Mandics György róvott múltja (2)

TARTALOM

Az 1. rész tartalma:

Bevezető

Sírrabló brigantinak számít-e a magyar jelkultúra eredetének kutatója?

Mandics György a viszokói jelekről töpreng

Mandics György tévesen értékeli Vásáry István cikkét a székely rovásírás eredetéről

Mandics György Szekeres István kínai teknősjeleiről

Mandics György a székely írás ókori forrásait feltételező elméletekről

A 2. rész tartalma:

Hány jele lehetett a székely írás szó- szótagoló változatának?

Mandics György téved a szentgyörgyvölgyi tehén jeleiről szólván

Mandics György a székely írás jelsorrendjéről

Mandics György a szentgyörgyvölgyi tehénszoborról

A 3. rész tartalma:

Mandics György a kazár írásról és az írás fogalmáról

Amitől egy analfabéta visszariad, azt a rettenthetetlen írástudó elolvassa?

A rovásírásforrai.hu értékelése Mandics György kötetéről

Mandics György: "Hogy durvább jelzőt ne használjunk"

Mit tanulhatnának a rovásírók Friedrich Engels példájából?

Válasz Mandics Györgynek „A magyarság jelképei” c. kötetemre adott kritikájára

A Kr. e. IV. évezredi gradesnicai edényjelek értelmezhető szimbolikája

Mandics György „Róvott múltunk” c. kötetéről

Egy Catal Hülyük-i szobron feltételezett „ország” képjelről

Léteznek e a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor székely jelekkel rokon jelei? 

Mandics György a budapesti hun jelvényről

Mandics György a sumer-magyar írástörténeti kapcsolatokról

Hány jele lehetett a székely írás szó- szótagoló változatának?

A kérdést Mandics György veti fel, amikor megpróbálja letagadni a székely írás szójeleit az írástörténet egéről. 

Bevezető

Azt írja Mandics György a Róvott múltunk c. trilógiájának most megjelent harmadik kötetében „Hogy Varga Géza immár 17 esztendeje rögeszmésen egy kimérát üldöz, egy nem létező, mert nem létezhető jelrendszert posztulál, azt minden józan ember be kell lássa: a szótag-írásokhoz 80-100 vagy még több jel kell, a kevert szó- szótagoló írásokhoz minimum néhány ezer jel. ... Nincs kivétel a rovásírás esetében sem. Negyven körüli elemből álló jelrendszer csak alfabetikus lehet, ha működőképes.”

Eddig a kinyilatkoztatás, amit nagyon könnyű megcáfolni az ismert írásrendszerek példájával. 

Például az óperzsa ékírásnak az 1. ábrán látható betűi és szótagjelei mellett volt egy szójele is, amely Ahuramazda isten nevét jelölte. Negyvennél kevesebb jele van, Mandics György várakozásai ellenére mégsem alfabetikus, hanem szó- szótagoló rendszer.

1. ábra. Az óperzsa ékírás jeltáblázata

Azaz – amikor a székely írás szójeleinek létét mondvacsinált álszabályok alapján kérdőjelezi meg a szerző – nem az én rögeszméről, s nem egy kiméra üldözéséről, hanem Mandics György tudásának hiányosságairól lehet szót ejteni. 

Nyilvánvaló ugyanis, hogy az általa emlegetett feltételekből semmi sem igaz.

Ha az óperzsa ékírás lehetett szó- szótagoló jellegű a negyvennél kevesebb jelével, akkor a székely írás is lehet az a közel száz jelével. Annál is inkább, mivel a székely írás jeleit sem Mandics Györgynek, sem másnak nem sikerült eddig megérteni, felmérni és megszámolni – azaz ma is több van annál, mint amiről a szerző tud, egykor pedig lehetett jóval több jele is. 

Mandics György kérdésére (hogy a székely írás lehet-e szó- szótagoló rendszer) nem akkor kapjuk meg a választ, ha elkezdünk azon spekulálni, hogy hány jel kell egy szó- szótagoló íráshoz. Ez ugyanis igen sok dologtól függ. 

Például attól is, hogy mit tekintünk szó- szótagoló írásnak. Erre – némi joggal – válaszolhatjuk azt is, hogy amelyik írásban van szó-, vagy szótagjel; az szó- szótagoló írás. Ezzel azonban a latin írást is szó- szótagolónak nyilvánítanánk; mert a q „betű” valójában egy szótagjel. Ez esetben egyetlen szótagjel is elegendő lenne egy írás szó- szótagolóvá nyilvánításához.

A szükséges szó- és szótagjelek száma függ a nyelv rendszerétől, valamint az írásrendszer sajátosságaitól is. Ezek olyan sokfélék lehetnek, hogy a taglalásuk egy sehová sem vezető parttalan vitát eredményezne.

Célravezetőbbnek látszik, ha nem a szótagjelek szükségesnek gondolt számából indulunk ki, hanem megnézzük, hogy van-e a székely írásnak szó- és szótagjele, vagy szó- szótagoló alkalmazása. Az előbbiek közé tartozik a Thelegdi által felsorolt szótagjelek és capita dictionum-ok serege. Szó- szótagoló írásmutatványunk is van néhány: például az énlakai ligatúra, a karcagi csatkarika és a szentgyörgyvölgyi tehénszobor is ilyen. Mandics Györgynek nincs oka a székely írás szó- szótagoló voltát kétségbe vonni. 

Nem én üldözök egy nem létező kimérát, hanem ő nem ismeri a székely írást.

A székely írás jelszáma, jeleinek típusa

A székely írásnak két jól ismert emléke (a nikolsburgi ábécé és Thelegdi János Rudimentája) is alkalmas arra, hogy legalább a közismert székely jelek egy részét megszámoljuk, s a típusukat meghatározzuk. Ezek az írásemlékek ugyanis az egy hangot jelölő rovásbetűkön kívül tartalmaznak szó-, szótag- és mondatjeleket is – tehát a székely írás esetében kevert, szó- szótagoló írásrendszerről van szó.

Akad hasonló adat az irodalomban is. Veit Galiel XVI. századi szerző említi, hogy „A székelyek ... írásukban olyan jelekkel élnek, amelyek némelyike egész szót vagy mondatot jelent.” Ez az adat közismert. Mégis, amikor a székely írás típusát kell meghatározni, erre sem szokás emlékezni; sőt a létező többhangértékű jeleinket sem veszik figyelembe a szerzők. A székely írást alfabetikus írásnak könyvelik el, mintha csak egyetlen hangot jelölő betűi lennének.

Ez a helyzet annak az akadémikus téveszmének a hozadéka lehet, amely végső soron az arameus írás leszármazottjának szeretné tekinteni a székely írást. E minden alátámasztást nélkülöző kitalációt cáfolná, ha a mindössze 18 jelből álló, a székely íráshoz képest modernnek számító, alfabetikus rendszerű arameus írásból egy közel 100 jellel rendelkező szó- szótagoló írást próbálnának levezetni. Ha a székely írás preferált eredeztetését a fenti megfogalmazásban tálalnák, akkor többen kételkednének benne, lévén írástörténeti képtelenség (modern írás alapján nem szokás antik jellegűt megalkotni). Ezért inkább letagadják a többhangértékű jeleinket, hogy a hibás levezetés ne legyen feltűnően sánta. 

A Mandics György érvelésében is jelentkező elméleti tisztázatlanság miatt senki sem határozta meg pontosan a jeleink számát, de az száz körül lehet.

A nikolsburgi ábécé Németh Gyula leírása szerint (az amen szövegmutatványon kívül) negyvenhat jelet tartalmaz, amiből harmicöt egyszerű, tizenegy pedig összetett jel. A nikolsburgi ábécé némelyik jele – például az „us” (ős) nyilvánvalóan szójel, a „tprus” (tapar us „szabír ős”) pedig mondatjel.

Thelegdi János szerint a székelyeknek 32 betűjük van (magánhangzók és mássalhangzók). Ezeken felül bemutat még 30 szótagjelet (ezeket betűkből alkotott ligatúráknak tartja), valamint 3 hüllőkhöz hasonló, általa capita dictionum-nak nevezett jelet is (amelyek szerinte sincsenek betűkből összerakva). Ez összesen 65 jel. S Thelegdi a székely jeleket sem mindet sorolja fel; a vélük rokonságban lévő népi, uralmi és vallási jelekről nem is beszélve. Thelegdi szótagjeleinek némelyike valójában egyszótagos szójel. A betűk rekonstruált akrofóniája és néhány szójelekkel írt írásemlékünk (például a karcagi csatkarika felirata) pedig világossá tette, hogy egykor a rovásbetűink is szójelek voltak.

Azaz vannak szójeleink és mondatjeleink, az ismert jelek száma mégsem több száznál. Nemzeti írásunk példáján is beláthatjuk, hogy a kevert, szó-szótagoló írásrendszerekhez nem szükséges „minimum néhány ezer jel”. Csupán arról lehet szó, hogy a székely írás szó- szótagoló elődje nem olyan volt, mint amilyet Mandics György ma elképzel. 

Nem határozhatjuk meg, milyen típusú írásemléket hagyjanak ránk a régiek; hanem nekünk kell megértenünk azt, amit örököltünk. Feltételezhetjük persze azt is (s erre a sorra felbukkanó népi jelek alapot is szolgáltatnak), hogy a székely írás jeleinek csak egy töredékét ismerjük, s várható a lajstromból hiányzók felbukkanása, például a népi jelek között, vagy a régészeti emlékeken. Azonban ez utóbbi esetben sem fog előkerülni néhány ezer jel – mert ennyi jelre (a használat jellege és talán nyelvi okok miatt) sohasem volt szükségünk.

Az óperzsa ékírás jelszáma és jeleinek típusa

Az óperzsa ékírás is hasonló tanulsággal szolgál, mert szótagírás volt (nem a mezopotámiai ékírások családjába tartozik, hanem olyan jellegű írásból alakult ki az ékírásos technológia átvételekor, mint amilyen a székely írás is). Az összesen 37 óperzsa jelből 3 magánhangzójel, 1 pedig szójel (Ahuramazda isten jele). Az írás ezért szó- szótagoló rendszernek minősül, amelyet az alacsony jelszám ellenére is minden további nélkül lehetett használni.

Elméleti megfontolások

De akkor miért állítja mégis azt Mandics György, hogy a szó- szótagoló írásokhoz „minimum néhány ezer jel” szükséges?

Nos azért, mert nem ismeri eléggé a világ írásrendszereit s a könyve írásakor nem a megbízhatóságra törekedett, hanem valami másra, talán a hangulatkeltésre. Sajnos – bár könyvének címe a rovásunk múltját ígéri – nem ismeri a székely írás szó- szótagoló írásemlékeinek és a neolitikus világmodelleknek egykor volt olvasási módját sem. Ha a saját írásunkat jobban ismerné, valamint nem az egyiptomi, vagy a kínai szó- szótagoló írásrendszerek ma ismert magas jelszámából indulna ki, akkor nem lenne min fennakadnia. Ezen antik írások kialakulásakor ugyanis az alapjelek száma csak 200 körüli volt Maurice Pope szerint; s ez a szám már közel áll a magyar jelkincs feltételezhető jelszámához.

Például ismert dolog, hogy a kínai írás jelei többnyire (a székely ligatúrákhoz hasonlóan) az alapjelek kombinációi. Ebből az következik, hogy a kínai, vagy az egyiptomi jelek nagy számára való hivatkozással Mandics György félrevezeti az olvasóit. Aki a székely írás jelszámába nem számítja bele a ligatúrákat; a kínai írás esetében azonban fel sem merül benne, hogy csak az alapjeleket kellene figyelembe venni – annak az érvelése nem korrekt. 

Az antik írások a kezdetekkor a jelszámukat, a rendszerüket és a jelformákat tekintve is hasonlóak voltak a szó- szótagoló rendszerű székely íráshoz; mert mindegyik írás ugyanabból az ősi írásrendszerből fejlődött ki. A székely írás ligatúrái ugyanannak az ősi jelképző elvnek köszönhetik a létüket, mint a kínai jelmontázsok. A fejlődés során aztán mindegyik írás a saját körülményeinek (például a jelölt nyelvnek) megfelelő pályát futott be; s ennek megfelelően lett több, vagy kevesebb jele; vált szó- szótagoló, vagy betűző írásrendszerré. A székely írás a szójelekkel visszaadhatatlan ragláncaink miatt a betűírás irányába fejlődött tovább. A kínaiak meg a kínai nyelv sajátosságainak megfelelve az eredeti jeltársító technológiánál maradtak és egy csomó jelmontázst fejlesztettek ki. 

Az ismert jelszám várható módosulása

Lehetséges, hogy a székely jelek népi, uralmi és vallási rokonságának (a magyar jelkincsnek) a feltérképezésekor találunk még néhány jelet a magyar jelanyagban, amivel a jeleink száma megközelítheti az egyiptomi, sumer, hettita és kínai alapjelek számát. Különösen izgalmas, hogy ezeket az írásrendszereket közös alapjelek kötik össze, amelyek rendre megtalálhatók a székely írásban is (mint pl. az „us”). Már ma is rendelkezünk annyi jelpárhuzammal, ami alapján feltételezhetjük, hogy a székely írás őse azonos ama jelkészlettel, amelyből a fenti antik írások is kialakultak.

Mandics Györgynek e három kötetes, kb. 2000 oldalas művében nem sikerült megállapítania a székely írás jeleinek a számát. Jellemző, hogy most is csak „negyven körüli elemből álló jelrendszer”-t emleget a székely írásról is szólván, bár Thelegdi hatvanvalahány jelet mutat be. A szerző csak a betűinkkel hajlandó foglalkozni, a szó-, szótag- és mondatjeleinknek a létét sem nyugtázza. Ezzel a hibás eljárással nem áll egyedül, de ez legyen a „szakértők” szégyene, akik nem ismerik az írásunkat.

A magyarázat az, hogy volt egy hieroglifikus írásmódunk, amelyik szó-, szótag- és mondatjeleket is alkalmazott, s amely még a kőkorból maradt ránk. Lehet, hogy egyedül állok ezzel a kijelentésemmel, de nincs is szükség arra, hogy ezt Mandics György, vagy bárki más jóváhagyja (azonban Simon Péter, Novotny Elemér feltehetően semmi kivetnivalót nem találnának benne). Egy felfedezés tudományos igényű igazolása, vagy cáfolata nem azon múlik, hogy egyes sörbaráti társaságok, vagy akár az Akadémia tagsága megszavazza-e, vagy sem.

2. ábra. Balról jobbra: a kínai „főút” és a hettita hieroglif „Isten” szójel, egy kaliforniai sziklajel, valamint a székely írás „us” (ős) szójele; valamennyi jel a Tejút hasadékát ábrázolja, amelyben karácsonykor a Nap felkel; a jelentésváltozatok a kapcsolódó ősvallási képzeteknek felelnek meg

Konklúzió

Azaz nincs okunk arra, hogy módosítsuk a székely írás egykori szó- szótagoló alkalmazására vonatkozó felismerésünket. Annál inkább nincs erre szükség, mert a magyar fazekasok máig olyan jelekkel díszítik az archaikus mintát követő cserépedényeiket, amelyeken e szó- és mondatjelek elolvashatók. Ez az íráshasználati hagyomány követhető visszafelé a múltba, egészen a kőkorig (például a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszoborig). Mandics György persze – különböző megalapozatlan kifogásokat hangoztatva – ezekkel az olvasataimmal sem ért egyet. E téveszméjén talán segíthetne a létező szó- szótagoló és mondatjeles írás-alkalmazásaink gondos tanulmányozásával.

Nem én kergetek rögeszmésen egy kimérát, csupán Mandics György nem ismeri és nem érti eléggé a körülötte lévő jelvilágot. Ehhez persze joga van, mert nem kötelező egyformának lennünk. Könyvet is adhat ki, mielőtt tisztázná magában ama téma alapismereteit, amelyről ír (s ezzel a gyakorlattal sem áll egyedül).

Az ajkain néma áhítattal csüggő nyájas olvasót azonban nem kellene félrevezetnie, mert azzal már átlépi az etikai korlátokat. 

Mandics György téved a szentgyörgyvölgyi tehén jeleiről szólván

Azt írja ugyanis a Róvott múltunk c. trilógiája utolsó kötetében, hogy „A jelek pontos másolása elemi követelmény”. Azonban nem az általam közölt jelek rajza, vagy a jelek általam adott értelmezése pontatlan, hanem ő.

1. ábra. A szentgyörgyvölgyi tehénszoborról készített rajzom, amelyet Mandics György szerint a prekoncepcióm igazolásának megfelelően alakítottam ki; a jobb felső sarokban a tehénszobor bal hátsó lábán tisztán látszik az a létező sarok jel, amit Mandics György nem vett észre

Mandics György a saját hibáját próbálja a nyakamba varrni?

Mandics György az említett kötet 310. oldalán egy kritikus hangvételű fejezetet szentel a 7500 éves tehénszobor jeleinek, illetve a róluk adott magyarázataimnak. Azonban most is csak a felületessége vált nyilvánvalóvá.

Pedig pontos rajz állt a rendelkezésére, mert amit Bánffy Eszter régész közöl a tehénről, az nem szorul helyesbítésre. A rajz kifogástalan, legfeljebb a jelek értelmezésén lehet vitatkozni. (Eddig mindössze egy ellenvélemény merült fel, mely szerint nem írás, hanem díszítés lenne a tehénen.) Most ezt Mandics György megismétli. Tévesen gondolja egybetartozónak az egymástól szemmel láthatóan független jeleket (a szár és a Ten szójelet, valamint a gerinc vonalát). Azt sem sikerült helyesen felmérnie, hogy melyik jelet tartom a bal hátsó lábon a sarok szójelének (a Ten jel egyik felével keveri össze). Ezek okozták a kötetében közölt félreértéseit. Megkoronázta mindezt azzal, hogy a saját tévedései miatt az én magyarázatomat vélte megalapozatlannak, a szándékaimat pedig inkorrektnek – bár erre nem volt oka. 

Kinek is van prekoncepciója?

A fejezetben a prekoncepciójukat követő szerzőknek címzett dörgedelme így szól: „Sebestyén Gyula „javítási elmélete”, miszerint az egykori másolók munkáját fel kell javítani, hogy értelmes feliratot nyerjünk, bár érthető, sajnos, az önkényesség elszabadításához vezetett. A határt nehéz megvonni, ha egyszer egy prekoncepcióval indulunk neki a javításnak. A módszert sajnos, sokan gyakorolják, tudósok és nem tudósok is. Varga Géza „szentgyörgyvölgyi tehénszobor-másolata” (összevetve a tudományos másolattal ... ) valóságos gyűjteménye az ilyen prekoncepciós átrajzolási stílusnak, hogy az eredmények jobban passzoljanak.”

Prekoncepciója persze nem csak egy szerzőnek, hanem a kritikusának is lehet. Ha azt akarjuk tisztázni, hogy most melyik esettel állunk szemben, akkor néhány támpontunk azért akad a kérdés eldöntésére. Például az, hogy Mandics György a könyvében sírrabló brigantiknak minősítette a székely írás antik eredetét vizsgáló kutatókat. Ez arra utal, hogy neki vannak előzetes fenntartásai ebben a témában, amit az érvelésében mutatkozó hibák csak alátámasztanak. 

Van-e jó rajzunk a tehénszoborról?

Mandics György „tudományos másolat”-nak nevezi a Bánffy Eszter által közölt rajzot, ami egyrészt túllihegése a valóban jó rajznak (könnyű jó rajzot rajzoltatni egy hivatásos grafikussal, akinek napokig az asztalán lehet az eredeti szobor); másrészt pontatlan a megfogalmazása, hiszen nem másolatról, hanem csak egy rajzról van szó. Bánffy Eszter rajzát szembeállítja az én rajzommal, amelyet a prekoncepcióm igazolására szánt hamisítványnak ítél. Ebből a vádból persze semmi sem igaz – mint az alább könnyen belátható.

Ugyanis Bánffy Eszter jó rajza a jeleket (azaz a lényeget) illetően nem tér el az enyémtől – mert pontosan ugyanazok a jelek láthatók ezen is, meg azon is. Ezt bárki ellenőrizheti, aki egymás mellé teszi a rajzokat. Ez esetben azonban Mandics Györgynek meg kellene mutatnia, melyik részletet véli prekoncepciós elrajzolásnak a rajzaimon. Tartok tőle, hogy csak azért nem mutat rá pontosan a rajzban elkövetett hibámra (mondjuk pirossal körbekerítve), mert nem a rajzommal, hanem a szándékaival van hiba. Mandics György mindenáron szeretne hibát találni a neolitikus írásemlék tőlem származó olvasatában; ez azonban eddig sem sikerült neki s a jövőben sem fog. 

2. ábra. A szentgyörgyvölgyi ég szójel (balra), az eget tartó fa képszerű ábrázolása egy hettita fémplaketten (középen) és a székely „g” (ég) jel Kájoni Jánostól (jobbra)

Az ég jellel kapcsolatos kritika

Az ég jelről, amely a tehén jobb és bal oldalán egyaránt megjelenik, a következőket állítja Mandics György: „Varga ... elhagyja a középső jelek egyik vonalát, ami a jelet fésűformává alakítaná: két-két 3 vonalas szélső, s két-két vonalas belső jellel. Ez már semmilyen rovásjelre nem hasonlít”.

Sajnos Mandics György megfogalmazása most is zavaros, rajzot pedig nem készít arról, hogy szerinte hol is hagytam volna le azt a hiányzó vonalat. A valós írástörténetünkre kíváncsi olvasóknak talán nem kell bizonygatnom, hogy a legjobb tudásom szerint, lelkiismeretes munkával készítettem a rajzaimat. A Bánffy Eszter által közölt rajz csak az árnyékolás miatt több az enyémnél. 

Mandics György nem vállalta a szerinte hiányzó vonal megrajzolásával járó munkát és felelősséget. Így aztán az ellenőrzés lehetőségétől kevéssé fenyegetve azt mond, amit akar. Nem derülhet ki, hogy ahol ő vonalat feltételez, ott valójában csak egy sérülés van-e, vagy esetleg az se. A tehén ugyanis tele van kisebb-nagyobb sérülésekkel és bemélyedésekkel, amelyeket csak a fényképek, vagy az eredeti tárgy (esetleg a hiteles másolat) alapján lehet elkülöníteni a jelektől. Mandics György – a tudomásom szerint – mindezekkel a kellékekkel nem rendelkezik, ezért csupán Bánffy Eszter rajzára hivatkozik. Ez azonban nem alkalmas hivatkozási alap, mert – mint azt említettük – a két rajz között nincs lényegi eltérés. 

Ha a rajzok részleteit ellenőrizni akarjuk, arra esetenként nem is elegendő egyetlen fénykép, legyen annak bármilyen jó a felbontása. Több különböző szögből és különböző megvilágítással készített felvételt együttesen értékelve lehet valamit mondani a tehénszobor felületén lévő egyik-másik „vonalról”. Hónapokig, ha nem évekig tartó munka ez – amelyet nem könnyű elvégezni s persze tévedni is lehet közben. 

Az írástörténeti kutatás egyébként mindig is a tévedések meghaladása útján jutott előre. Egyes szerzők egész életműve alig volt több egy-két jel jó azonosításánál a seregnyi tévedés mellett. A szentgyörgyvölgyi tehénszobor feliratának elolvasásakor sincs védőoltásunk hasonló tévedések ellen. 

Azonban nem gondoljuk, hogy az olvasatunk cáfolatát, vagy pontosítását alapos munka nélkül, könnyű lenne megfogalmazni. Sőt, inkább arra számítunk, hogy ilyesmire egyáltalán nem kerül sor, s különösen nem fog ez megtörténni felületes és hozzá nem értő szerzők tollából. 

Mandics György nem vállalkozott a saját ötlete lerajzolására, pedig a tudományos igényű cáfolathoz egy jobb hipotézisre lenne szükség. A tudományos igényű cáfolat ugyanis nem jelzőosztogatást jelent, hanem komoly munkát. Mandics Györgynek például ki kellene fejteni, hogy ugyan mit keresne egy „fésű” a tehén oldalán. Én pontos magyarázatát adom az ott lévő ég jelnek, felsorolva annak seregnyi párhuzamát, megvilágítva az ősvallási jelentőségét és persze a magyarázat szerint ez a jel szerves egészet, rendszert alkot a tehén többi jelével is. 

Mandics György nem állt elő hasonló értelmezéssel. Egyrészt azért, mert ilyesminek az összeállítására nem képes, vagy nem hajlandó; másrészt azért, mert a tehén jelei nem is engednek meg hasonló alaposságú, de az enyémmel ellentétes magyarázatot. Mandics György nem bizonyította, hogy a tehén oldalán lévő jel valóban fésűt ábrázolna, a „fésűt” nem tudja beleilleszteni a tehénen lévő ábrázolások rendszerébe sem; s persze semmit nem mond a jelek nyelvi és ősvallási, vagy bármilyen más hátteréről, amely egységbe fogná a tehén szimbolikáját. 

Márpedig ilyesmire szükség van, ha a tehenet le akarjuk írni, mert az nem kétséges, hogy a szobrocska ősvallási célokat szolgálván nagyobb (nyelvi, ábrázolási stb.) rendszerek részét képezte. A jelei sem tekinthetők véletlen díszítéseknek (az írásjelekkel való véletlen egyezés lehetőségét egyébként az 1993-ban Nemetz Tiborral, a Matematikai Kutatóintézet munkatársával közösen elvégzett valószínűség-számításunk kizárja). 

Mivel Mandics György ilyesmivel nem bíbelődik, az olvasatomnak nem is adhatta a tudományos igényű cáfolatát.

A karaván azért halad

Nincs okom az ég szójel rajzának a pontosítására sem, mert azt is jól rajzoltam le. Azt pedig, hogy hasonlít-e a székely írás „g” (ég) jelére, aligha kell bizonygatnom. Az persze igaz, hogy a szentgyörgyvölgyi és a székely jelek nem pontosan egyformák. A tehénszobor 7500 éves, s az lenne különös, ha az eltelt idő alatt semmit sem változott volna az írásjel. A következő változásokról számolhatok be:

- Az írástechnológia az agyagba karcolás (vagy vésés) helyett Kájoni esetében papírra írásra változott (Kájoni jelformáját azonban még a rovástechnológia határozta meg). Az pedig köztudott, hogy az írástechnológia megváltoztatja a jelek alakját.

- Az írásalkalmazás az ünnepi, különleges és ritka alkalmazás helyett mindennapivá vált – amiből következően jelentkezett egy igény a jelforma egyszerűsödésére.

- A szentgyörgyvölgyi jel az ég szót jelölte, mai székely megfelelője már csak a „g” hangot – ami szintén a jelforma egyszerűsödését igényelte.

- A jelvonal többszörös kihúzása helyett idővel (a könnyű alkalmazhatóság érdekében) kialakultak és elterjedtek az egyvonalas változatok is. A szentgyörgyvölgyi Ten esetében például azt figyelhetjük meg, hogy a jel kettéhasadt: a háromvonalú változat a ritkábban használt nikolsburgi „tprus” jelben, az egyvonalú pedig a valamivel gyakrabban használt nikolsburgi „nt/tn” (Ten) jelben maradt ránk.

- Az ég jel eredetileg szimmetrikus volt (mert az eget tartó fa kompozíció szimmetrikus). Később – feltehetően az írástechnológia következtében – a középső függőleges vonal oldalra került (a jelentést azonban a kínai lolo írás „ég” szójele megőrizte).

3. ábra. Bánffy Eszter „tudományos” rajzán is látszik a bal hátsó láb sarok jele (pirossal bekarikázta VG), ami elkerülhette Mandics György figyelmét

A sarok és a Ten szójelek vélt hibái

Bírálómnak két megalapozatlan kifogása is van a sarok és a Ten jelek elhatárolását (létét) illetően.

- Az egyik az, hogy szerinte a tehén homlokán lévő szár jel és a fenekén lévő Ten jel tengelye össze van kötve a tehén hátán a gerinc vonala által – azaz sem a szár, sem a Ten jel nem létezik önállóan.

- Amihez még hozzáteszi, hogy a tehén hátsó lábain nincs ott a sarok jel sem (amelyeknek pedig mind a négy lábon ott kellene lennie, „hogy fel ne boruljon”). Amit én sarok jelnek néztem, azok – szerinte – az említett Ten jel részei. Ezeket – úgy véli – nem vehetném figyelembe egyszer sarok jelként, egyszer meg Ten jelként.

A fenti kifogások azonban megalapozatlanok, ami – Mandics György megszokott felületességét ismerve – már nem is meglepő.

A felfedezés és a cáfolat értéke

Említettük már, hogy a Bánffy Eszter által közölt rajz jó. Ez alapján azonnal el tudtam olvasni a szobrocska feliratát – mert már gyakorlatom volt a hasonló világmodellek olvasásában. Mégis több éven keresztül dolgoztam azon, hogy a szobrocska jeleit ellenőrizzem. 

Már az is eltartott vagy két-három évig, amíg sikerült engedélyt szereznem a szobor hiteles másolatának elkészíttetésére (amelyért többet fizettem ki a havi nyugdíjamnál). Elmondhatom, hogy a szobor is, meg Bánffy Eszter róla írt szakdolgozata is volt a kezemben. Ezen felül több tucat részletgazdag fényképet is kaptam a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársaitól, amiért itt is köszönetet mondok nekik. S persze, hosszú hónapokat töltöttem el a tehénszobor fényképen meglévő részleteinek tanulmányozásával. 

Hiábavaló ábránd abban bízni, hogy súlyos hibát követtem el a jelek feltárásában és értelmezésében. Amint azt sem gondolhatja senki, hogy két perc alatt jobb magyarázatát adhatja a jeleknek.

Mandics György a könyvtárakból összelapátolt három kötetében sokszor bebizonyítja, hogy az olvasottakat nem érti, vagy nem akarja megérteni. Ez esetben is erről van szó: egyszerűen elnézte a hátsó lábakon lévő (az egyik esetben lepusztult) sarok jelek helyzetét. 

4. ábra. A tehénszobor hátsó fele a Ten jellel (a Ten egyik fele be van karikázva)

Mandics György – tévesen – azt feltételezte, hogy az 1. ábrán látható sarok jel helyett a 4. ábrán bekarikázott jelrészletet tekintettem egyszer sarok-nak, egyszer meg a Ten részének. 

A rajzon az is felmérhető (de a szobron ez még nyilvánvalóbb), hogy a Ten jel nem érintkezik a gerinc vonalával.

5. ábra. A tehén faráról készített újabb rajzom; a felső szélén látszik a gerinc kettős vonala, ami a háton, még a farokcsonk előtt megszakad; a farokcsonkon megjelenik két sérülés (amit talán véletlenül okozott a gerincvonalat meghúzó eszköz); majd a farokcsonk alatti folyamatossági hiány után megjelenik a Ten jel, amelynek a függőleges tengelye már nem két, hanem csak egyetlen vonallal van meghúzva – azaz nem lehet a gerincvonal folytatásának tekinteni, mint azt Mandics György gondolja

Válasz a sarok és a Ten jellel kapcsolatos ellenvetésekre

Visszatérve a fent említett két kifogásra, azokra a következő választ lehet adni:

- Sem a szár jel, sem a Ten jel nem érintkezik a gerinc vonalával, amiből következően azok önállóan léteznek. Azaz nincs igaza Mandics Györgynek, amikor ezt a (szerinte) a tehén „orrától a farkáig” végigvonuló vonalat egy elegáns díszítő csíknak tartja – mert a vonal nem vonul végig (egyébként sem a farokig, hanem a nemiszervig kellene végigvonulnia a mandicsi logikának megfelelve). A folyamatossági hiány ténykérdés, amit ellenőrizni lehet Bánffy Eszter rajzán is (persze nem a sokadik másolaton, hanem az eredetin), valamint a tehénszobron is.

A szár és a Ten(gely) jelek az égigérő fát és a véle azonos Tejutat jelképezik. A kozmoszt és az emberi, vagy állati testet összevető mitológiákban ezek azonosak a gerinccel (a Ten jel tengelye a koronázó paláston is a gerincre simul). Ez a szimbolika jelenik meg a szibériai sámánköpenyeken, egy inka uralkodó palástján és a magyar koronázási paláston is. Mindebből a számunkra most csak az a fontos, hogy ha a szár és a Ten jelek a gerinc vonalának meghosszabbításai lennének, az akkor sem cáfolná az általam adott magyarázatukat. A grafikai helyzet azonban az, hogy a két jel nem érintkezik a gerinc vonalával, azaz nem támasztják alá Mandics György (a tehén hátán létező folyamatossági hiányon átlépő és a ligatúra lehetőségével sem számoló) kifogásait. Éppen az a Mandics György ilyen nagyvonalú a jelek létező rajzával szemben, aki a pontos másolásukat elemi követelménynek hirdeti.

- A tehén jobb hátsó lábán jelentős felületi sérülés van, ami miatt arról a lábról valóban hiányzik, mert lepusztult a sarok jel (azt azonban a többi lábon meglévő jel alapján itt is feltételezhetjük). A bal hátsó lábán azonban ott látható a sarok jel is, meg a Ten jel is egymástól jól megkülönböztethetően. Csak a sarok jelet Mandics György maszatnak nézhette, vagy nem vette észre a rendelkezésére álló, feltehetően csak másolt rajzon. Mentségére szolgáljon, hogy (a jobb hátsó lábról elveszetten túl) ez a sarok jel a tehénszobor legrosszabb állapotú jele. Azonban Bánffy Eszter is, meg én is megrajzoltuk, létezőnek tekintettük e vonalakat, amelyek legkönnyebben egy sarok jelként magyarázhatók (például azért, mert nélküle a tehén felborulna – mint azt Mandics György is felismerte).

Összegzés

Általában is elmondható, hogy érdemes előbb alaposan ellenőrizni az adatokat, s csak azt követően célszerű állást foglalni.

Talán megemlíthetem, hogy amikor – még az első kötet megjelenése előtt – értesültem Mandics György készülő trilógiájáról, segítségképpen felajánlottam neki a kézirat ingyenes lektorálását. Azzal hárította el, hogy szinte minden második lapon engem emleget benne, ezért nem lenne helyes, ha én lennék a lektor. Lehet, hogy ebben igaza volt – így azonban ez és még egy csomó másik tévedés benne maradt az anyagban és megjelent a kötetben.

Lelke rajta. Ezek a hibák Mandics György és művének értékeléséhez tartoznak, nem nekem kell elszámolnom velük.

Mandics György a székely írás jelsorrendjéről

A székely írás jelsorrendjének Mandics György által adott értékeléséből kiderül, miért írhatta azt Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára, hogy az akadémikus tudomány nem ismeri a székely írással kapcsolatos alapfogalmakat sem. 

A nyájas olvasó csóválhatja a fejét. Ez a szakterület kívül esne a Tudomány határain? S ha így van, ez miképpen lehetséges? A kérdésre Mandics György új kötetének köszönhetően tudunk válaszolni.

A minap megjelent Róvott múltunk c. kötet legérdekesebbnek ígérkező fejezete Az írás rendszere címet viseli. Azért fontos e fejezet, mert aki az írás rendszerét helyesen írja le; az jobban megértheti a székely írás eredetét, helyesebben tudja értékelni a jelek és az írásrendszer párhuzamait is. Ha például nyilvánvalóvá válik, hogy a székely írásnak szó- és szótagjelei is vannak, akkor az írásunk rokonságát a szó- szótagoló írások (az egyiptomi hieroglif írás, a sumer képírás, a hettita hieroglif írás, az urartui hieroglif írás, a kínai írás, az indián ősvallási jelek, a magyar népi hieroglifák stb.) között kell keresni.

Persze, a dolog fordítva is igaz: aki nem nyitott a távlatokra (a székely írás eredetéről és kapcsolatairól nem alakít ki helyes képet); az az írás rendszerét sem tudja jól leírni. 

Mandics György a Mit árul el az ábécékben a betűk sorrendje? alcím alatt tárgyalja a székely jelsorrendet. Amihez az a megjegyzés kívánkozik, hogy a székely írás „ábécéi” rendszerint nem igazi ábécék, mert szó- és szótagjeleket is tartalmaznak. Azaz a kérdés nem pontos, a megfogalmazás elárulja a szerző hozzá nem értését és előre vetíti a válasz irányultságát is.

A szerző szerint: "Nagy valószínűséggel volt egy eredeti ábécénk, amelyik betűsorrendjét a jelenlegi adatok alapján nem lehet megállapítani. Ebben Németh Gyulával értünk egyet (Németh 1934, 13)."

Mandics Györgytől nem tudjuk meg, miből gondolja ő, vagy Németh Gyula, hogy az eredeti „ábécénk” jelsorrendje eltért volna a most ismert legkorábbitól, a Nikolsburgi ábécé jelsorrendjétől. Eltérésre utaló adat ugyanis nincs. 

"Az is világos" – írja a szerző – "amit Fischer, Németh, Csallány egyaránt megállapított, hogy a megmaradt ábécék valamilyen módon mind a latin ábécét követik."

Azonban Fischer, Németh és Csallány abból a körből való, amelyik Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára álláspontja szerint nem ismeri eléggé a székely írást.

Bár pusztán a jelsor hasonlóságából nem következik az átadás iránya, az említett tudósok mégsem gondoltak arra a lehetőségre, hogy a székely írásból is származhat a latin jelek sorrendje; vagy, hogy mindkét sorrend származhat egy korábbiból. Azért nem merült fel bennük e két lehetőség vizsgálatának szükségessége; mert mindannyian az uráli erdőkből kimerészkedő, idegenek által nem túl régen civilizált primitív magyarságról alkotott finnugrista téveszmék bűvkörében éltek. 

Azaz a székely írás jelsorrendjének latin eredetéről alátámasztás és ellenőrzés nélkül ismételgetett álláspont csupán egy minden alapot nélkülöző prekoncepció.

A fent említett, elvileg lehetséges, de nem is említett két származtatási irányt vizsgálni kell, mert a latinos jelsorrend nem a latin írás találmánya, hanem megtalálható volt az már egy sor régebbi írásban is. A legkorábbi ismert ábécé, amelyikben a latinos sorrend felismerhető, az ugariti ékírásos ábécé. Ennek jelei eredetileg egy helyi lineáris írás jelei voltak, amely hasonló lehetett a székely íráshoz. Az ékírásos technológia átvételekor azonban az ugariti írás elveszítette a korábbi formakincsét; s ma már nem tudjuk, hogy milyen alakúak voltak az eredeti lineáris jelei. Ugyanakkor megőrződött a jelsorrendje, ami lehetőséget ad annak megállapítására, hogy a székely, vagy a latin jelsorrend őrzi-e hívebben a hagyományt (1. ábra). 

1. ábra. A nikolsburgi ábécé jelsorának végét néhány további latinos sorrendű ábécé végével összehasonlító táblázat; piros vonallal jelölve azok a részletek, amelyek a székely jelsort a kazár és/vagy az ugariti ábécéhez kötik, de megkülönböztetik a latin ábécétől

2. ábra. Az ugariti ékírásos ábécé

Mandics György úgy véli, hogy „akik az ábécéket (a székely ábécéket – VG) leírták, hasonulni akartak a latinhoz, amit előbb tanultak meg, s csak utána a rovást.” Ez a XXI. században valóban így történik, de a székely jelsorrend kialakulásakor még nem ez volt a helyzet. A székely jeleket nem azért rakták a nikolsburgi ábécéből ismert sorrendbe, mert utánozni akarták a latin sorrendjét, hanem a jelek ősvallási jelentősége miatt.

Ez ellenőrizhető a jelek képi tartalmának, szóértékének és a magyar ősvallásnak a megismerésével.

Az ősvallás ismeretére azért van szükség, mert a székely írás a kőkori ősvallás jelképeinek leszármazottja. Mint minden vallás, az ősvallás is elméletből, szertartásból és jelképrendszerből állt. Ezért – ha ismerjük a magyar ősvallás legfontosabb tételeit és szereplőit – akkor felállíthatunk egy hipotézist a hozzájuk tartozó jelek sorrendjéről is.

Az eredeti ősvallási jelképek (szó- vagy mondatjelek) megértése és leírása lehetséges. Néhány szójel, mint pl. az „us” (ős) és az „nt/tn” (Ten) esetében, ez egyszerű elolvasással történhet. A székely betűvé alakult jelképek esetében azonban, mint amilyen a „b” (Bél), „f” (Föld), „j” (jó), „a” (anya), „ty” (atya) stb., az akrofónia rekonstrukciójára van szükség. Ezen adatok birtokában aztán belátható, hogy a jelek sorrendjét az ősvallási jelentőségük szabta meg. 

3. ábra. A székely jelsorrend megértését lehetővé tevő párhuzam: a Diringer által közölt csukcs szójel-lista első három jele az „atya”, az „anya” és a „fiú” szójele

A székely jelsor elején az isteni triász jelképeit, mögöttük pedig a kisebb jelentőségű jelképeket találjuk. Az isteni triász névsora Enedubelianus vezér nevéből is kihámozható, ezek: Enéh anyaistennő, Du főisten és Bél fiúisten. A jelsorban nékik az „a” (vö. Enéh/anya/ünő!), „b” (vö. a Bél-pel-pil-pi-fiú hangváltozással alakult ki a fiú szavunk!) és „d” (a „Dana verjen meg!” mondásból és a Duna, valamint a Don/Thana folyónevekből ismert isten neve) jelek felelnek meg. A „c” betű későbbi beszúrás lehet a jelsorban.

Az ugariti isteni triász nevei is magyar vonatkozásúak: az anyaistennő neve Anat (vö. Enéh!); Él főisten a magyarok Istenének élő jelzőjével rokon nevet visel; az ugariti Baál fiúisten neve pedig a magyar Bél fiúisten nevének megfelelője. Ezek az összefüggések arra utalnak, hogy a székely jelsorrend jobban kötődik az ugariti kultúrához, mint a latinhoz.

A latin írás és vallás esetében hasonló hipotézis nem állítható fel. A latin betűk akrofóniája a latin nyelv segítségével nem rekonstruálható, mert a latin betűk nem latin szavakból keletkeztek. A latinos jelsorrend azért nem magyarázható meg a latinból, mert a jelsorrend nem latin eredetű. Magyar eredetű azonban lehet a latinos jelsorrend; mert nem csak az akrofónia-rekonstrukciók végezhetők el a magyar nyelv segítségével, hanem a jelsorrend is magyarázható a magyar mitológia alapján.

Mandics György nem hasznosítja azokat a többhangértékű jeleinket, amelyekre építve a jelsorrend rokonsági viszonyait már tisztáztuk. Felsorolja a Nikolsburgi ábécé jeleit, majd hozzáteszi: „Ha ebből kivesszük a hangkapcsolatokat, akkor a következő ábécé marad: A, B, C, CS, D, J, E, EG, GY, TY, CH, H, I, K, L, LY, M, N, NY, O, P, K, R, ZS, S, T, U, V, Ö, Ü, SZ, Z.”

Így válik érthetővé, miképpen rekedt kívül a Tudomány határain a nemzeti írásunk.

Ha az írás rendszerének tisztázásakor az adatok közül minden indoklás nélkül ki lehet venni azokat a szó- és szótagjeleinket, amelyek lehetővé tennék a tisztánlátást; akkor szabadon lehet ismételgetni a semmivel sem bizonyítható magyar- és tudományellenes prekoncepciót. 

Folytatás

A "Mandics György róvott múltja" c. füzet képekkel együtt kapható a Honterus antikváriumban (Múzeum krt) és a Magyar Menedék Könyvesboltban (Márvány utca).

Oldal: Mandics György róvott múltja (2)
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2024 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat