Varga Géza: A székely rovásírás

Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata


Az akrofónia rekonstrukciója

Az akrofónia rekonstrukciója során azt próbáljuk meg kideríteni, hogy egy székely betű milyen szó jeléből keletkezett. Ezt az eredményt három gondolatmenetet követve érhetjük el:

- Meg kell értenünk a székely betű képi tartalmát. Mivel a székely jelek jellemzően kőkori világmodellek jelkészletéhez kötődnek, a jelek vallásos jelentőségű fát, folyót, hegyet, égitestet, embert/istent ábrázolhatnak. Várható, hogy az ábrázolások széles körben elterjedt ábrázolási konvencióknak felelnek meg. Ha például ismerjük az Eurázsia-szerte elterjedt „eget tartó fa” ábrázolási hagyományt (ez egy szembőlnézeti világmodell), akkor a székely „g” jel eredeti ősvallási mondanivalóját is megértjük, mert a székely "g" ennek az ábrázolási hagyománynak egy megvalósítása.

- Találhatunk a kínai, egyiptomi, hettita, sumer stb. szóírásokban a vizsgált székely betűhöz hasonló alakú jelet, amiből szintén következtethetünk az eredeti szójel jelentésére. Például a székely „g”-hez hasonló kínai lolo „ég” jel alapján nyilvánvalóvá, hogy a székely „g” az ég szójeléből alakult ki.

- A székely betű hangértékéből következtethetünk az eredeti szójel hangalakjára. Például feltételezhetjük, hogy a „g” betű olyan szójelből alakult ki, amelynek jelneve a „g” hanggal kezdődött, vagy amelynek az első mássalhangzója a „g” volt. Persze több ilyen szó is van, de a fenti két megfontolás segít a választás során. Például a megismert képi tartalom (az eget tartó fa) az ág és az ég szavakra tereli a figyelmünket. A két (genetikusan rokon?) szó közötti választást a kínai lolo írás "ég" szójele dönti el.

A módszer részét képezik az ellenőrző funkciók is, amelynek során a a rekonstruált szójeleket meg kell próbálni beleilleszteni egy rendszerbe, esetünkben az ősvallási jelképek rendszerébe. Ha valamelyik székely betű akrofónia-rekonstrukciója olyan szót eredményezett, ami nem illik az eddig megismert ősvallási rendszerbe, akkor újra kell gondolni a sorból kilógó akrofónia-rekonstrukciót. 

- Az egyik lehetséges ellenőrző elv szerint a szójelek felismerése akkor helyes, ha a szavak az ősvallás fogalmai, a jelformák pedig a jelképei közé tartoznak. A székely írás szójeleinek többsége a magyar ősvallás ismert témáit illusztrálja, önmagát igazoló rendszert alkotva - ami az akrofónia-rekonstrukciókat is alátámasztja.

- Egy másik ellenőrzési lehetőséget kínál a székely jelsorrend. Ezt ugyanis a jelek ősvallási rangsora alakította ki. A sor elejére kerültek a legfontosabb istenek (az isteni triász) jelképei, utánuk pedig az egyre csökkenő jelentőségű szimbólumok. A sor végén olyan jelek is lehetnek, amelyeknek nincs, vagy nem nyilvánvaló az ősvallási jelentősége. Ha egy jel kilógna ebből a sorrendből, akkor az magyarázatot kívánna.

- Egy harmadik ellenőrzési lehetőséget kínál az, hogy a helyes jelnevek régi (elsősorban egyszótagú) magyar szavak, amelyeknek esetenként párhuzamaik találhatók a magaskultúrák nyelveiben is. Például: magyar szár, sumer sar "növényzet", akkád sar, sarru „király”, szkíta Oitoszür „Üdő úr”. Ha a jelnév többszótagú, mint például az „s” (sarok) esetében; akkor meg kell próbálni megérteni az összetételt (pl. a sarok am. „szár Óg”).

A fenti eljárással több-kevesebb biztonsággal rekonstruálható a székely jelek akrofóniája, vagyis meghatározhatjuk azt a szójelet, amelyből a vizsgált székely betű keletkezett.

Az így kapott szó jelentésbokrát az ősvallás elméleti rendszere, valamint a hasonló hangalakú szavak jelentéseinek összefüggése segíthet kibontani.

További feladatot jelent az akrofónia korának és a rekonstruált szó pontos, korabeli hangalakjának meghatározása.


Bevezetés

Amikor a székely írás történetét kutatjuk és tulajdonságainak a magyarázatát szeretnénk megadni, szükség van az írásrendszer rokonságának felderítésére is. Ilyenkor joggal vetjük tekintetünket az antik írásokra, ahol a székely jelek sok párhuzamát megtaláljuk. 

 

Jelforma és jeltartalom

Az írásjel a jelformából és az általa rögzített tartalomból áll. Ezért a jelek összehasonlításakor ezeket kell összevetni. Ezt tették a finnugrista szerzők is, azonban a jelformából is, meg a tartalomból is csak keveset hasznosítottak. 

A jelformákat puszta vonalaknak tekintették, s meg sem kísérelték azok eredeti képi tartalmának a megértését.

A jeltartalmat (a jelentést) pedig csupán hangnak vélték. A székely írást betűírásként kezelték, az ismert többhangértékű jelekkel érdemben nem foglalkoztak. Nem is gondoltak arra, hogy egyes székely jelek szót, vagy mondatot (ősvallási mondanivalót) rögzítenek. Ebből következően az antik jellegű székely írás rokonításakor csak tévedhettek. 


A módszer alkalmazásának folyamata

A székely jelek ma többnyire betűk. Ezeket kellene az antik írások jeleihez hasonlítani, amelyek jellemzően szójelek. Ebből következően az összehasonlításhoz előbb rekonstruálni kell a székely betű kialakulásának, az akrofóniának a folyamatát, hogy a székely és az antik jeleknek ne csak a formáját, hanem a jelentését is össze tudjuk vetni. 

Ehhez három gondolatmenet kínálkozik:

– Meg kell értenünk a székely jel képi tartalmát. Ez jellemzően kőkori világmodellek jelkészletéhez kötődik. A jelek vallásos jelentőségű fát, folyót, hegyet, égitestet, embert ábrázolnak. Ha például ismerjük az Eurázsia-szerte elterjedt „eget tartó fa” ábrázolási hagyományt, akkor a székely „g” jel eredeti ősvallási mondanivalóját is megértjük.


2. ábra. A székely írás tprus (tapar us "szabír ős") jelének népi és kínai párhuzamai (balról jobbra: dobronaki hímestojás, veleméri rajzos sindü, székely tprus jel, kínai "következő nemzedék" jel)

– Találhatunk a kínai, egyiptomi, hettita, sumér stb. szóírásokban a vizsgált székely betűhöz hasonló alakú jelet, amiből szintén következtethetünk az eredeti szójel jelentésére. Például a székely „g”-hez hasonló kínai lolo „ég” jel alapján nyilvánvalóvá, hogy a székely „g” az ég szójeléből alakult ki (2. ábra).

– A székely betű hangértékéből is következtethetünk az eredeti szójel hangalakjára. Például feltételezhetjük, hogy a „g” betű olyan szójelből alakult ki, amelynek jelneve a „g” hanggal kezdődött, vagy amelynek az első mássalhangzója a „g” volt. Persze több ilyen szó is van, de a fenti két megfontolás segít a választás során. Például a megismert képi tartalom ( eget tartó fa) az ág és az ég szavakra tereli a figyelmünket. A két (genetikusan rokon?) szó közötti választást a kínai lolo írás ég szójele dönti el.

Az így egyenként azonosított jelnevek (szóértékek) ellenőrzésére is kínálkozik egy-két további szempont.

– Az egyik elv szerint a szójelek felismerése akkor helyes, ha a szavak az ősvallás fogalmai, a jelformák pedig a jelképei közé tartoznak. A székely írás szójeleinek többsége a magyar ősvallás ismert témáit illusztrálja, önmagát igazoló rendszert alkotva. Ez a rendszer az akrofónia-rekonstrukciókat is alátámasztja.

– Egy másik ellenőrzési lehetőséget kínál a székely jelsorrend. Ezt ugyanis a jelek ősvallási rangsora alakította ki. A sor elejére kerültek a legfontosabb istenek (az isteni triász) jelképei, utánuk pedig az egyre csökkenő jelentőségű szimbólumok. A sor végén olyan jelek is lehetnek, amelyeknek nincs, vagy nem nyilvánvaló az ősvallási jelentősége. Ha egy jel kilógna ebből a sorrendből, akkor az magyarázatot kívánna.

– Egy harmadik ellenőrzési lehetőséget kínál az, hogy a helyes jelnevek régi (elsősorban egyszótagú) magyar szavak, amelyeknek esetenként párhuzamaik találhatók a magaskultúrák nyelveiben is (pl.: magyar szár "növényi szár, úr", sumer sar "növényzet", akkád sar, sarru „király”, szkíta Oitoszür „Üdő úr”). Ha a jelnév több szótagú, mint például az „s” (sarok) esetében; akkor meg kell próbálni megérteni az összetételt (pl. a sarok am. szár Óg "Óg király").

A fenti eljárással több-kevesebb biztonsággal rekonstruálható a székely jelek akrofóniája. Az így nyert írástörténeti összefüggések alapján érdekes történeti következtetések vonhatók le. Ha ezek rendszert alkotva cáfolják a finnugrista blöfföt, az nem nagy baj; de ha egyeztethetők a társtudományok megállapításaival, akkor az azt igazolja, hogy jó nyomon járunk.


Az "u" és "v" példája a székely jelek antik párhuzamaira

Ha így közelítjük meg a germán, a türk és a székely írásrendszert, akkor kiderül, hogy azok nem betűírásként, hanem még szóírásként voltak kapcsolatban egymással; és érthetővé válik például a székely „v” betűnek a germán és az ótürk írásban egyaránt megtalálható formai párhuzama is.

A szójel átadása úgy történt, hogy az eredeti jelnevet lefordították a többi nyelvre. Esetünkben a vas (eredetileg hurrita ushu „réz”, magyar vaske „vas”) szót fordították le germánra és ótürkre. Azt, hogy a kiindulás a magyar szó volt, két megfontolással is alátámasztható.

Az egyik a magyar vaske és hurrita ushu közelálló hangzása. A hurriták közismerten a fémfeldolgozással legkorábban megismerkedő népek közé tartoztak. Ha velük (végső soron) közös szót használunk az első fémek megnevezésére, akkor az annak a jele, hogy elsőként, vagy az elsők között ismerkedtünk meg a fémfeldolgozással és a fém szójelével is.

Ez azonban csak azt igazolja, hogy ott voltunk a fémfeldolgozás kezdeteinél; de önmagában nem bizonyítja a hurrita ushu „réz” szó és a hozzá kötődő székely „u” (ushu) és „v” (vas) jelek magyar eredetét.

3. ábra. A székely írás „v” (vas) jele Bél Mátyás ábécéjéből; a két oldalon látható kacskaringóktól eltekintve (amelyek a pennával való írás következményei) hasonló alakú a germán „e” ( eisen„vas”) és a türk „lt/ld” ( temir/demir „vas”) jel is

A másik ilyen adat – amely a szó eredetét eldönti – a vaske és ushu szóösszetétel eredeti jelentése. Ez ugyanis őskő értelmű lehetett, ami az ősatya által nekünk ajándékozott kőre (a meteorvasra) utal. A meteorvas pedig az első fémelőfordulás, vagy az első fémelőfordulások egyike, amellyel az ember megismerkedett. Ez arra utal, hogy a hurriták – akiknek másik neve a szabír (szubartui) – valamikor magyarul beszéltek, vagy tőlünk vették át a fém megnevezését.

Érthető a jelforma is, amely a bronzkorban széles körben fizetőeszközként használatos fém félkészöntvények alakját őrzi. Erre az ősalakra megy vissza a „v” és az „u” rovásjelünk (ebből egyszerűsödött tovább a latin „v” és „u” alakja is).

A bekövetkező akrofónia során aztán mindhárom írásrendszerben azonos formájú, de eltérő hangot jelölő betű keletkezett a szójelből.

– A magyar vas (vaske) szójeléből „v” betű lett (3. ábra).

– A germán eisen szójeléből „e” betű lett.

– Az ótürk temir/demir szójeléből „lt/ld” jel lett.

Mert amit a magyar vas-nak mond, azt a német eisen-nek, a török meg temir/demir-nek mondja. Ezért azonos alakú a székely „v”, a germán „e” és az ótürk „lt/ld” jel.


Az ellenőrzés lehetősége

Az akrofónia rekonstruálásakor nyert szójelet össze kell vetni az ősvallási magyarázatokkal is. Az eddigi rekonstrukciók szerint a székely szójelek az ősvallás jelképeiből alakultak ki. Feltehető, hogy további rekonstrukciók a még vizsgálandó jelek esetében is az ősvallás valamelyik témáját fogják felidézni. Ha a kutató nem ismeri az ősvallás jelképeit és témáit, akkor a magyarázata hibás lesz.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 302
Tegnapi: 196
Heti: 302
Havi: 5 075
Össz.: 332 659

Látogatottság növelés
Oldal: Az akrofónia rekonstrukciója
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2017 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szent istván és a rovás - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »