A jelek irányultsága
Ebben a fejezetben azt vizsgáljuk meg, tükrözhetők-e a székely jelek, vagy sem.
Egyetlen klasszikus írásemlékünk van, amelyikben a jeleket tükrözték: a konstantinápolyi felirat. Ennek az emléknek a jelei – a klasszikus székely emlékek leggyakoribb írásirányától eltérően – balról jobbra haladnak. A feliratot a szultáni udvarban fogvatartott magyar követek készítették. Erről az emlékről Németh Gyula – helyesen – azt feltételezte, hogy titkosírásnak szánták.
Hosszú Gábor és követői ez alapján a kivételes körülmények között megszületett, különleges célra használt egyedi emlék alapján – tévesen – általános szabályt alkottak (figyelmen kívül hagyva az ellenpéldák sorát). A kellő alap nélküli „szabály” szerint a jeleket tükrözni kell, ha a sorvezetés balról jobbra halad. Libish Győző, Szakács Gábor és Friedrich Klára gyermekek sorát tanítja erre a téveszmére, meghamisítva ezzel a székely írást.
A korai és népi emlékeken (például a Jóma ligatúrában, a palást „jó”, a magyargyerőmonostori kályhacsempe „magas” szójelei, vagy a sopronkőhidai sótartó szövege esetében) előfordulnak tükrözött jelek. Ezeket azonban nem az írásirány miatt; hanem a grafikai kompozíció, a szimmetria, vagy a ligatúraalkotás kedvéért tükrözték.
Több írásemléken az írásirány balról jobbra halad, de a jeleket nem tükrözték. Ilyen például a szolnoki múzeumban őrzött karcagi karika , az alsópáhoki tál és néhány klasszikus székely emlék is.
A fentieket összegezve: tükrözésre vonatkozó szabály a történeti hagyományban nincs. A Hosszú Gábor és követői által kitalált „szabály” az írástörténet adataival nem igazolható. A fennmaradt balról jobbra haladó emlékek (az egyetlen konstantinápolyi kivételével) a kitalált „szabályt” cáfolják. A téveszme tömegek közötti terjesztése súlyos hiba.
A művészi cél, vagy a ligatúraalkotás indokolhatja a jelek esetenkénti tükrözését, de a Unicode szabványban nincs szükség tükrözött betűkre.