Czégényi Dóra cikke a rovásírásról

A szerző engedelmesen felmondja Sándor Klára 1996-os álláspontját arról, hogy a tudomány nem ismeri a székely rovásírást; majd ír egy cikket is, amely ezt illusztrálja.

A zsengét a Transindex hírportál közölte. Egyes bekezdéseit idézőjelek között, dőlt betűvel megismételjük, hozzáfűzve a hozzáfűzendő kritikát .

1. ábra. A tusnádi Vártető szikláján talán Csaba királyfi kora óta szereplő történelmi jelentőségű, jól érthető jelek nem ütötték át a Czégényi Dóra által felsorolt "tudósok" ingerküszöbét

"A Kárpát-medencében felbukkant leletek rovásábécéi a kelet-európai rovásírások csoportjához tartoznak."

Nincs ilyen írásrendszercsoport, vagy annak nincs tudományos igényű leírása. Ez esetben mindössze arról van szó, hogy néhány írásrendszert pusztán a földrajzi közelségük okán egy csoportban említenek, ezzel azt a hamis látszatot keltve, mintha ezek közeli rokonságban lennének. Anélkül azonban, hogy ezek összetartozása, vagy rendszertani rokonsága bizonyítva lenne.

"Tudósaink" nem képesek a valamelyest ismert székely rovásírás rendszerének a leírására sem (pl. nem tudnak mit kezdeni a székely szójelekkel), a többi kelet-európai írásról nem is beszélve (azokat elolvasni sem tudják). Aki ilyesfajta tudós elemzés hiányában, a szójeleket is használó írások összehasonlításának a módszerét sem ismerve mégis a kelet-európai rovásírások csoportjára hivatkozik; az arról ad tanúbizonyságot, hogy fogalma sincs arról, amiről beszél.

"Az ide sorolt rovásemlékek közös jellemzője, hogy - a számos olvasati javaslat ellenére - nincs általánosan elfogadott, biztos megfejtésük."

Igen, ez igaz. Ez a semmit sem tudás azonban nem elegendő ok arra, hogy egyesek úgy beszéljenek a kelet-európai rovásírásokról, mintha azok egy írásrendszertani csoportot is alkotnának.

"Két nagy ágra oszthatók: az egyik a székely rovásírás, a másik az avar időkből származó."

Nem két, hanem több írásról lehet szó.

2. ábra. A majackojei és humarai kazár írásleletek jelsora Kizlaszov nyomán; van néhány jel közöttük, amely hasonló a székely jelekhez - de ugyanez a világ több tucat írásáról elmondható; az akadémikus áltudomány bénán áll előttük és nem tud mit kezdeni a hasonlóságokkal, azon túl, hogy elmondja: ezek Kelet-Európában találhatók

"A kutatók a területi érintkezés és néhány betű (alaki, talán jelentésbeli) hasonlósága alapján feltételezik, hogy az avarkori ábécék és a székely írás között rokonság áll fenn."

Csupán a területi érintkezés miatt két idegen írást még nem lehet rokonnak tekinteni. A latin írást hiába használják a Kárpát-medencében ezer évnél is régebben, attól a székely rovásírás még nem került véle rokonságba és nem is ítélhető ez a két írás rokonnak. Az azonban igaz, hogy az akadémikus áltudomány nagyjából csak annyit tud ezekről az írásokról elmondani, hogy az alkalmazási területük érintkezik, vagy azonos.

A székely és az avar írás(ok)nak nem csak (egyetlen hangot jelölő) betűi vannak, hanem több hang értékű szó-, szótag- és mondatjelei is - ezért betű helyett helyesebb lenne jel-ről beszélni.

A székely és az avar jelek között egyes esetekben biztos megfeleléseket lehet kimutatni, amiből nyilvánvaló, hogy az avarok használták a székely írást is. Ez esetekben nem rokonságról, hanem azonosságról van szó.

Azonban ez az azonosság nem a székely írás és a nagyszentmiklósi-szarvasi-halomi (összefoglaló néven: tiszai) írás között áll fenn, mert ez két különböző írásrendszer.

A székely írás avar kori megfelelője a sopronkőhidai sótartó és társainak esetenként hieroglifikus írásával azonosítható.

3. ábra. A legkorábbi indián jelek és a székely írás néhány párhuzama, amelyekkel az akadémikus áltudomány - a jelzőosztogatáson túl - nem tud mit kezdeni

"A székely rovásírás. A tudomány mai álláspontja szerint minden alapvető kérdés - az írás neve, eredete, önálló története; hány emléke van és melyek ezek; kik használták és milyen célra; mi a helye a magyar művelődéstörténetben - tisztázatlan."

Azt a tudományt, amelyik semmit sem tud a tárgyáról (az elítélő jelzőit azonban bőkezűen osztogatja), helyesebb áltudománynak, vagy "tudomány"-nak nevezni. A fenti dermesztő (de igaz) kritika Sándor Klárától származik, amit illett volna megemlíteni.

4. ábra. A magyar koronázó palástba hímzett, szójelekkel írt "magasságos atya" felirat, amely eddig - e sorok íróján kívül - senkinek sem tűnt fel

"Tény viszont, hogy a kelet-európai ábécék közül az egyetlen, amelynek ismerete nem szakadt meg."

Igen, ez fontos körülmény.

"Neve. A székelyek származástudatával összekapcsolva a 15. században szkytha( szkíta, szittya), a 16. században hun, később hun- szkytha, majd a 19. századtólszékely-magyar vagy magyar-székely elnevezése vált ismeretessé. Ma a székely (magyar) rovásírás néven való említése a legelterjedtebb."

A székely és a magyar népnév együttes említése felesleges szószaporítás, hiszen a székelyek is magyarok. Ezt az összetettebb névdivatot Hosszú Gábor és csoportja találta fel, akiktől több felesleges, vagy a székely írás jellemzőit meghamisító törekvés is elindult már. Ha minden az eddigiek szerint megy tovább, a tevékenységüknek köszönhetően nem a székely írás leírása, hanem egy torzképe kerül az Unicode szabványba.

Az írás neve az utóbbi száz év tudományos szóhasználatában székely rovásírás; és nincs szükség arra, hogy a név minden kóbor ötletet követve folyton változzon. Elegendő, ha alkalmas az egyedi azonosításra.

"Mivel az írásjeleket vésték, rótták, az elnevezés utótagja innen származtatott, (szak)terminusként viszont a székely írás szintagma a gyakrabban előforduló, mivel ezt a fajta írást elsősorban a székelység őrizte meg, és a Székelyföldről került elő a legtöbb és legterjedelmesebb rovásemlék."

A székely írás elnevezés valóban jellemzőbb lenne, mert egyetlen régi fába rótt írásemlék sem maradt ránk, egyéb írástechnológiával készült írásmutatványunk azonban több is van.

"Eredete. A székely rovásírás eredetét illetően számos feltételezés látott már napvilágot. Megnyugtatóan még nem sikerült tisztázni az előzményeit, vagy szorosabb kapcsolatait más írásrendszerekkel."

Ezt csak az állítja, aki nem ismeri az e tárgyban az utóbbi 20-30 évben - többek között az Írástörténeti Kutatóintézet munkatársai által - elért eredményeket.

Ma már bizonyos, hogy a székely írás a kőkori ősvallás jelrendszeréből származik és ebből következően szoros rokonság fűzi a világ legtöbb antik írásrendszeréhez. Például a kínai kapcsolatot Szekeres István kutatja vagy 20 éve és a munkája nem volt eredménytelen.

S a hasonló kutatási eredményeket nem lehet azzal elintézni, hogy azok nem megnyugtatóak. A szerző által áhított nyugalmat néhány apró fehér bogyó beszedésével bárki elérheti. A tudományos igényű cáfolathoz azonban nem nyugtatók szedésére, vagy jelzőosztogatásra; hanem tudományos igényű kritikára lenne szükség. A tudományos igényű kritika azonban hozzáértést és munkát kívánna meg - ezért arra sem Czégényi Dóra, sem más fanyalgó nem vállalkozott eddig.

"A kutatások mai állása szerint türk típusú írásrendszer (de nem minden jele türk származtatású), melynek eredete feltehetőleg a honfoglalás előtti időkbe nyúlik vissza."

Ez egy megalapozatlan blabla. Az akadémikus "tudomány" ugyanis nem folytat kutatásokat e téren. Ma már komoly ember nem is mondja ótürk eredetűnek a székely írást, vagy egyes jeleit. S ugyan miért kellene a sztyeppi rótt írásokat (ha a szerző erre gondolt) türk típusúnak tekinteni, amikor a türkök a legnagyobb valószínűség szerint a hunoktól, esetleg egy közös őstől örökölték az írásukat? Az 1993-ban megjelent " Bronzkori magyar írásbeliség " c. kötetünk megjelenése után minden ismert kutató megtagadta az ótürk származtatás sohasem bizonyított, de ennek ellenére száz évig emlegetett elméletét. 1993-tól kezdve már az a divat, hogy az akadémikus áltudomány képviselői inkább a semmit sem tudásukat emlegetik (az idézett Sándor Klára, vagy korábban Püspöki Nagy Péter is hasonlót állított az egész akadémikus "tudós" társaságról).

"Jellegzetessége. Olvasása balról jobbra történik (kettő - az isztambuli és székelyzsombori rovásemlék - kivételével)."

Ezt az állítást még lektorálni kellett volna, mert a dolog - ami a sorvezetést illeti - inkább fordítva közismert, csak a szerző összekeverte a balt és a jobbot.

Az írásirányt egyébként - a köztudomással ellentétben - az írástechnológia határozza meg minden épeszű írásban, így a székelyben is: botra jobbról balra, egyébként pedig balról jobbra célszerű írni. Csak a finnugristák és követőik ragaszkodnak mereven - az évszázadokkal ezelőtt megindult változás ellenére - a jobbról balra haladó sorvezetéshez. Mintha az valamiféle kőbe vésett nemzeti szabály lenne, amelyhez minden célszerűség és helyes példa ellenére ragaszkodni kellene. Talán azért, hogy az írásunkat a sémi írásokból vezethessék le?

"A régi emlékanyagban nem jelölték a magánhangzók hosszúságát, a kettőzött mássalhangzókat is egy betűvel írták, általában tömörítésre törekedtek (erre utal pl. az egyes magánhangzók elhagyása, a betűösszevonások/ligatúrák gyakori használata, néhány feltételezett fogalomjel, szójel alkalmazása, illetve az egybeírások). Külön érdekes kérdéskörként tartják számon a szó-, ill. betűelválasztó jelek (pont, kettőspont, vonal) meglétét."

A fogalomjelek és szójelek nem feltételezettek, hanem tények azok számára, akik ismerik a székely írás történetét és emlékanyagát. A "feltételezett" szó használata csak annak a jele, hogy Czégényi Dóra és az általa felsorolt "tudósok" köre sem megérteni, sem megcáfolni nem tudja az ezekről írtakat.

5. ábra. Afrászijábi tál a IX-X. századból a székely szójelekkel írt Jóma szár "úr" föld(je) felirattal; aki el tudja olvasni, annak nem kérdéses, hogy a sztyepén használták-e a székely írás elődjét

"Funkciója. Elsődleges kommunikációs funkciójához társítható a használói csoportidentitás jelölése (a székely népcsoport egyik identitásjelző szimbóluma, de Székelyföldön kívül a cserkészmozgalomhoz tartozás vagy az erősen jobboldali nemzeti érzés kifejezője is lehet), esetenként a titkosság biztosítása, de a nev(ek)et, esetleg évszámot (olykor kisebb kiegészítéseket) tartalmazók tulajdonképpen „ősgrafittik"-nek tekinthetők, s mint ilyenek, a megörökítés szándékával készültek, és volt időszak, amikor ez az írástípus alkalmasnak bizonyult nemesi családokat legitimáló „ősi"/hamis iratok gyártására is."

Ez egy rosszindulatú politikai téveszme. A székely írás legfontosabb szerepe a gondolat rögzítése volt és maradt s ehhez képest minden ilyesfajta kiegészítés felesleges zavarkeltés. A kultúránk megbecsülése ugyanis minden magyar ember szent kötelessége, politikai hovatartozástól függetlenül. Ha Czégényi Dóra ezt a megbecsülést mindenáron politikai szélsőségként akarja értékelni, az évtizedeken át tapasztalt elhallgatást és üldözést pedig észre sem veszi, akkor azzal a kettős mércéjéről ad bizonyságot.

Fel sem merül benne, hogy Magyarországon (a Kárpát-medencében) csak egy torz szemlélet alapján állva lehet szélsőségként értékelni a magyar kultúra ismeretét?

A szerző kijelentése kódoltan azt jelentené, hogy szerinte a ballib pártokban nincsenek magyar emberek s ellenük irányulna a székely írás kutatása? Nem helyes politikai és rasszista ízt keverni egy tudományos kérdéshez.

6. ábra. A 7500 éves, hiteles ásatáson előkerült és a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításán látható szentgyörgyvölgyi tehénszobor szójeleiről a Czégényi Dóra által felsorolt "kutatók" - a szükséges tudás hiányában - megmukkanni sem mernek

"Kutatástörténete. Az írásrendszer története és az írásrendszer használatának-elfogadásának története keveredik. A székely rovásírás kutatásában a 20. század eleje óta elfogadott nézet, hogy a 16. század után keletkezett emlékek e sajátos írás utóéletének hírmondói. Ezek a rovásírásos feljegyzések (rövid mondatok és nevek) már értelmiségiektől származók. Ilyen például a már említett Szamosközi István 1587-ből, és 1604-ből származó rovásírásos bejegyzése is. Telegdi János a székely rovásírásról latin nyelven írott (tan)könyve (1598), amely egy rovásábécét közöl, az írás megmentésére és elterjesztésére tett kísérletként leírja az írás általa ismert szabályokat, és írásmutatványokat is közöl. Műve, melynek nyomtatott példánya nem került elő, több kéziratban is fennmaradt, és igen nagy hatású volt a székely írás további életét illetően. A 17. században és az azt követő időkben készült kéziratos bejegyzések, ábécék legnagyobbrészt az ő betűsorára mennek vissza. Kájoni János ferencrendi szerzetes 1673-as ábécéje például egy ismeretlen régi ábécére, az általa másodikként feljegyzett ábécé már Telegdi művére vezethető vissza. A 18-19. század fordulóján először jelent meg egy székely rovásírásos emlék (a Csíkszentmihályi Felirat) másolata és megfejtési kísérlete. A székely rovásírással foglalkozó irodalomban többször vállalkoztak arra, hogy a kutatás történetét áttekintsék. Ennek eredményeként tartható számon Cornides Dániel összefoglalása, amely 1780 körül keletkezett (egy Hájos István Gáspár hoz intézett levélben maradt fenn), Szabó Károlyé 1866-ban,Fischer Károly Antalé 1898-ban, Sebestyén Gyuláé pdig 1915-ben. Ezt követte Németh Gyula az írás eredetének kutatására irányuló munkássága (1917-20, 1934), aki Nagy Géza elméletét (1895) vette alapul és fejlesztette tovább. Annak ellenére, hogy 1915-öt követően az emlékek száma több mint kétszeresére emelkedett, és új nézetek váltak uralkodóvá a székely rovásírás eredetének kérdéséről is, az e tárgyban megjelent munkákról összefoglaló tanulmány nem született. Az erre való igényt Vásáry István 1974-es cikke (is) jelzi. Róna-Tas András kiváló munkája (1985-86) mellett a kutatástörténet története Csallány Dezső (1960) és Forrai Sándor (1985) fáradságos, ám gyakran megkérdőjelezett munkáját jegyzi. A székely rovásírás kutatói közöttJakubovich Emil, Korompay Klára, Kósa László, Melich János és PaisDezső nevezhető meg magyar nyelvtörténettel foglalkozó tudósként. 1992 nyarán Sándor Klára nyelvész járta végig azokat a székelyföldi templomokat, amelyekben székely rovásírásos emlék jelenkori vagy egykori meglétét említette az irodalom. A többi kutató estében kiindulópontul a néprajz, a régészet vagy a turkológia szolgál(t)."

Jellemző, hogy a szerző miről tud és miről nem akar tudni a kutatás történetéből. A legfontosabb felfedezésekről (a szójelekről és a kőkori előzményekről) semmit sem akar megemlíteni.

Az sem igaz, hogy az újabb eredményeket is magába foglaló áttekintés nem született, mert azt "A székely rovásírás eredete" címmel én adtam ki 1999-ben s azóta a negyedik kiadása is megjelent. Az interneten is megtalálható egy-két kivonat, vagy összefoglalás.

- A székely rovásírás eredete (kötet) http://www.magyarmenedek.com/products/119/A_szekely_rovasiras_eredete_-_Varga_Geza.htm

- A székely írás eredete (honlap) http://www.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=24820

Nem tudni, hogy Czégényi Dóra ezeket miért tekinti nem létezőnek. Szíve joga, hogy ne ismerje a kérdés szakirodalmát, vagy abban tendenciózusan válogasson. Ezzel azonban saját cikkének az értékét határozza meg egy meglehetősen alacsony szinten - hiszen abból így a legérdekesebb kérdések és a legkörültekintőbb válaszok maradnak ki.

7. ábra. A budapesti hun jelvény, amelynek jeleit az akadémikus áltudomány képviselői önállóan megszámolni sem voltak képesek; komolynak látszó szakemberek jelentették ki, hogy csak két jel van rajta; a letétbe helyezett tárgyat a Múzeum szakemberei tisztítás ürügyével barbár módon lecsiszolták és megfosztották az információt hordozó felület jó részétől

"A kutatók háttérismereteiket innen hozzák, és szempontjaikat ennek megfelelően jelölik ki."

A legfontosabb kutatási eredmények nem ebből a társaságból érkeznek, hiszen a felsoroltak semmit sem tudnak pl. a székely írás kőkori, hettita, vagy kínai kapcsolatairól. A fenti kör köldöknézőinek fogalma sincs a székely írás eredetéről, rokonságáról - éppen azért, mert az ismereteiket "innen hozzák". Ebből következően a székely írás megfelelő jellemzésére sem képesek.

Az újabb kutatási eredmények felfedezői az ismereteiket az írástörténet adataiból "hozzák". Ők azok a kutatók (például Simon Péter), akiket a szerző meg sem említett.

8. ábra. A berekböszörményi gyűrű szójelekkel írt feliratáról Czégényi Dóra és említett kutatói mit sem akarnak tudni, bár a leírása megjelent a neten, ahol bárki által ingyen olvasható (a képen a jelen cikk szerzője által készített rajzi rekonstrukció látható, mert az előkerülése óta a lelet szélei letöredeztek)

"A székely rovásírás erdélyi kutatástörténetének meghatározó alakjai: a kolozsvári születésű Benkő Elek és Ferenczi Géza régész (és etnográfus), aki édesapja (Ferenczi Sándor) nyomdokain haladva a székely rovásírás kérdésével (is) behatóan foglalkozott (főként az énlaki és székelyderzsi felirat megfejtéséhez kapcsolódó közlései ismertek), valamint Ráduly János, a korondi születésű Kibéden élő néprajz- és rovásírás-kutató. 1990 óta a tudományos kutatásban egy újabb fellendülése észlelhető a rovásírás-kutatásnak. Helyi kiadványokban, mint például a korondi Hazanéző ben vagy a marosvásárhelyi napilapban, a Népújságban, viszonylag gyakran írnak székely rovásírással foglalkozó cikkeket, sőt van olyan emléke a székely írásnak, amelyről eddig csak az utóbbiban adtak hírt. A könnyebb áttekinthetőséget/hozzáférhetőséget is megcélozva, utóbb Ráduly János gyűjtötte össze a Hazanéző ben és a Népújság ban megjelent cikkeit (Ráduly 1995. 146)."

A fenti szerzők néhány leírás és leltár készítésénél többre nem voltak képesek, ami nem számít valódi tudományos teljesítménynek, mert eközben gondosan kikerülték a nagy kérdéseket. A nagyon rokonszenves személyiségük, az áldozatos és hasznos munkájuk sem menti fel a munkásságuk végső értékét az alól, amit Sándor Klára általában írt az akadémikus "tudomány"-ról: minden alapvető kérdés tisztázatlan az ő műveikben is.

Amikor egyiküktől jól tagoltan és megismételve megkérdeztem, hogy mi a véleménye az énlakai Egy usten ligatúráról, semmit sem tudott rá mondani az azóta eltelt tíz év alatt sem. Mert ahhoz tisztában kellene lennie az írástörténet és az íráselmélet alapfogalmaival, továbbá bizonyos szellemi képességekre (a lényeglátás képességére) is szükség lenne.

9. ábra. A karcagi karika szójelekkel írt Árpád-kori feliratának elolvasása, vagy a lelet egyszerű tudomásulvétele meghaladja Czégény Dóra és az általa felsorolt kutatók lehetőségeit

"Az emlékek csoportosítása. Az emlék jelentése a székely rovásírás irodalmában folytonosan változott. Szabó Károly az általa ismert székely rovásírással írt szövegeket két csoportra osztotta: az egyikbe a „hiteles" emlékeket sorolta, a másikba pedig az „újabb kori koholmányokat" (Szabó 1866)."

Jellemzően szüklátókörű felosztás, amely arról árulkodik, hogy a szerzőjének nincs affinitása az íráselméleti kérdésekhez, csak a finnugrista jelzőosztogatáshoz. Lehetett volna csoportosítani e helyett mondjuk a jelek típusa (szójelek, vagy betűk), az írástechnológia, esetleg a kor, az írás műfaja és tartalma szerint is. A székely jeleket az a "tudomány" osztja fel hiteles és nem hiteles emlékekre, amelynek legnagyobb problémája a székely írás léte.

"Ezt a felosztást tartotta meg és terjesztette el Sebestyén Gyula is, aki a „hiteles" emlékeket a „hamisítványokkal" állította szembe (Sebestyén 1915). Ahiteles jelzőt megtartotta a Sebestyén Gyula utáni szakirodalom is, de jelentése fokozatosan megváltozott, idővel a 'nem hamis' mellett 'nem Telegdire visszamenő' jelentést is kapott, így nemcsak a 'hamis', hanem a 'Telegdire visszamenő', helyenként 'kései kéziratos' címkével is ellentétben áll. Ez utóbbi jelentés kifejezésére a jelenlegi kutatás megfelelőbbnek véli az autentikus, ellentéteként pedig a másodlagos jelző használatát. Ennek megfelelően vannak hiteles és autentikus, hiteles és másodlagos, hamis és másodlagos emlékek (pl.Tar Mihály hamisítványai), és elméletileg lehetnek hamis és autentikus emlékek is (ha pl. a székely rovásírást a hagyományból ismerő szerző hamis évszámmal lát el)."

10. ábra. Kaptárköveinken székely szójelekkel írt feliratok találhatók, de - a jelek szerint - ezek sem érdeklik igazán Czégény Dórát és az általa felsorolt "kutatókat"

"Az emlékek csoportosítására vonatkozóan gyakran jelentkezik a székely írás irodalmában az epigráfiai ('felirattani') emlék - paleográfiai ('írástörténeti') emlék szembeállítás. Ezáltal a feliratos emlékek különítődnek el a tollal papírra írott rovásszövegektől. Ilyen értelemben a székely (magyar) rovásírásos emlékanyag egyik része feliratos (epigráfiai), másik része paleográfiai (Ráduly 1998. 3). Van olyan nézet is, miszerint - mivel a papírra írott emlékeken kívül egyéb technikával (vésés, festés, karcolás) is készültek feliratok - kézenfekvőnek látszik a kézirat, illetve felirat kifejezés használata, illetve elkülönítése, és megkülönböztethető egy harmadik csoport is: az átirat oké. Azokról az emlékekről van szó, amelyek eredetileg nem papírra íródtak, hanem feliratok voltak, de csak másolatban, kéziratként maradtak fenn, így jellegzetességeikben eltérnek a másik két csoportba sorolt emlékanyagtól (Sándor 1996)."

Ez a fajta felosztás lehetséges és szokásos, de nem a lényeget fejezi ki.

"Az emlékek megnevezése. A székely rovásírás emlékei gyakran különböző neveken bukkannak fel a szakirodalomban (pl. konstantinápolyi - Isztambuli Felirat; Bolognai Rovásemlék - Marsigli-féle rovásemlék vagy rovásnaptár -Bolognai rovásbot - középkori bolognai emlék; alsószentmihályfalvi felirat -aranyosszentmihályi felirat). A kutatás jelenlegi álláspontja szerint célszerű lenne egységesíteni az elnevezéseket. Az eddigi gyakorlat, amely az emlék nevét a lelőhely, illetve (kéziratok esetében) a szerző megnevezéséből és az emlék jellegének meghatározásából (felirat, ábécé, bejegyzés) képezte, jól bevált, és ez megfelel a más írásrendszerek emlékeinek megnevezésekor alkalmazott eljárásnak is."

Elegendő, ha alkalmas az egyedi azonosításra.

11. ábra. A szójelekkel írt Jóma ten (mai magyarsággal: jó magas isten) felirat egy őrségi cseréptányér széléről; azt, hogy ez az egyetlen mondatjel milyen szédítő idő- és térbeli távolságokba világít bele, mi sem jellemzi jobban, mint hogy ez a mondat a legelső japán császár,Jimmu tenno nevével azonos; Czégény Dóra és a "kutatói" hozzá sem tudnak szólni, ezért inkább elhallgatják a nagyérdemű elől azt, hogy népi jelkészletünk és a székely rovásírás egy tőről fakad: lévén a magyar nép önálló és igen régi alkotása

" A székely rovásírás emlékei. Általában rövidek, csak néhány szóból állnak. Jelenleg sem tudják biztosan, hány fennmaradt emléke van a székely rovásírásnak, mert abban sincs egyetértés, hogy mi számít a székely rovásírás emlékének. A mai tudományos szempontoknak megfelelő kiadása kizárólag aBolognai Rovásemlék nek van (Sándor 1991). Ráduly János a székely rovásírás emlékei közé a következőket sorolja: a 12. század végén - 13. század elején vésett, két rovásjegyből álló, a Korond fölött emelkedő Firtos tetőn lévő kőfeliratot; a 10-13. századra tehető, a Gyergyóditróhoz tartozó Tászoktatetőn lévő „írott" és rajzolt köveket, amelyeknek jelkészletében rovásjegyek is láthatók; a 13. század végén - 14. század elején a Torda melletti alsószentmihályi (aranyosszentmihályi) református templom kőbe vésett feliratát; a 13. század végére - 14. század elejére datált, a vargyasi „régi" templom alapjából előkerült keresztelőmedence faragott kövön fennmaradt rovásfeliratát, a 14. századinak (olykor Árpád-korinak tekintett) homoródkarácsonyfalvi feliratot; a bonyhai református templom 14. század eleji feliratát, a 14. század végéről származtatott berekeresztúri református templom faragott kövön fennmaradt rovásfeliratát; a 14-15. század fordulójára keltezhető székelydályai református templom terjedelmes, de töredékes rovásemlékét, amelyet a hajó külső vakolatába karcoltak; az 1483-ból való ősnyomtatványba bekötött pergamenlapon fennmaradt, feltételezhetően a 15. század közepén keletkezett nikolsburgi rovásírásos ábécét; a bolognai rovásemléket, a 15. század második felében keletkezett (azóta megsemmisült!) és Gyergyószékben előkerült öröknaptárt tartalmazó botot, amelyet 1690-ben másolt le Luigi Ferdinando Marsigli, és amelynek tudományos feldolgozása Sándor Klárától való; a berekeresztúri református templom (valószínűleg a 15. század végén készült) második kőfeliratát, a kb. 15. század közepére-végére datálható és Bekecsen található „írásos" kő (hatalmas kőtömb) rovásjegyeket is tartalmazó jelkészletét; az 1490-es években íródott székelyderzsi unitárius templom rovásírásos tégláját; a gelencei római katolikus templom falfestményének felületébe bekarcolt 1497-es feliratot; a kilyéni unitárius templom vakolatába a 15. század végén - 16. század elején karcolt feliratot; az ugyanazon korból származtatott székelyzsombori „írott" követ és a vadasdi terméskő jelcsoportját; az 1501-ben keletkezett csíkszentmiklósi-csíkszentmihályi(-csíkszentmártoni) templomfeliratot; az 1515-ben keletkezett és 1865-ben megsemmisült isztambuli (konstantinápolyi) rovásemléket, amelynek Kedeji Székel Tamás által készített 16. századi másolata maradt fenn; az 1520 körül, okkersárga festékkel rajzolt, a dálnoki református templomban fellelhető kétsoros feliratot; a bögözi református templom északi falára az 1530-as években vörös krétával írt feliratot; a berekeresztúri református templom 1561-ben írt első és második feliratát; a tordátfalvi unitárius templom kegytárgyaként számontartott „aranyozott tányérocska" 1600-1650 körüli apró betűs rovásfeliratát; a rugonfalvi református templom 1638-ban (vagy1658-ban) falba karcolt jeleit, az 1668-ból való az énlaki unitárius templom egyik mennyezeti kazettáján fennmaradt feliratot; a csíkcsobotfalvi római katolikus templom 17. század második felére (olykor korábbra) datált „írott" kövét; az 1730-as évek körül az erdőszentgyörgyi református templom tornyának patakkövére karcolt feliratot; az 1759-ből Bod Pétertől származó, a fogarasi református templomban mára megsemmisült kőfeliratot, a kibédi (lőportartón fennmaradt) 17. század végi - 18. század eleji rovásírásos szarufeliratot; a szolokmai fakapu (faedény) ugyanakkora datálható feliratát, a makfalvi fakulacs két (feltételezhetően monogramot takaró) 19. század közepén esztergált rovásjelét; a vadasdi istállódeszka 19. század második feléből-végéről származó szétszórt rovásjegyeit; valamint néhány vegyes rovásjegyű feliratot (pl. a 17. század elejieket Berekeresztúrról, vagy az 1681-ből származót Csejdről) is."

Ez a rég elavult felsorolás mit sem tud egy sor rendkívül izgalmas új felfedezésről (a Szent Korona, a koronázó palást és a jogar jeleiről, a népi jelekről, az indián, kínai stb. párhuzamokról, az afrászijábi tálról, a szentgyörgyvölgyi tehénszoborról), de az énlakai Egy usten ligatúráról sem.

Ez utóbbi pedig ott van mindannyiunk szeme előtt évszázadok óta.

12. ábra. A magyarszecsődi templom freskójának részletén az égigérő fát jelképező virág a székely "ty" (atya) jelből nő ki

"Válogatott" irodalom

BABINGER Ferencz: Konstantinápolyi rovásírásos magyar nyelvemlék 1515-ből.Ethnographia XXIV. (1913) 3. 129-139.

BEKE Sándor - RÁDULY János: Szépirodalom, néprajz, rovásírás. Két íróbarát beszélgetése életpályájukról és munkásságukról. Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2008.

BENKŐ Elek: Egy újabb rovásírásos emlék Erdélyből. Magyar Nyelv LXVIII. (1972) 4. 453.

BENKŐ Elek: Rovásírásos bejegyzések Miskolci Csulyak István peregrinációs albumában. Erdélyi Múzeum LVI. (1994) 1-2. 81-82.http://epa.oszk.hu/00900/00979/00007/pdf/081-082.pdf 

BENKŐ Elek: Régészeti megjegyzések székelyföldi rovásfeliratokhoz. Magyar Nyelv XC. (1994) 2. 157-168.

BENKŐ Elek: Középkori rovásfelirat Vargyasról. Magyar Nyelv XC. (1994) 4. 487-489.

BENKŐ Elek: A székely rovásírás korai emlékei. A székelydályai felirat. Magyar Nyelv XCII. (1996) 1. 75-80.

BENKŐ Elek: A székely rovásírás. História XVIII. (1996) 3. 31-33.

BENKŐ Elek: A siménfalvi rovásemlék és köre. In: KOVÁCS András - SIPOS Gábor - TONK Sándor (szerk.): Emlékkönyv Jakó Zsigmond nyolcvanadik születésnapjára. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 1996. 55-64.http://mek.niif.hu/02700/02717/02717.pdf 

BENKŐ Elek: Módszer és gyakorlat a székely rovásírás kutatásában. Válasz Ferenczi Gézának. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XLI. (1997) 2. 177-183.

BENKŐ Elek - RÁDULY János: A székely-magyar rovásírás I. A magyar rovásírás rövid története. http://www.ateesoft.gorek.ro/rovas.html 

BENKŐ Elek - RÁDULY János: A székely-magyar rovásírás II. A magyar rovásírás főbb emlékei. http://www.ateesoft.gorek.ro/rovas2.html 

BENKŐ Samu: Középkori feliratok Dálnokon. Korunk XL. (1981) 2. 138-145.

CSALLÁNY Dezső: A székely-magyar rovásírás emlékei. In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve III. (1960) Nyíregyháza, 1963. 39-137.

CSALLÁNY Dezső: A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése és történeti háttere. In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve X. (1967) Nyíregyháza, 1968. 31-84.

CSALLÁNY Dezső: A magyar és az avar rovásírás. In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve XI. (1968) Nyíregyháza, 1969. 281-304.

CSALLÁNY Dezső: Székely rovásírásos szövegek megfejtése. Korunk XXIX. (1970) 4. 604-605.

CSALLÁNY Dezső: Rovásírásos emlékek a Kárpát-medencében. In: Anyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve XII-XIV. (1969-71) Nyíregyháza, 1972. 135-161.

DANKANITS Ádám: Rovásírásos sorok 1624-ből. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XIV. (1970) 378-379.

ERDÉLYI István: Kelet-európai rovásírásos feliratok. In: HAJDÚ Mihály - KISS Jenő (szerk.): Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. ELTE, Budapest, 1991. 150-153.

ERDÉLYI István - RÁDULY János: A Kárpát-medence rovásfeliratos emlékei a Kr. u. 17. századig. Masszi Kiadó, Budapest, 2010.

ERŐSS János: A kovásznai rovásírásos mestergerenda. In: SZÉKELY Zoltán - ÁRVAY József - JECZA Tibor - KOVÁCS Sándor (szerk.): Aluta II/1. Sepsiszentgyörgyi Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 1970. 413-415.

FERENCZI Géza: Kiegészítések az énlaki rovásírásos felirat megfejtéséhez és Musnai Dakó György tevékenységéhez II. Keresztény Magvető LXXVIII (1972) 1. 49-54.

FERENCZI Géza: Kiegészítések az énlaki rovásírásos felirat megfejtéséhez. In: A Székelykeresztúri Múzeum Emlékkönyve. Tanulmányok, közlemények. (1971. október) Miercurea Ciuc - Csíkszereda, 1974. 271-281.

FERENCZI Géza: A homoródkarácsonfalvi rovásírásos felirat. Korunk Évkönyv1979. 273-281.

FERENCZI Géza: A kovásznai „rovásírásos" mestergerenda. Művelődés XXXII. (1979) 9. 44-45.

FERENCZI Géza: A csíkszeredai „rovásfeliratos" székelykapu. Művelődés XXXII. (1979) 12. 44.

FERENCZI Géza: Adalékok a marosvásárhelyi rovásírásos szöveg megfejtéséhez. Művelődés XXXIV. (1981) 1. 45-46.

FERENCZI Géza: A székelyderzsi rovásírásos tégla kora és felirata. Keresztény Magvető LXXXVII. (1981) 108-120.

FERENCZI Géza: A Marsigli féle rovásírásos emlékről. Brassói Lapok (3. sorozat) XIII. (1981) 30. 4., 7.

FERENCZI Géza: Adalékok a homoródkarácsonfalvi unitárius templom rovásfeliratának a megfejtéséhez. Keresztény Magvető LXXXVIII. (1982) 214-220.

FERENCZI Géza: Székely rovásszövegek megfejtéséhez. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXII. (1988) 1. 51-56.

FERENCZI Géza: A Firtos-várbeli rovásjegyekről. Hazanéző I. (1990) 2. 18.

FERENCZI Géza: A székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár rovásírásos emléke. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXIV. (1990) 1. 63-65.

Elmefuttatás a magyar rovásírásról, I, Székely Útkereső, II/3, 16.

FERENCZI Géza: Elmefuttatás a magyar rovásírásról I. Székely Útkereső II. (1991) 3. 16.

FERENCZI Géza: Elmefuttatás a magyar rovásírásról II. Székely Útkereső II. (1991) 4. 16.

FERENCZI Géza: Gondolatok az énlaki rovásírásos feliratról. Hazanéző III (1992) 1. 18-19.

FERENCZI Géza: A székely rovásírás Erdélyben ma létező emlékei. In: SÁNDOR Klára (szerk.): Rovásírás a Kárpát-medencében. (Magyar Őstörténeti Könyvtár, 4.) Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, Szeged, 1992. 51-67.

FERENCZI Géza: A vargyasi székely rovásírásos emlék. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXVIII. (1994) 2. 147-150.

FERENCZI Géza: A székely rovásírás ma létező emlékei Székelyudvarhely környékén. In: CSIHÁK György (szerk.): A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Első (Székelyudvarhelyi) Övezeti Történésztalálkozó Előadásai és Iratai. Budapest-Zürich, 1994. 69-84.

FERENCZI Géza: Elmélkedés a régészetről és a székely rovásírásról. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXIX. (1995) 2. 181-186.

FERENCZI Géza: Jegyzetek a székely rovásírás köréből. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XL. (1996) 1. 49-52.

FERENCZI Géza: Székely rovásírásos emlékek. Tanulmány. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1997.

FERENCZI Géza: Bod Péter és a székely rovásírás. Udvarhelyi Híradó Kalendárium 2000. Székelyudvarhely, 2000. 117-120.

FERENCZI Géza: A székely (magyar) rovásírásról. In: GAZDA József (szerk.):Kőrösi Csoma Sándor és a magyarság keleti eredete. Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Kovászna-Csomakőrös, 2000. 408-414.

FERENCZI Géza: Az Énlaki Rovásemlékkel kapcsolatos „bonyodalmak" I.Hazanéző XII. (2001) 2. 28-30.

FERENCZI Géza: Az Énlaki Rovásemlékkel kapcsolatos „bonyodalmak" II.Hazanéző XIII. (2001) 1. 17-20.

FERENCZI Géza: Az Énlaki Rovásemlékkel kapcsolatos „bonyodalmak" III. Hazanéző XIII. (2001) 2. 28-33.

FERENCZI Géza: Bod Péter és a székely rovásírás. In: BOÉR Hunor (szerk.):Acta (Siculica) - 2000 I. Székely Nemzeti Múzeum-Csíki Székely Múzeum. Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda, 2001. 263-270.

FERENCZI Géza: A székelyderzsi rovásemlék. Udvarhelyi Híradó XIII. (2001) 64. 6.

FERENCZI Géza: A székely rovásírás az idő sodrában. Tanulmányok. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002.

FERENCZI Géza: Gondolatok Firtos vár tulajdonosairól és a várbeli rovásbetűkről. Hazanéző XV. (2004) 1. 4-9.

FERENCZI Géza - FERENCZI István: Mit tudunk a székely rovásírásról A HétVIII. (1977) 15. 10-11.

FERENCZI Géza - FERENCZI István: Hargita megye hiteles rovásírásos emlékei. Hargita Kalendárium (1978) Csíkszereda, 172-175.

FERENCZI Géza - FERENCZI István: Rovásírás Dálnokon. Fórum (A Megyei Tükör negyedévi melléklete) IV./április/ (1978) Sepsiszentgyörgy, 22-23.

FERENCZI Géza - FERENCZI István: Magyar rovásírásos emlékekről. In: CSETRI Elek - JAKÓ Zsigmond - TONK Sándor (szerk.): Művelődéstörténeti tanulmányok I. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979. 9-32., 212-215.

FERENCZI Géza - FERENCZI István: Régi várak, új írások. Régészet és rovásírás. Tanulmányok. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006.

FERENCZ

Oldal: Czégényi Dóra cikke a székely rovásírásról
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2024 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat