Varga Géza: A székely rovásírás

Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

Varga Géza


A SZÉKELY ROVÁSÍRÁS 



ELŐBESZÉD 


Ehhez a honlaphoz két tartalomjegyzék is tartozik. Az egyik egy korábbi és szűkebb; a másik egy tervezett és bővebb kéziratanyagban segít eligazodni. Ugyanis ez a honlap a székely rovásírás leírásának átmeneti állapotát tükrözi. A fentebb jelzett szűkebb és bővebb leírás között nincs elvi különbség, csupán eltérő célt szolgálnak. 

Az első változat a Unicode bizottság számára, egy nagyobb mű részleteként (a székely írás tervezett Unicode szabványának történelmi leírásaként) készült. Azonban a többi fejezete - amelyet másoknak kellett volna megírnia - megíratlan maradt és nem lett elküldve a címzettnek. E tanulmányom tartalomjegyzéke alább olvasható. Az itt felsorolt fejezeteknek van angol fordítása is, amelyeket szándékom szerint szintén elérhetővé teszek.

Van ezen kívül e honlapnak egy másik tartalomjegyzéke is, e soroktól balra, a lap bal margóján. E bal oldali tartalomjegyzékben az előbb említett Unicode-tanulmány fejezetein kívül további cikkek is szerepelnek, amelyeknek nincs angol fordítása, de a témákhoz tartoznak. Ez a bővebb anyag egy készülő mű, "A magyar hieroglif írás" c. kötetem vázlata. Azért teszem közzé a kötet megírása és kiadása előtt, hogy akkor is hozzáférhetővé váljanak a benne foglaltak, ha a mű befejezésére nem lenne módom.

Csatolok e szövegekhez néhány olyan cikket is, amely a rovótársadalom érdeklődésére számot tarthat. Közöttük kritikai írásokat, felhívásokat és híreket is talál majd az olvasó. A cikkcsoportból elsőként a "Szakács támad - Szakács bánja" címűt olvashatják, ha a címre kattintanak. 

S végül engedje meg a nyájas olvasó, hogy felhívjam a szíves figyelmét egy sajnálatos, ám elkerülhetetlen körülményre. Arra, hogy Gárdonyi Gézával és Jókai Mórral, nemzetünk halhatatlan emlékű írófejedelmeivel már nem beszélgethet, ha arra szottyanna is a kedve. E sorok írójával azonban még megteheti ezt egy rövid ideig - ameddig a Teremtő kifürkészhetetlen akaratából ez lehetséges. Ehhez mindössze rá kell kattintania a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (őrségi szállások) honlapjának foglalás menűpontjára s követnie kell az ott javasoltakat.

Szeretettel várom egy kávé melletti beszélgetésre minden kedves olvasómat!

A honlapon olvasható cikkek némelyikének javított és képekkel kiegészített változata megtalálható az "Így írtok ti magyar őstörténetet" c. kötetben, amelyet az Anima Könyv forgalmaz.

A képekkel kiegészített eredeti szövegváltozat megtalálható itt.


TARTALOMJEGYZÉK


 Bevezető

(Introduction) 


A székely írás elnevezései  

(Different names of the Szekler Alphabet)  


A székely írás eredeztetése  

(Origin of the Szekler Alphabet) 


A székely írás korszakai

(History of the Szekler Alphabet)  


A székely írás jelsora és jeleinek száma  

(The Szekler writing’s sign order and number of signs) 


Székely betűk  

(The Szekler Letters) 


A székely írás kis- és nagybetűi  

(Capital and Lower Case Letters of the Szekler Alphabet)  


A jelek irányultsága  

(The Direction of Signs)  


Székely szójelek  

(The Szekler Logograms)  


Székely mondatjelek

(The Szekler Sentence Signs)  


Székely ligatúrák  

(Szekler Ligatures)  


A bővített nikolsburgi jelsor  

(The Expanded Nicholsburg Sign Case) 


Írásirány  

(The Direction of Writing)  


A székely írás használatának módozatai

(Variations of the Szekler Writing)  


Központozás  

(Interpunctuation)  


Számrovás  

(Numbers)  


Kőkori írásemlékek  

(Runic Artifacts from the Stone Age) 


Fémkori írásemlékek  

(Artifacts from the Metal Age) 


Hun, avar és honfoglaláskori írásemlékek

(Written Artifacts from the Hun, Avar and Homecoming Eras)  


Klasszikus székely írásemlékek  

(The Classical Era of Szekler Artifacts) 


A székely írás modern alkalmazásai

(Modern Usage of the Szekler Alphabet)


Párhuzamos beadványok

(Other Proposals)


Kódkiosztás

(Code Setup)


Irodalom  










Weblap látogatottság számláló:

Mai: 184
Tegnapi: 467
Heti: 803
Havi: 722
Össz.: 683 942

Látogatottság növelés
Oldal: A székely rovásírás (címlap és tartalomjegyzék)
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2024 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »