A nagyszentmiklósi kincs ősvallásra utaló jelképei

E párját ritkító kincsleletet sokan vizsgálták már (pl. László/1977, Bálint/2004), és könyvtárnyi irodalma van a kincslelet edényein található rovásfeliratoknak is. Mégis maradt néhány – emberek és állatalakok fején látható – jelszerű szimbólum, amelyek elolvasására, vagy megértésére tudomásom szerint eddig senki sem tett komoly erőfeszítéseket. 

Ezek értelmezését ma már meg lehet kísérelni a székely írás, valamint a véle genetikus kapcsolatban álló eurázsiai vallási-uralmi jelhagyomány és a mitológia segítségével. 

Az alábbi nagyszentmiklósi szimbólumok a fej díszeként jelennek meg, mert a bronzkor óta kimutatható gyakorlat szerint a fejdísz (pl. a korona) alkalmas az isteni eredetűnek beállított méltóság, így a szakrális uralkodó jelölésére is (Varga/1998/76, Varga/1993/106). Természetesen nem csak uralkodóról lehet szó, hanem bármilyen más isteni eredetű (vagy istentől származó hatalommal, megbízatással rendelkező) személyről is. Számíthatunk arra, hogy a fejükön jelképekkel díszített állatalakokban isteneket, az istenek képviselőit, vagy küldötteit tisztelhetjük, a szakrális uralkodó és a sámán viselt hasonló koronát.

Ilyen magyarázatot a 7. sz. korsó esetében nagy biztonsággal elolvasható, székely hieroglifákból álló „Isten” ligatúra (összetett jel) alá is támaszt. E fonetikus istenszimbólumnak (a szójelekből álló énlakai világfa mellett) bronzkori sziklarajzokról is ismertek a megfelelői, jeléül annak, hogy az ősvallás, amelynek központi gondolata a megszemélyesített világoszlop, az ősidőkben Eurázsia északkeleti részén terjedt el (1. ábra).

A 7. korsó egyik szárnyas oroszlánja

A 7. korsó másik szárnyas oroszlánja (László Gyula rajza)

Szibériai bronzkori sámánábrázolások Hoppál Mihály nyomán

A nikolsburgi „us” és „nt/tn” rovásjelek

1. ábra. A 7. sz. korsó két oroszlánjának fején az „usten” (Isten) ligatúra látható

Ezt a dél-szibériai vallásos jelhagyományt a népvándorlás korában a hunok, az avarok és a magyarok is közvetítették Európába. Ezért találjuk meg a nagyszentmiklósi jelképszerű fejdíszek megfelelőit a hunoknál, Horezmben és a honfoglalóknál is egyaránt. Jeléül annak, hogy ez lehetett az a terület, ahonnan a jelkészlet közvetlenül átszármazott a Kárpát-medencébe. 

 A 2. sz. korsó vadásza

Horezmi érem

A komáromszentpéteri sas

Kájoni rovásbetűi

2. ábra. A 2. sz. korsó vadászának fejét a sarok hegyén álló Tejút jelképe díszíti: 

az „s” (sarok) és a „j” (jó „folyó”) rovásjelek megfelelőiből álló jelképet a horezmi uralkodók is használták, 

ehhez képest a komáromszentpéteri honfoglaláskori bronz sas hasán az „s” és az „ü” (ügy „folyó”) jelekből áll a jelkép

A fejdísz az „s” (sarok) és „n” (nagy) jelekből áll, értelme „nagyon nagy sarok (Óg király)”.

Hun tamga Pletnyeva nyomán

A horezmi uralkodóház tamgája Tolsztov nyomán

3. ábra. A 2. sz. korsó emberfejű oroszlánjának fejdísze az égig érő hegy tiszteletéről árulkodik

4. ábra. A hun tamga és a horezmi uralkodók nemzetségjele megszemélyesített hármashalomként ábrázolják a világhegyet

A grafikai párhuzamok a nép, a nyelv, az ősvallás és az írás genetikus kapcsolatáról, hun eredetéről tanúskodnak (2., 3., 4. ábra). Krónikáink a honfoglalók (pontosabban: visszatérők) hun származását világosan ki is fejtik, a horezmi csoportjukat pedig megemlítik.

A vizsgált jelképek mindegyike az ősvallás központi témáját, a megszemélyesített világoszlopot ábrázolja. Gondolati tartalmuk lényegében azonos (az északi sarkon elképzelt világoszlopról van szó); a téma megközelítésében és a grafikai megvalósításban azonban kisebb eltérések tapasztalhatók. A világoszlop alsó része a sarok (olykor hármas) hegye, amelyen fa, folyó, vagy emberalak áll. Az „us” rovásjel a Tejút hasadékát és a benne karácsonykor kelő Napot ábrázolja (Varga/2003/74). Maga az oszlop a Tejúttal és a napistennel azonos.

Irodalom

Bálint Csanád: A nagyszentmiklósi kincs, Balassi Kiadó, Budapest, 2004. 

László Gyula – Rácz István: A nagyszentmiklósi kincs, Budapest, 1977. 

Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, 1993.

Varga Géza: A székely rovásírás eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1998. 

Varga Géza: A nikolsburgi „us” rovásjel. Turán, Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft., Gödöllő, 2003. március-április.

Oldal: A nagyszentmiklósi kincs ősvallásra utaló jelei
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2024 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat