonylag kései felülrétegeződésének, hanem egy sumerhez és magyarhoz hasonló ősnyelv hatásának köszönhető.

Novotny Elemér szerint a Kárpát-medencében a történelmi idők kezdetétől fogva mindig is sumér etnikumú népek laktak, és csak a magyar nemzet őrizte meg s fejlesztette tovább az ősi sumér nyelvét (32. oldal). A szerzőnek ezt az álláspontját alátámasztani látszott a tatárlakai táblákon látható, kitűnő sumér párhuzamokkal rendelkező jelek sora. Ezeknek a tábláknak akkortájt néhány sumer nyelvű olvasata keletkezett. Bár mindegyik olvasat téves volt, a kutatók elsősorban a sumer nyelvtől várták a feloldást. 

A tatárlakai táblákon azonban nincs összefüggő sumer szöveg, mert a jelei csak egy csillagtérképet képeznek. Ezek alapján két (a szár "Tejút, égigérő fa" és az atya "Orion") szójelet sikerült elolvasnunk a tatárlakai táblákról. Ezek a szavak a sumerben is, meg a magyarban is megtalálhatók - a tatárlakai táblákon lévő jeleikkel egyetemben.

Ezen olvasatok alapján Novotny Elemér álláspontját annyiban át kell fogalmazni, hogy a Kárpát-medencében a kezdetektől olyan népek éltek, amelyek nyelve a sumernek is, meg a magyarnak is a rokona lehetett. Novotny sejtését azóta a genetikusok 2004-ben kiadott felismerése és Mario Alinei nyelvész kötete is megerősíti. Ezek szerint a Kárpát-medencébe kb. 40 000 évvel ezelőtt érkeztek a magyarok ősei. Közülük váltak ki és vándoroltak Itáliába a magyar nyelv legközelebbi rokonát beszélő etruszkok ősei kb. 5 000 évvel ezelőtt.

Mindezt - a szentgyörgyvölgyi tehénszobor székely szójelekkel írt magyar nyelvű szövege és más írásemlékek alapján - kiegészíthetjük azzal, hogy a Kárpát-medencében nem csak a sumer és a magyar nyelv közös ősét; hanem a sumer és a székely írás közös ősét is használták 6-8 ezer évvel ezelőtt.

 

 

Borbola János

A Hollandiában élő egyiptológus szerző első kötetei az Írástörténeti Kutatóintézet "Írástörténeti tanulmányok" c. sorozatában jelentek meg.

Műveiben nem a székely írással, hanem az egyiptomi írásokkal foglalkozik, kutatásai azonban szükségképpen vezettek olyan megállapítások megfogalmazásához, amelyek a székely írás eredetének kutatásakor is figyelmet érdemelnek.

A szerző álláspontja szerint az egyiptomi hieroglifákat és a hieratikus írást magyar nyelven lehet elolvasni, s a jelek által rögzített "szó értelmét a hieroglifa látványa azonosítja" (2012/35). Ezzel a képírások lényegét fogalmazta meg. A képszerű szójelek a jelölt fogalmat képszerűen is ábrázolják, azaz a kép és a jelentés egységet alkot. 

Hozzátehetjük: a képszerű szóírásokból kifejlődött betűírások esetében a jel képi tartalmának segítenie kell az akrofónia rekonstrukcióját - ami persze csak az írást alkotó nép nyelve esetében igaz. 

Borbola János szerint a szakirodalomban ma általánosan elterjedt nézet az, hogy az egyiptomi írások egy szemita hangsort jelölnek. A képi tartalom (a hieroglifák által jelölt dolog) szemita megnevezése azonban nem teszi lehetővé az akrofónia rekonstrukcióját. Ebből következően az egyiptomi hieroglif írást és a belőle egyszerűsödött hieratikus írást nem a szemita nyelvek rögzítésére fejlesztették ki.

A Borbola János megfogalmazta egyszerű elv - bár ezt a szerző nem vizsgálta - egyúttal azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a székely jeleket a magyar nyelv rögzítésére fejlesztették ki - ha a székely jelek képi tartalma magyar szavakkal megfogalmazva elvezet a jelek mai hangértékéhez. 

Borbola János munkássága szükségessé teszi az egyiptomi hieroglif írás és a székely írás kapcsolatának elemzését, mert a munkássága - ahogyan ez természetes is - új kérdések sorát veti fel. Vannak-e közös ismertetőjelek a két írásrendszerben, s ha igen, melyek azok? Közös gyökerekből fejlődött-e ki a két írás?

A szerző 2012-ben megjelent kötetében sorra veszi az egyiptomi hieroglifákat, esetenként megemlítve a székely rovásjelekkel mutatkozó hasonlóságokat is. Ezen a listán megyünk most végig, kiegészítve és értékelve a szerző megállapításait.  

Kötetének 45. oldalán mutatja be a székely írás "f" (Föld) jelének egyiptomi megfelelőjét, a niut/niwt "település" hieroglifát (O49). A jel egy város felülnézeti térképe, amelyben egy útkereszteződés található. Hozzátehetjük, hogy a világ más jelrendszereiben a világ szakrális középpontját (az Éden négy szent folyóját), a teremtés helyszínét ábrázolja. Ezt az egyiptomiak érthető ok miatt azonosították az uralmi központtal, azaz egy településsel. Borbola János az egyiptomi niut szót a magyar annyi út kifejezéssel magyarázza. A jel magyarázatakor joggal merül fel az út szó, mert a világ szakrális középpontja a legfontosabb (az égbe vezető) úttal volt azonos az ősvallásban élő ember számára.

A "Mássalhangzóink és jelölésük" c. fejezetben (49. oldal) további jeleket említ.

Gardiner N23-as jelét (amelyet a szakma "mezsgye, határ, csatorna" jelentésűnek és hangérték nélküli determinativumnak tart), a székely írás "cs" (csatorna) jelével azonosítja. A Borbola János által elolvasott hieroglif szövegekben a hieroglifa "hangértéke mindenhol egyértelműen "cs" hang" (2012/54). A székely "cs" akrofóniájának magyarázata nem tartozik a biztos lábakon álló magyarázatok közé. Megemlítjük, hogy csatorna szavunk vége összevethető a hatti arna "csatorna" szóval is (amelyet Tolsztov említ az Ősi Horezm c. kötetében, s amelyet ma is használnak az Aral-tó vidékén). 

Gardiner W11-es jelének képértékét Borbola János "ég, égő tér"-ként határozza meg: "innen a "g" hangérték", amelyet az olvasatokban rendre megtalál. Hannig táblázata szerint ennek a a jelnek mindig "g" hangértéke volt. Borbola János nem ismeri fel a székely "g"-vel mutatkozó azonosságát, ezért hozzátehetjük, hogy a hieroglifikus jelforma megfelel az eget tartó oszlop képszerkezetnek, amely a székely "g" (ég) jel alapja. Ez a hieroglifa bizonyosan rokona a székely "g" jelnek.

Gardiner a V28-as jelet, amely a "gyertya" jelében is előfordul, "kanóc"-ként értelmezi. Betró a gardineri magyarázatot követve a lámpabél meghatározást támogatja, megemlítve, hogy az Újbirodalomban ilyen, szövetből összecsavart zsíros anyagot használtak fáklyaként. A hieroglifa nemzetközi transzliterációja "h", Borbola János azonban az olvasataiban rendre "g" hangértékűnek találta. Úgy véli, hogy a jel az összefonott kanócot/égőt jelképezi, vagy a hátgerinc/hajfonat stilizált formáját ábrázolja. Hasonló hozzá a székely írás "h" betűje, amelyet a haj, vagy a hal szójeléből is származtattak már (Borbola János ez utóbbit említi).

Gardiner N35-ös hieroglifája egy vízszintes hullámvonal. Nemzetközi transzliterációja: "n". Betró magyarázata szerint: "Ez a hullámos vonal ... esetleg a piramis szövegekben szereplő nwit-ra vezethető vissza, mely az ősóceánt jelenti"

Borbola János értelmezése szerint a hieroglifa képértéke "ár, víz, termékeny föld, egy szóval róNa, innen az "n" hang". A róna magyarázat és az "n" hang ebből való levezetése azonban nem valószínű - mert a jel nem rónát ábrázol, hanem vizet. Borbola János ugyanakkor megemlíti a magyar nem szót; s annak nemes, nemzetség, nemzet, nemiség származékait is. Ez utóbbi jelentések már rokoníthatók a nagy teremtőerejű ősóceán fogalmával s e gyökből az "n" hang is származhat. 

Hozzátehetjük: a magyar népi ábrázolásokon gyakran előfordul (edényeken fut körbe) a vízszintes hullámvonal. Tudjuk, hogy az archaikus magyar népi cserépedények jelkészlete a Teremtésre és a Teremtőre utal. A most tárgyalt hullámvonal a világ teremtése előtt már létező, nagy teremtőerejű ősóceán, őskáosz: a tenger jele. A jelforma a hullám alakú székely "ak" (patak) és "ü" (ügy "folyó") jelek rokona.  

Gardiner G1-es jele az "r" hangot jelöli és egy, az oldalán fekvő, az éle felől ábrázolt szilvamagra emlékeztet.  Borbola János ezt a jelet az "l" hang jeleként azonosította. Nem említi, hogy ez a hieroglifa a székely írás "kis r" betűjére emlékeztet.

Könyvének 95. oldalán felbukkan a "Nap" jelentésű körbe zárt pont alakú hieroglifa is, amelynek formája a székely írás "ly" (lyuk) jelével azonos - de ezt a hasonlóságot a szerző nem említi.

Ugyanit szerepel a fejet ábrázoló, Borbola János értelmezése szerint a horka szavunkat rögzítő hieroglifa is, amit Simon Péter a székely "ek" jel és a latin "q" egyik párhuzamának tart.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 64
Tegnapi: 394
Heti: 1 381
Havi: 4 661
Össz.: 356 363

Látogatottság növelés
Oldal: SZERZŐK
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2017 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: frankfurti botrány - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »